vidéki városi

Hosszú ideig nem jelentkeztem, most speciel azért, mert annyi minden történt, hogy esténként, ha arra gondoltam: jah, rögzíteni kéne az eseményeket írásban, kis vihogások közepette végignéztem magamon, a szakadt, koszos ruhámon, a szétdolgozott kezemen, az agyoncsípkedett lábamon, és a nap fénypontja, a mosakodás (zöldcitromos-mentás tusfürdővel!) után inkább olvastam egy jó blogbejegyzést másoktól vagy hallgattam valamit, aztán a szúnyogok kedélyes zümmögése mellett mély álomba zuhantam. Hogy másnap reggel hét órakor minden kezdődjön elölről.  Az összes szenvedéssel együtt szuper időszak volt, és sokat haladtunk. Ma van egy kis időm rekonstruálni a történéseket, úgyhogy naplószerűen bele is kezdek. 1. nap (péntek) Egyedül indultam a házhoz, és egy kis hezitálás után nem mentem el úszni az útba eső, kedvenc helyünkön, mert én, kis balga azt hittem, lesz még rá alkalom bőven.  Megérkezve konstatáltam, hogy odavagyok ezért az épületért, az ódon, a "falu ...

A tengerész stílus a kék-fehér csíkokkal évek óta trendi az öltözködésben, és ránk is nagyon jellemző családilag. Volt egy korábbi korszak, amikor azt gondoltam, hogy az ízlésemet - és, persze, a finom lelkivilágomat (ah!) - a virágminta fejezi ki a legjobban. Akkoriban sokszor hordtam apróvirágos ruhákat - ez egyébként egybeesett azzal, amikor a lakástextilek közül is a virágos-vintage mintájúak voltak a kedvenceim. Aztán jött egy nyár, jöttek a csíkok - és maradtak is. Naná, hogy alig várom a Vitorlás szoba berendezését! Emlékeztek? Annie Sloan könyve motivált annyira, hogy rendesen nekifeküdjek a terveknek. A Room Recipes oldalain olyan szofisztikált tengerparti stílust mutat be, amelyik nélkülözi az összes cikis elemet, az összes túlzást, és valahogyan mégis azt érzi az ember, hogy a lakberendezésben ez a tengerész stílus par excellence . life goals: állni a festékeskondér mellett és csak keverni... (Muszáj közbevetnem, mert ezen az eseményen nem fényk...

Számtalan blog-klisé van, amelybe a neten bóklászva - a kedvenceimnél is - belefutok, magamban kritizálom, hogy "juj, ez megint cukormázas," azután vagy sikerül nem ugyanúgy fogalmazni a saját blogomon, vagy nem. Az az érzésem, hogy a blogírás általam is művelt válfajából következik a paradoxon: magadról írsz mindenféle komoly dolgot, miközben titkolod, hogy ki is vagy. A saját életedet viszed a vásárra, és vonzónak feltüntetni - sőt: felstilizálni - jobban esik; ilyen egyszerű. Szóval: én sem vagyok különb a deákné vásznánál. De azért figyelek. Az egyik blogírói klisé, amelyiktől mindig felszalad a szemöldököm, a "hej, de szuper kis életem van, nagyon elégedett vagyok vele" hurráoptimista nóta. Ilyenkor mindig bekapcsol a gúnyos belső hang és komoly kompenzációt gyanítok. Ha van a szövegben kellő mennyiségű önreflexió és humor, akkor elnézőbb vagyok. ;-)  Persze, nem tartozik feltétlenül mindenkire a sok nehézség, nyafogás, meg jó is lenne a ránk, magy...

- Micsoda házat találtam, atyaég! - szoktam néha gondolni. Pedig még nagyon messze van a vége a felújítási folyamatnak, de a legutóbb is, amikor nagyobb szünet után beléptem, jött az a bizonyos "hazaérkeztem"-érzés. A kert és az alján kezdődő susogó kis erdő is mindig nagyon megnyugtató. És kösz a visszajelzéseket, sokan írjátok, hogy igazán tetszik a ház; nagyon örülök neki - írjatok mindig sok kommentet is! rooibos Attól az egy problémától eltekintve, hogy az utcára néznek a szobák ablakai, fantasztikus az épület tájolása. Egy nyári délutánon, öt óra körül azok a legszerencsésebb emberek, aki a Gerendás kinyitható kanapéján hesszelnek éppen. És helyesbítek: az utcára tervezett hosszanti front sem hiba, sőt: így esztétikus, arányos, és ezért van ilyen klasszul rejtve a verandánk a kíváncsi szemek elől. fények (megközelítőleg) Az utcát kellene a túlzott forgalomtól tehermentesíteni, illetve talán a sebességhatárokat betarta(t)ni - de frankón megy ez ebben a ...