Ahogyan ígértem, a második blogszületésnap (bizony, november 2.!) előtt, a tavalyi hagyományokat folytatva, az átlagosnál több játék lesz, és külön figyelmet szentelek a kézműves alkotóknak (akik még jelentkezhetnek is gyorsan a countrykomfort@gmail.com címen, ha szeretnének játszani velünk). A mostani interjú apropóját egy bordó színű, fából készült madárka adta, amit ajándékba vittem egy kedves blogolvasónak, amikor meglátogattam őt a vidéki házában. Megtudtam, hogy a madárka itthoni termék, és egyszerre nem sok készült belőle, így egyre kíváncsibb lettem a készítőre is. Hetényi Gáborral, a Fatulipán Otthonműhely és MűhelyBolt tulajdonosával beszélgettem.
Mesélj a bolt kialakulásáról és arról, hogyan
választottál profilt a Fatulipán Műhelyboltnak.
Az egész egy mostanság szokványos történettel
kezdődött. 2012. év elején munkanélküli lettem, és a rám szabadult szabadidőmet
szerettem volna értelmesen kihasználni. A fúrás-faragás mindig is a hobbim
volt, így elkezdtem olyan dolgokat készíteni, amikre korábban nem volt túl sok
időm. Eleinte a lakásunkba már korábban tervezett kisbútorokat, kiegészítőket
készítettem el. Majd, mivel 2-3 hónap sikertelen álláskeresés után „kezdett”
gyanússá válni, hogy tényleg nem könnyű munkát találni mostanság, arra
gondoltam, hogy miért is ne próbáljam meg komolyabbra fordítani a hobbimat.
Állást egészen május végéig becsülettel kerestem, de az öt hónap alatt elért
egyetlen egy állásinterjú véglegesítette elhatározásomat, mégpedig azt, hogy
minden figyelmemet és erőmet a Fatulipán Otthonműhely fejlesztésére fordítom.
Profilt nem tudatosan választottam, hanem a hozzám legközelebb álló dolgok
összegyúrásából alakult ki. Nagyon szeretem a fát mint alapanyagot és mindent,
ami régi, öreg, kopott, repedt. Ezekből egyenesen következett, hogy egy kis,
famegmunkálásra alkalmas műhelyt alakítsak ki, ahol a vidékies, öreges stílus a
fő irányvonal.
Honnan merítesz inspirációt, mi ad ihletet?
Honnan merítesz inspirációt, mi ad ihletet?
Gyakran keresem az
ötleteket az interneten és szaklapokban. Sokszor kapok ajánlást családtagoktól,
ismerősöktől is, hogy ezt meg azt kellene csinálnom. De az is gyakori, hogy
egy véletlenül meglátott forma vagy szín adja meg a kezdő lökést. Mivel még az
út elején járok, keresem azt forma- és színvilágot, ami később meghatározza
majd a rám leginkább jellemző stílust. De, hogy válaszoljak is a kérdésre,
gyakorlatilag bármi tud ihletet adni. Nemrég például láttam egy öntöttvas
villanyoszlopot, növényi mintával díszítve, és valamikor azok a vonalak, ívek,
hajlatok valahol vissza fognak köszönni valamin, ami még csak valahol a
fejemben van meg.
Mit gondolsz a vidékies lakberendezési
stílusról és egyre fokozódó népszerűségéről?
Jelen pillanatban
nem tudnék elképzelni más stílust magamnak, csak ezt. Amit én vidékies
stílusnak nevezek, az visszafogottan díszes és rendkívül funkcionalista.
Sokkal fontosabb egy ládának, padnak, fali kispolcnak a feladata, mint
az, hogy dísze legyen a lakásnak. Szerintem régen, amikor ez a stílus valóban
vidéken formálódott, így gondolkozhattak az emberek. Ha már ott volt a házban
egy láda, akkor természetes emberi igény volt, hogy díszítsék, hol színesebben,
hol kevésbé harsányan, de az másodlagos volt. Manapság, amikor egyre inkább
divat kezd lenni ez a stílus, sokan pont fordítva gondolkoznak.
„Hű de jól néz ki, majd teszek bele valamit, vagy ha mégse, hát
legalább szép.” Tulajdonképpen ezzel sincs baj, mert így legalább kevesebb
műanyag fólia közé préselt faforgácsot hordanak haza az emberek.
Ami még fontos ismérve az én szememben a vidéki stílusnak, a tartósság.
Kíváncsi lennék, hogy például az Ázsiában gyártott „vidéki stílusú” fogas 10 év
múlva mire lesz még használható. Ezzel csak azt szeretném mondani, hogy ne
dőljön be senki az antikolt festésű hulladéknak.
Nagyon tetszenek a portékáid színei. Hogyan
készülnek: kikevered az árnyalatokat vagy valahol készen kaphatóak vagy
műhelytitok?
Leggyakrabban én
keverem a színeket, egy-két kivétellel. Nincs benne műhelytitok, mert kétszer
én sem tudom ugyanazt az árnyalatot eltalálni, nem szoktam felírni az
arányokat. Minden színt addig használok, amíg el nem fogy. Ez része annak, hogy
nem szeretnék sorozatgyártásba fogni.
Mik a jövőbeni terveid, hol találkozhatunk
veled - lesz-e például Fatulipán tanfolyam?
Jó
is, hogy kérdezed a tanfolyamot, mert tervbe van véve, hogy a Boróka
Otthonbolttal közösen tartunk kiscsoportos foglalkozásokat. Nyáron ezzel nem
volt érdemes foglalkozni, de most, hogy kiürültek a strandok, és hála Istennek,
egyre többen szeretnek kézműveskedni, vagy akár saját kezűleg készítik a
karácsonyi ajándékot, eljött az ideje, hogy összehozzunk műhely-tanfolyamokat.
Az elsődleges jövőbeni tervem azonban az, hogy
a Fatulipán Otthonműhely stabil lábakon álljon, mert ez adja meg az alapot a
későbbi nagy terveknek. Sportolók szokták mostanában azt nyilatkozni, hogy
mindig a következő meccsel foglalkoznak csak, és nem az utána következővel. Így
szeretném én is felépíteni a saját vállalkozásomat.
JÁTÉK:
Egy szerencsés olvasó megnyeri a Fatulipán MűhelyBoltban készült felírótáblát és szív alakú díszt!
Tennivalók, ha játszani szeretnél:
1. Legyél a Fatulipán Otthonműhely és a Country Komfort követője a Facebookon; és
2. válaszolj helyesen az alábbi kérdésre: Mit tart Gábor a vidékies stílus legjellemzőbb jegyeinek?
Válaszod küldd el a countrykomfort@gmail.com címre. Ha kell, add meg benne a Facebookon használt neved, a tárgymezőbe pedig írd be: Fatulipán.
3. Vidd a játék hírét megosztással, lájkkal, szóbeszéd útján ;-).
A játék 2012. szeptember 16-án, vasárnap este 10 órakor ér véget.
Az e-mail címeket nem használjuk fel semmilyen célra.
Az e-mail címeket nem használjuk fel semmilyen célra.
Jujj ezt nagyon,nagyon szeretném!:))
VálaszTörlésCikk megosztva, vittem az oldal hírét mindenkinek, akit érdekelhet! :)
VálaszTörlés