Ugrás a fő tartalomra

Vegyes- (városi) vágott

Szerző:

Kaptam reklámokat tartalmazó leveleket egy külföldi ügynökségtől, amelyekben úgy szólítanak meg, hogy 

Dear Rural Urban Team. :D  

Ezentúl nyugodtan hívjatok így, ha kerestek. Na, de nem erről akartam írni, hanem arról, hogy

Good morn' or evening Friends*,

Here's your friendly announcer.

I have serious news to pass on to everybody:

a karácsonyi készülődés elkezdődött a városban. Mit elkezdődött: teljes gőzzel csillog-villog, csilingel és nyomul minden üzlet, as of yesterday. A hír az, hogy ebben nem kell részt venni; teljesen normális nem állandóan és eleve nem túl sokat vásárolni, ami nagyon felszabadító érzés, folyton emlékeztetem magam rá.

Én, mondjuk, többnyire élvezem, hogy mások professzionálisan feldíszítik a középületeket, ráadásul olyan mértékben, hogy nekem nem kell kiaggatnom semmit a saját otthonunkban, csak akkor, ha jólesik. Erről jut eszembe, mindig akkor gyújtják meg kapcsolják fel a kandelábereket a belvárosban, amikor van fél órám E. különórája miatt, és ilyenkor hóesés nélkül is nagyon jó sétálni a 21. század X Dickens-hangulatban. 

itt kb. végig a Link Up című számot hallgattam

Szerencsére van egy-két utca és passzázs, ahol ilyen kis furcsa boltok bújnak meg, 

mind közül a kedvencem talán a képkeretező műhely. Ott rontottam el, hogy nem építész vagy képkeretező lettem -- a legjobb lehet elmerülni bármelyik világban a kettő közül. Ja, egyébként saaajnos, most még nem mondhatom el, hogy ki melyiket fogja kapni ezek közül az apróságok közül. 

*Egyszer nagyon jó volna szerezni egy Songs In The Key of Life-posztert. Azt hiszem, most már biztos, hogy -- Prince és más világsztárok véleményét osztva -- ez az örök kedvenc albumom, pedig erős a mezőny S. Wonder egyéb remekművei miatt is, vagy például ott a White Album a Beatlestől (tudom, tudom: a The White Album a The Beatlestől...), ami évtizedekig a csúcs volt a szememben (fülemben). Hiába, úgy látszik, azt az édes, valódi, klasszikus hetvenes évekbeli hangzást szeretem a legjobban.


A múltkor a Gellérthegyre menet (mikor máskor, ugye) kibicsaklott a bokám, de annyira, hogy a segítőkész bácsinak is, aki meg akarta tudni, mi a baj, rettenetesen durván tudtam csak válaszolni, amiért itt is elnézést kérek, és szeretném jelezni, hogy totálisan elegem van az összes hülye sérülésből. But I don't want to bore you with my trouble, ahogy a Géniusz a -- beszédes című -- Knocks Me Off My Feet című slágerben énekli, ugyan egy picit más kontextusban.

Voltunk még egy "olyan rossz, hogy az már jó" jellegű helyen, és több nagyon kellemes beszélgetést folytattam az elmúlt napokban. Nem felejtettem el, hogy a tájház-történet és a tyúkólprojekt folytatása következik, csak mivel ma ennyi időm volt, a városban töltött napokról is akartam írni pár sort.







Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk