vidéki városi

Mindig meg kell állapítanom, főleg, amikor a fotón látható szögből nézek rá, hogy mennyire szeretem ezt a házat.  A tavalyi nyár egyik nagy munkája a szinte kizárólag maradék anyagok felhasználásával készült kocsibeálló megépítése volt. Jól illik az egész porta stílusához, az is klassz, hogy itt árnyékban lehet az autó, a legnagyobb haszna pedig az, hogy nem kell a jeget kapargatni a kocsiról, mert még ez a nyitott tároló is megvédi a fagytól. Majd írok még arról, hogyan készült. Mivel a régi teraszkorlátot semmiképpen nem szerettem volna kidobni, idekerült, és a maradék elemeknek még lesz szerepe a konyhakert körül is. Az épületek sorrendje, ha ott állunk, ahol a nyitókép készült, jobbról balra úgy fest, hogy először látjuk magát az L alakú házat, mellette, hozzátapasztva -- a pince mellett közvetlenül -- található a sütögető (az ex-tyúkól), amellett pedig a kocsibeálló (és amellett a veteményes).  Az autóbeállóhoz feltettük a pályaudvari óra tartóvasát is, óra nélkül, az majd kap saj

Amíg nem muszáj újra fát tenni a tűzre, nem mozdulok, mert R. -- amikor rám néz, random dorombolásokkal         -- az ölemben ül, és mint macskatulajdonos, tudom, hogy ilyenkor elgémberedett lábakkal kell ülni, saját testhőt átadva, ameddig szükséges. Ugyanott vagyunk egyébként, ahonnan a múltkor jelentkeztem be: a ház középső szobájában. A vállamat hátrafelé kitekerve az előbb előhalásztam egy régi füzetet az ablakfülkéből, illetve találtam egy alkoholos filcet a mellettem lévő széken, most így írok, a laptop nincsen itt (majd begépelem). őszi vetés Bosszantott, hogy B. arról beszélt a telefonban, mennyire beterítették a diófa gallyai a járdát és az árkot, mert a múltkor is felszedtem egy csomó ágat a vaksötétben, amint megérkeztem. Hiába fújt rengetegszer a szél, szerintem nem volt annyira ciki a helyzet. Most, amikor megjöttem, láttam, hogy tényleg nem botrányos, de meg is enyhültem, mert szinte azonnal friss, még langyos, puha sós perecet kaptam. Bár elméletileg, valamikor le akaro