vidéki városi

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy mindenkivel együttérzek, akit hozzám hasonlóan vegyesen érintenek az ünnepek. Tulajdonképpen blogot írni is ezért jöttem -- bár eltartott egy-két napig, amíg a triggerek csillapodtak annyira, hogy sikerüljön. Emellett sok volt a tennivaló és az öröm is, amiért nagyon hálás vagyok. Voltunk például Szentendrén kicsit adventezni (a narancssárga sapkám bojtja virít a kép sarkában), és jól sikerült az ajándékozás. A háztól kapott ajándékok közül a legszebb egy napfényes hétvége volt. Sötétedésig rendeztem a kertet, ami egy kicsit mindig túlságosan nagy és kezelhetetlen, miközben minden órányi munka meglátszik rajta, és ezért az egyik legjobb fajta munkaterápia továbbra is. Ott voltam, amikor szomorú hír ért: az egyik legkedvesebb, legnagylelkűbb és legtevékenyebb ember, akit ismertem, elment. Tudom, mennyire drukkolt a házhoz, amit végül nem sikerült megmutatnom neki. Egész nap rá gondoltam, és azóta is nagyon sokszor jut eszembe a mindig elfogadó és

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Úgy tervezem, hogy az utolsó, harmadik részben a több évvel ezelőtti, a napokban előbányászott és a friss fényképeken mutatom majd meg, honnan indultunk, és 2021. nyarának végére, őszének elejére hová érkeztünk meg, de addig is, ebben a mostani, második részben azt nézzük meg, mi következett azután, hogy a ház falába bekötöttünk egy teljesen új hátsó falat, amelyik kapcsolódott a megmaradt ól-oldalfalhoz, és készült elöl két pillér. A padlót a bontott tégláinkból rakták, ahol lehetett, feliratosakat használtunk. Ahogy mondani szoktam, itt már láttam, hogy ez igen jó lesz. Dilemmák sora következett, mert a megmaradt falról láttuk, hogy nem maradhat csupaszon, annyira csúnya. A kőműves végül a legnagyobb hézagokat kitömködte és rusztikusan bevakolta mindkét oldalát, miután tett rá lábazatot és díszítést is (majd mutatom az utolsó részben). A tető volt talán a legkeményebb dió: mivel eléggé nagy a fesztáv, kénytelenek voltunk új szarufákat, bádogot és tetőlécet hozatni, a nagyon szőrös fá

Mielőtt újra fényképeket törlök, és véglegesítem a tyúkól-bejegyzést, átmentem ide azokat a fotókat, amelyek kifejezetten jó érzéssel töltenek el, a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. Voltunk adventikoszorú-készítő foglalkozáson. Ugyan megállíthatatlanul ömlött az eső, és odafelé erős kétségeink voltak afelől, hogy egyáltalán lesz-e ez a program, végül egy idő után csak mi voltunk, és nagyon hangulatos volt az egész, a hely pedig az egyik kedvencem. Nagyon gyakran gyalog járok Budapesten, és van egy régi épület, amelyik előtt hetente egyszer elmegyek, kint már sötét, bent ráadásul mindig gyerekek zenélnek a lámpafénynél, tökéletes pillanat. Bementem a Culinarisba is, ami mára olyan lett, mint pár éve a CBA volt (ti. elvből nem vásárolunk ott -- nem mintha régen naponta tettük volna ezt), kicsit átmelegedtem, hagytam, hogy átjárjon a helyhez tökéletesen passzoló zene és a luxus érzete, majd száz méterrel arrébb bevásároltam a Pennyben egy doboz culinarisos tea árából :D, szerintem n

Az őszi szünetben is rengeteg volt a munka, de hát, a világ egyik legnagyobb közhelye, hogy egy ház körül mindig temérdek tennivaló van -- csak most nem esett jól, hogy nem volt opció: vagy napi sok-sok órában csináljuk, vagy elhanyagoltnak néz ki minden. Most mégis nosztalgiázom: milyen szép volt az az egy hét! Már mindenki megszokta, hogy én vagyok a hajcsár, de valakinek ezt is vállalnia kell. Az idő nagyon finom volt (akkor még...), kissé túl is melegítettem a szobákat, mert van ez a fixa ideám, miszerint egy háznak jót tesz, ha fűtik. Végre elvittem a boszorkányseprűt: olyan, mintha oda találták volna ki. A tökmagot valószínűleg kicsit későn ültettem el tavasszal, ezért nem volt ideje rendesen megérni a termésnek. A méret jó (többféle is van), csak nem eléggé édes, ha megsütjük, de tanultam belőle, és így is nagyon jó kis dekoráció lett. A tyúkól porából emelt sütögető (bejegyzés készül!) az abszolút kedvenc kinti hely, fedett és általában is praktikus, ráadásul stílusában nagyon

Nagyon korán indultunk a háztól. Mivel közelgett Mindenszentek, bevásároltunk minimum négy napra előre, megfejelve egy rövid, első látogatással a közeli kertészetbe, ahol kitűztem magamnak a szabályt, hogy anyagi és időbeli okokból egyetlenegy sövénynek való növényt választhatok magamnak jutalmul azért a munkáért, amit a múltkor említettem.  Ennek eredménye az volt, hogy a hatezer négyzetmétert kétszer jártuk be, elég komoly kétségek között, de a végén -- a nevétől nem függetlenül -- sikerült kiválasztani azt a szépséges borbolyát, amit mutattam korábban. Nagyon jó hely egyébként, és szeretek szaktanácsot kérni ( nem kell feltétlenül örökzöld, viszont mindenképpen bordó levelű legyen, és mindegy, hogy tüskés-e, de fontos, hogy ne legyen nagyon kényes ) hozzáértő és türelmes eladóktól, akik tök jól ellensúlyozzák az én pattogó türelmetlenségemet. Ha órákig nem eszem, nem annyira jó velem egy autóban lenni, így mielőtt még érezni lehetett volna a sebtiben elfogyasztott narancslé és a müz

Kaptam reklámokat tartalmazó leveleket egy külföldi ügynökségtől, amelyekben úgy szólítanak meg, hogy  Dear Rural Urban Team. :D   Ezentúl nyugodtan hívjatok így, ha kerestek. Na, de nem erről akartam írni, hanem arról, hogy Good morn' or evening Friends*, Here's your friendly announcer. I have serious news to pass on to everybody: a karácsonyi készülődés elkezdődött a városban. Mit elkezdődött: teljes gőzzel csillog-villog, csilingel és nyomul minden üzlet, as of yesterday . A hír az, hogy ebben nem kell részt venni; teljesen normális nem állandóan és eleve nem túl sokat vásárolni, ami nagyon felszabadító érzés, folyton emlékeztetem magam rá. Én, mondjuk, többnyire élvezem, hogy mások professzionálisan feldíszítik a középületeket, ráadásul olyan mértékben, hogy nekem nem kell kiaggatnom semmit a saját otthonunkban, csak akkor, ha jólesik. Erről jut eszembe, mindig akkor gyújtják meg kapcsolják fel a kandelábereket a belvárosban, amikor van fél órám E. különórája miatt, és ily

Az őszi szünet első napján Zebegénybe utaztunk emeletes vonattal,  hátizsákkal és  az addigra elengedhetetlenné vál(l)t Flector Forte krémmel, valamint hatszáz másik emberrel együtt, akik pontosan ugyanezt az úticélt tűzték ki előző este.  Szerencsére, ők azután nagyrészt a hegyoldal felé vették az irányt. Én rétesezni akartam, illetve évek óta szerettem volna megnézni a Szőnyi István Emlékházat, és most végre sikerült. Utóbbit mindenkinek melegen ajánlom, a külön megnézhető kisfilmmel és a Mr. Schwarz-hasonmás macskával együtt.  Az előbbit, a rétesházat többszöri próbálkozás alapján egyébként nem annyira; igazán nem akarom leszólni, és lehet, hogy csak én vagyok végtelenül elkényeztetve, de a falunkban olyan mennyei réteseket szoktunk kapni, hogy -- amikor éppen levegőt kaptam az eszeveszett fájdalomtól -- kifejezetten gyengének éreztem a felhozatalt (meg túlságosan sósnak, a tölteléket túlfőttnek stb.). Úgyhogy, lehet, hogy monopolhelyzetükben inkább ők vannak elkényeztetve (kb. mind