Szerda. Átlagos hétköznap. Dehogyis, ma megyek vidékre! Reggel elviszem a lányom az óvodába, otthon megiszom még egy habos tejeskávét, megsütöm gyorsan az ebédet, és indulok. A kocsiban kiteregetem magam mellé vendéglátóm, Júlia levelét, amely jobb leírást ad az útvonalról, mint bármilyen online tervezőprogram. A fentieknek köszönhetően egyetlen eltévedés nélkül, nagyon jó hangulatban érkezem: a szelíd táj és az autóban duruzsoló dzsessz megalapozza a napot. Néha nagyon jó egyedül vezetni, mi tagadás. Nem ez az első alkalom, hogy egy találkozást a blognak köszönhetek, de az első olyan alkalom, amikor nem én kezdeményeztem a látogatást: Julianna a vidékiház-kérdésekben sok fontos megjegyzést írt a bejegyzéseimhez, és ő invitált, hogy nézzem meg egymás melletti, felújított házaikat egy Nógrád megyei faluban. Ugye, hogy nem lehet ellenállni az ilyesminek? Kellemes izgalommal csöngetek be, és öt perc múlva úgy beszélgetünk a háziasszonnyal, és férjével, Royjal, minth...