vidéki városi

Nem néztem utána, de ha valaki írt már hasonló címmel bejegyzést Annie Sloan krétafestékéről ( A nnie S loan C halk P aint), az csak azért lehet, mert annyira adja magát. Éppen olyan, mint amikor Jamie Oliver berobbant a konyhánkba az Egyszerűen csak főzz! felszólítással. Felszabadító, hosszas, többfázisú munkafolyamatokat leegyszerűsítő, szuper dolog ez. ASCP rulez. A Nemiskacat blog írója, Enikő volt olyan kedves és figyelmes, hogy "megdobott" egy szabadon választott színű ASCP festékkel (Country Grey lett, az ő javaslatára - örömmel láttam, hogy az ő könyvespolcuk is ilyen, ezt jó jelnek vettem), egy Clear Waxszal, azaz átlátszó viasszal és egy ajándék Old Ochre színű 100 ml-es festékkel. Ezúton is köszönöm a lehetőséget, jöjjenek a tapasztalataim, és lássuk, mire jutottam: a körülmények. Nagyon siettünk. Egy hét alatt kellett volna pihenni, bútort hurcolni, festeni, gyerekekkel strandolni, felnőtt módra lazulni - és ez nem sikerült maradéktalanul. Volt nekü...

Borzasztó kicsi a konyhánk. Tök kényelmetlen, ugyanakkor generációkat szolgált ki, hatalmas karácsonyi vacsorákat "caterelt" ebben a méretben, és meggyőződésem, hogy az olyan régi lakásoknál, mint a miénk, csak komoly veszteségek árán lehet belenyúlni az alaprajzba. Sokat lehet nyerni is vele, de azért egy-két gikszer megmarad: ételszag lesz a nappaliban, megszűnik a spejz, átjáróház lesz a hálószoba stb. Úgyhogy a konyhánk - merészség és pénz híján - az elmúlt években maradt akkora, amekkora mindig is volt. Lakberendezőre és átalakításra úgysem volt keretünk, így meg kellett oldani, hogy végre le tudjunk ülni enni. Akár négyen vagy többen is. És nem, nem a hallban. Elkezdtem hát kerek asztalokat keresni. Méghozzá 90 cm átmérőjűeket. (Tudjátok, kicsi a hely.) Az utóbbi kikötés miatt ez egyáltalán nem volt egyszerű! Vagy dohányzóasztalokat találtam, vagy jellegtelen, fenyőből készült, spórolós anyagfelhasználású étkezőasztalokat, vagy mégis 110 cm-eseket, vagy nem ...

Szeretném hinni, hogy nem vagyok határozatlan, nem ment teljesen gallyra az ízlésem, és sőt: nem török mások babérjaira. DIY-bloggernek továbbra sem tartom magam, úgyhogy meghagynám a DIY-bloggereknek a megérdemelt dicsőséget, én pedig, mivel nagyon élvezem a régi bútorok megmentését és újjávarázsolását, próbálkozom: néhány darabon már sikeresen túl vagyok. Szóval, aktuálisan kell egy asztal. Le kell szoknom ugyanis arról, hogy az ikeás Ektorp kanapén gépelek, írok blogot, gyűjtögetem füzetbe az ötleteimet, mert egyszerűen túl puha, ezért komoly hátfájással jár mindez.  Íróasztalt venni nem tudunk most, és nem is szeretnék az amúgy is bútorraktár-jellegű lakásba. Inkább felfrissítek/használatba veszek egy meglévőt. A Copyright Kicsi Ház Katáé, aki a Facebookon kérdezte meg, hogy fesse-e vagy ne a padlójukat, és itt mutatta be a végeredményt. Pro-festés érvek az esetemben:  - én nem szeretem ezt a barna színt; - nyúzott, elhasznált az asztallapja...