vidéki városi

Gyerekkoromban volt egy fix kör, amelyiken rendszeresen végigbicikliztünk, és ennek volt egy állomása, egy telepített fenyőerdő, amelyikről éveken át az a hír járta, hogy ki fogják vágni. A rettegés, hogy eltűnik a legkedvesebb játszóterem és az éppen tetőfokára hágó indiánregény-rajongásom eredményeképpen kb. naponta éltem át azt, hogy az egyik utolsó mohikán vagyok, és elveszik a földemet a fehérek. Idén szinte biztos, hogy megint nem lesz tengerpartozás, ezért figyelni akarok arra, hogy rendszeresen járjunk a környékbeli erdőkbe kirándulni. A sajátunkat, ami nagyon kicsi, persze, rendszeresen megnézzük és meghallgatjuk*, de fel is kéne kerekedni.  *Esténként kb. a legjobb élmény az, amikor a madarak dalolásznak, főleg eső után, amikor végre csend van. A rengeteg emberi zaj megtanított még jobban értékelni mindezt. poszter a középső szobában Gyerekkoromban úgy legóztam, hogy közben szólt valamelyik lemez vagy később kazetta. Nyilván innen eredeztethető a zenerajongásom is. (Nahát,  h

Sokáig azok közé az emberek közé tartoztam, akiknek kapásból rosszabb kedve van, ha esik az eső ( I got some issues that always come up /Teddy Swims/ ) . Mostanában viszont olyan hosszú a tennivalóim listája, hogy képes vagyok felspannolni magam, és valahogyan mindig eltelik a nap -- általában nem is rosszul. Azért jó érzés, ha elcsíptük a jó időt, és sikerült minden virágot földbe tenni még az eső előtt. Nyilván azért is, mert nem vagyok gyakorlott kertész, mindig elképedek azon, mennyire terápiás hatású az ültetés, kb. attól a perctől kezdve, hogy felveszem a kesztyűt. Beszereztem ötszáz forintért hat darab ágyásnövényt az Aldiban, és van egy kertészet a Dunakanyarban, ahol néha, de tényleg csak néha veszünk apró virágokat, most a sziklakerthez ezt-azt, illetve egy döglődő fonnyadtabb árvácskát. Bírom, hogy faládákba lehet kiválogatni, ami tetszik. Nálam húsz évvel fiatalabb csajok dolgoznak ott, és fizetéskor, az árvácska fölött, a szakadó esőben kicsit szigorúan átszólt az egyikük

Mindig megszerkesztem a saját szövegeimet, ezért sokszor feszengősebbek lesznek, mint ahogyan szeretném. Most viszont úgy döntöttem már a címnél, hogy szabad nekem a lomtalanítás helyett ezt a rövidített alakot használni, ha úgy tetszik. Lazuljunk le . El. Whatever. :) Ma nem várható a filozofikus Jaggerről való elmélkedés, mint a múltkor, csak el akarom mesélni, milyen klassz élmény volt a vadászat, éppen úgy, mint tavaly . Pedig a zománcozott lavórt még ott is felejtettem. *** Biztosan a szegényes kis életemről árulkodik, de ha egyszer így van, mondjuk ki: régen éreztem már magam ennyire jókedvűnek és felszabadultnak a kerületünkben, mint a lomtalanításkor. Nem vagyunk egyformák: kinek a terasznyitás, kinek az FKF lakossági akciója, ugye. Este nyolcra letörölhetetlen vigyor ült az arcomon, és még folytattam volna a gyűjtést, ha nem fájt volna eszméletlenül a derekam. Miközben üvöltő társadalmi különbségekről szól ez az esemény is, mint majdnem minden ebben az országban (ld. a csórók

Nem volt elég jó az április, pedig megérdemeltem volna, hogy szuper legyen. Voltak benne emberileg nagyszerű, megható, támogató pillanatok, a szülinapomat szerencsére a legfontosabbakkal töltöttem, de sokkal kevesebb stressz járt volna*, és akarhattam én ezt, ha a körülmények pedig nem akarták. *Nem jár semmi, bla, bla.  You can't always get what you want , bár jobban örültem voltam, ha a Rolling Stones inkább nem írja meg, a Dr. House pedig nem dolgozza fel ezt az örökbecsű számot, folyton emlékeztetve az emberiség nagyobbik részét a saját nyomorúságára. :P Amikor még -- több mint egy évtizede -- nagyon menő volt blogot írni, akkor is megőrültem a dicsekvő felhangoktól. Ma az Instagramon megy ugyanez, de persze, az is igaz, hogy nagyon nehéz nem laposan vagy túlszerénykedve írni mindenféléről, ha ezt az elemet -- ti., hogy nekünk milyen klasszul áll a szénánk, és hát, nyilvánvalóan azért, mert jól csináljuk a dolgainkat -- szándékosan kihagyjuk. Egyébként tök jó kedvem van és nem