vidéki városi

Pár évvel ezelőtt nagyon másmilyen volt a prioritáslistám. Sokféle, kissé szerteágazó hobbim és kényszeresbe hajló szokásom volt, amelyek örömöt is szereztek, de komoly áldozatokat is követeltek: például pénzt és helyet. Elég sok pénzt és nagyon sok helyet. Örülök annak, hogy múlt időben beszélhetek róluk. Pedig nem is volt igazi minimalista fordulat az életemben. Még. 
1. IKEA-mánia: 

Fogalmam sincs, mikor jártam ott utoljára. Évek óta nem tud lázba hozni, holott még a lakberendezés iránti érdeklődésem is az IKEA hazai megjelenésével függ össze. Besokalltam az egyre kelet-európaibb, egyre műanyagabb, egyre lehúzósabb stílustól, az ottani vásárlás és nézelődés szép lassan elvesztette számomra a kikapcsolódás-jellegét. Lettek konkurenciái is, de azokba az áruházakba sem nagyon járok. Ti szeretitek még?

2. Bútorhalmozás:

Fú, nagyon örülök, hogy ide eljutottam. Mondjuk, most, hogy írok róla, kicsit sajog még ennek a hobbimnak a helye, de jobb, hogy vége, illetve, hogy túl vagyok a túlkapás…

Itt van az ősz (kösz, időjárás, tényleg!), naponta kell menni mindenféle intézményekbe, és el kell fogadni, hogy az idei nyárból az emlékek maradnak meg. Semmi különlegeset nem csináltunk, mégis nagyon jó időszak volt, és máris sóvárogva gondolok vissza rá. Abszurd: még az is hiányzik, ahogy este, a nyitott ablaknál majdnem alszunk, miközben tízpercenként lepottyan egy körte a veranda előtti fáról. De a leginkább az hiányzik, ahogy kuncogva mondjuk egymásnak a sötétben, hogy "nyugi, csak egy körte...!" Szentimentális tartalom. 

Hiányozni fognak a nyár abszolút sztárjai, James Herriot állatorvosos történetei (kamaszkorom lieblingjei, milonkánál is olvastam róluk pár hete). Kivettük az összes létező példányt a könyvtárból, versenyt olvastunk H-val, és napokig magyarra fordított yorkshire-i tájszólásban beszéltünk egymással, kb. úgy, ahogy Herriot kuncsaftjai, amikor kihívják őt egy ellő tehénhez. Marha jó volt (pun intended).
Vettünk ki munkagépes könyvet is, hogy értsük, mily…

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Írtam már Annie Sloan, a krétafesték-keverő nagyasszony és fia, Felix egyik könyvéről, most pedig alaposabban is átveszem a tananyagot. És éppen nem azért, mert kötelező irodalom, hanem, mert letehetetlenül inspiráló. A Room Recipes for Style and Colour című alapmű ébreszthet rá arra, hogy mi az, amit meg lehet valósítani egy házban, és mi az, amit nem. Sokat tanultam ebből a könyvből; segített lenyesegetni a vadhajtásokat, amelyek egyes stílusirányzatok iránti rajongásomból fakadtak. És most már tudom, hogy merre haladok.

A Házunkkal kapcsolatban az első pillanattól kezdve érzem, hogy két stílusirány lesz mérvadó:

a FARMHÁZ & a COTTAGE (kunyhó).

Rendben, de ezeken belül hogyan válasszunk - és milyen elemeket tehetünk hozzájuk?

Főképp az utóbbi kérdés izgat engem: talán most, hogy végre valóra vált az egyik legnagyobb álmom, és lett egy vidéki házunk, nem kéne elszúrni túl eklektikus, túl steril vagy túlságosan amatőr berendezéssel.

Ami még nagyon fontos, hogy sok újrahasznosított…

Még mindig csak teoretikusan. Nem tudom, hogy mikor, mennyi fedezet lesz a felújítási munkálatokra, és nem is akarok stresszelni ezen. Apránként tudunk haladni vele, ezt el kell fogadni.
Próbálok nem belecsúszni a tipikus, gondterhelt, ideges háztulajdonosi stílusba ("ez sincs készen, az sincs készen, ez sem működik, az sem működik"). Ez a majdnem százéves ház azért van, hogy örüljünk neki. 



A nagy, nyári pihenés részeként fogom fel, hogy lassabban megy minden, mint ahogyan terveztem. Nincsenek elvárásaim, illetve, amikor lennének, és feltámadna az elégedetlenkedés, akkor az irdatlan hosszú listámról megpróbálok kipipálni egy itemet, olyat, amit én is meg tudok csinálni - például lefestem a helyi fiúk által fillérekből, szerintem tök szépen kikupált nagykaput.  Vagy kimegyünk dolgozni az ún. komposztsarokhoz (értsd: éveken át összehordott faágak, sörösdobozok, levelek vegyes halmaza, a.k.a. szemétdomb), és azon munkálkodunk, hogy eltüntessük. Amikor végre megszüntetjük, nagyo…

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…