Nem is olyan régen még megvolt az az ebéd utáni másfél-két órás, konyhaasztal és kávé mellett töltött pihenő. Azután ez a kincset érő szieszta-idő elkopott. Esténként nagyjából egy tehetségkutató színvonalát bírom elviselni - nem mintha a blogírás feltétlenül óriási szellemi erőfeszítést kívánna, de a) passzívan szeretek ilyenkor pihenni; b) szeretném, ha a blogírás mégsem csak lötyögés lenne, hanem komoly dolgok születnének belőle. c) könyvet kellene még ilyenkor olvasni, nem pedig a neten lógni. A fenti könyv egyébként megvolt; milyen érdekes, hogy egy betegség és egy teljes napig tartó eső kellett csak hozzá. Eközben tudom, hogy miről és miért nem írtam: családi életünk eseményeiről, vagy azokról a lakásunkban történt változásokról, amelyeknek a bemutatása ismét túl nagyra tárta volna a privát életre nyíló "ajtót". Szóval, ott a gát(lás), de így tartom önazonosnak. Sosem tudtam igazán átérezni a negyed óra alatt összerittyentett beje