vidéki városi

Mindenekelőtt szeretném leszögezni, hogy mindenkivel együttérzek, akit hozzám hasonlóan vegyesen érintenek az ünnepek. Tulajdonképpen blogot írni is ezért jöttem -- bár eltartott egy-két napig, amíg a triggerek csillapodtak annyira, hogy sikerüljön. Emellett sok volt a tennivaló és az öröm is, amiért nagyon hálás vagyok. Voltunk például Szentendrén kicsit adventezni (a narancssárga sapkám bojtja virít a kép sarkában), és jól sikerült az ajándékozás. A háztól kapott ajándékok közül a legszebb egy napfényes hétvége volt. Sötétedésig rendeztem a kertet, ami egy kicsit mindig túlságosan nagy és kezelhetetlen, miközben minden órányi munka meglátszik rajta, és ezért az egyik legjobb fajta munkaterápia továbbra is. Ott voltam, amikor szomorú hír ért: az egyik legkedvesebb, legnagylelkűbb és legtevékenyebb ember, akit ismertem, elment. Tudom, mennyire drukkolt a házhoz, amit végül nem sikerült megmutatnom neki. Egész nap rá gondoltam, és azóta is nagyon sokszor jut eszembe a mindig elfogadó és

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Úgy tervezem, hogy az utolsó, harmadik részben a több évvel ezelőtti, a napokban előbányászott és a friss fényképeken mutatom majd meg, honnan indultunk, és 2021. nyarának végére, őszének elejére hová érkeztünk meg, de addig is, ebben a mostani, második részben azt nézzük meg, mi következett azután, hogy a ház falába bekötöttünk egy teljesen új hátsó falat, amelyik kapcsolódott a megmaradt ól-oldalfalhoz, és készült elöl két pillér. A padlót a bontott tégláinkból rakták, ahol lehetett, feliratosakat használtunk. Ahogy mondani szoktam, itt már láttam, hogy ez igen jó lesz. Dilemmák sora következett, mert a megmaradt falról láttuk, hogy nem maradhat csupaszon, annyira csúnya. A kőműves végül a legnagyobb hézagokat kitömködte és rusztikusan bevakolta mindkét oldalát, miután tett rá lábazatot és díszítést is (majd mutatom az utolsó részben). A tető volt talán a legkeményebb dió: mivel eléggé nagy a fesztáv, kénytelenek voltunk új szarufákat, bádogot és tetőlécet hozatni, a nagyon szőrös fá

Mielőtt újra fényképeket törlök, és véglegesítem a tyúkól-bejegyzést, átmentem ide azokat a fotókat, amelyek kifejezetten jó érzéssel töltenek el, a hozzájuk tartozó történetekkel együtt. Voltunk adventikoszorú-készítő foglalkozáson. Ugyan megállíthatatlanul ömlött az eső, és odafelé erős kétségeink voltak afelől, hogy egyáltalán lesz-e ez a program, végül egy idő után csak mi voltunk, és nagyon hangulatos volt az egész, a hely pedig az egyik kedvencem. Nagyon gyakran gyalog járok Budapesten, és van egy régi épület, amelyik előtt hetente egyszer elmegyek, kint már sötét, bent ráadásul mindig gyerekek zenélnek a lámpafénynél, tökéletes pillanat. Bementem a Culinarisba is, ami mára olyan lett, mint pár éve a CBA volt (ti. elvből nem vásárolunk ott -- nem mintha régen naponta tettük volna ezt), kicsit átmelegedtem, hagytam, hogy átjárjon a helyhez tökéletesen passzoló zene és a luxus érzete, majd száz méterrel arrébb bevásároltam a Pennyben egy doboz culinarisos tea árából :D, szerintem n