vidéki városi

Mi van kész, mi nincsen kész? Nincs készen pl. H. házi feladata fizikából. Ja, hogy az nem is az én dolgom? Aha.  Nem akarok unfair lenni, úgyis rengeteg unfair eleme van a digitális oktatás jelen állapotának, de azért eléggé elszívja az erőmet és a totál máshol is kellő figyelmemet (ld. saját munkáim...) ez a káosz. Mert még mindig kaotikus az itthontanulás, minek szépítsem. Feltételezem, rengeteg kamaszgyerekhez az illene leginkább, hogy süthessen-főzhessen, nagyokat olvashasson a (nyug)ágyban heverészve, fűszernövényeket ültethessen, ehhez képest kőkeményen mást kell tennie. És hát H. a felsorolt tevékenységekben elképesztően ügyes is; olyan zöld smoothie-kat iszunk nap mint nap, hogy ihaj (bébispenót + alma + kiwi + rizstej + narancslé + banán). ...és, amikor már nem havazott, grilleztünk is. Megint elkalandoztam, mert ilyenek a napjaink lassan két hete, de vissza a házhoz. Próbáljuk akkor azt nézni, hogy mi pipálható ki, mi nem.  Villanyszerelé

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p

A múltkor nem úgy értettem az Előszó felidézését... A kert és a tavasz miatt használtam az önkényesen kiragadott részleteket. Nem gondoltam, hogy megírom a bejegyzést, és néhány napra rá - mint egy elszabadult varázsige - a szó legkomolyabb értelmében vett zseniális vers többi részének összes apokaliptikus szörnyűsége valóra válik. Vagyis, lehetséges, hogy a tudatalattim már akkor sejtette ezt a fordulatot. A szomorú és öreg Föld megrázó és elszomorító reakcióját. Pánikszerű bevásárlás után a házhoz jöttünk, és nagyon, nagyon boldoggá tett az a huszonvalahány fokos pár nap a múlt héten, a tér, a levegő; óriási a kontraszt a városhoz képest. Nem volt nálam lelkesebb bozótirtó a környéken napokon át. Mostanra, persze, kikészítettem a karom, a könyököm, a derekam és a vállam, de mivel éppen két harmincegyes talp tapos finoman és istenien a hátamon, kibírom ezt is. Nem állítom, hogy házifeladat-hajcsárként és programfelelősként maximálisan teljesítek, de vannak jobb félór

Abból tudom, hogy írnom kellene, hogy egyre többször jut eszembe a blog. És mivel a február bejegyzések tekintetében némán illant el (ah!), plusz kevés olyan jó dolgot tudok említeni, amelyik attól, hogy ritkábban csináljuk, jobb lesz, gondoltam, írok. Számomra is teljesen meglepő, hogy milyen szuper érzés a botcsinálta kertészkedés. Frusztráltan például attól, hogy X vagy Y nem jelenik meg a megbeszélt időben elvégezni az adott munkát a háznál, hasznossá akarom tenni magam, kivonulok az ágvágó barátommal, és ritkítok, és ez a hajfodrászkodás ilyenkor, tavasszal még jobban esik, mint ősszel, amikor 99%-ban csak gereblyézni kell. Endorfinlöket és egészen röhejes mértékű izomláz az eredmény, de olyan, hogy a fürdőszobáig is halkan sikítozva jut el az ember az ágyból kikecmeregvén. Vicces, hogy amikor még csak olvastam a Vegán Hegylakó bejegyzéseit, amellett, hogy a kulináris vonalért mindig megvesztem, annyira jól csinálja (legyünk őszinték: igazából csak az ételek miatt k