A karácsony előtti fejvesztett kapkodás miatt csak címszavakban arról az isztriai kisvárosról, amelyről mindig az általános iskolai történelemkönyvem jut eszembe. Ötödikes koromban a történelmi városokat minden esetben a múltban képzeltem el, virágkorukban (Athén), vagy ma, de romos állapotukban, kiállítási tárgyként (Aquincum). Ez egy idő után kellőképpen el is távolított a tantárgytól. Ha viszont ötödikes koromban láttam volna Vodjant testközelből, akkor ma biztosan történész lennék. Helló, 522 éves felirat: Vodjan szimpatikus egyszerűségével és szegénységével, kóbormacska-kolóniáival a ma is működő középkori város. A kóbor macskák elterjedésének egyik feltétele a sikátorosság. Növényzet bukkan fel a kőfalakon itt, ott, amott. Omladozás, foszladozás, kopottság. Doh. A főtér felé haladva bájos erkélyek, amelyek csüngő virágaikkal valamelyest oldják a kőfalak komorságát. Csodálatosan pózmentes mediterrán építészet macskával díszítve. Jó volt. Legköze...