Ugrás a fő tartalomra

Időközben

Nemsokára részletesen írok a cementlapról; most papír csiszolókorongokat kell vennem. Elöljáróban annyit, hogy ennél könyökgyilkosabb tevékenységet nehezen tudtam volna választani -- talán egy jó kis tenisz- vagy golfmeccs vetekedhetne vele... Addig is, vegyes színes válogatás.


Virágzik a halványabb színű pünkösdi rózsa. Ültettünk snidlinget, hátha sikerül. (A szépen fejlődő tök indáját valószínűleg elrágta egy csiga.)


A nénit és bácsit ábrázoló képeket kívülről megtisztítottam, és odapróbáltuk a Gerendás szoba több falszakaszára. Kicsit látszanak a lámpák is.



Reggelenként azzal töltöm az időt, hogy fejben szétosztom a pesti lakás fölösleges bútorait az itteni helyiségek között, most már annak tudatában, hogy a gyakorlat mit mutat, mire van szükség.

H. festett egy kb. 1 m2-es, acélkék színű krétatáblát a szobája egyik falára.

Rendet raktunk a tyúkólban, nemsokára a szerszámos és a terasz következik. A padlást tavaly alaposan kitakaríttattuk, de azóta minden fent dolgozó munkás itt hagyta a sittet, így legalább egy-két teljes nap munka lesz még, mire tényleg kiürítjük, eléggé dühít. 

A rágcsálóknak odakészített és pár nap múlva arrébb helyezett sajt érintetlen! Azt hiszem, vesztésre állok; nem is akarok erről többet beszélni. 😅



Pár hete másodszor is voltunk epret szedni egy nagyon szép veteményesben, és továbbra is nagy kedvenc az erdő. A földünkön pedig, mint megtudtam, napraforgó lesz idén, ami gyönyörű látvány lesz nemsokára. 🌻🌻🌻🌻🌻











Megjegyzések

  1. Szia Judit!

    Elismerem nagyon rossz kislány voltam és már régen olvastam utoljára bejegyzést tőled. De most bepótoltam és elolvastam mindent amit a karantén kezdete óta írtál. Hát tényleg nagyot fejlődtetek, minden csodás, a pünkösdi rózsa, a konyha, szoba, lámpák, csempék, stb.,stb. Mi egészen jól voltunk Béren, amíg négy hete Roy le nem esett a lépcsőről. azóta kicsit nehezebben megy a dolog, de már javul szegénykém, csak nagyon lassan. Persze, a boldogság titka az, hogy az ember a rosszban is a jót keresse, és ehhez tartozik a közelebbi viszony kialakulása, amit komolyan élvezek. Mint ápolt, ő egy angyal és sokkal demonsztratívabb, mitn azelőtt. Közben a skillset-em is exponenciálisan fejlődik: tudok traktorozni, villanyt szerelni, stb., stb. Igérem mostantól gyakrabban fogok errefelé elnézni, és nagyon várom már a végleges belső fotókat is. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, ó, szegény Roy, illetve de kedves tőletek, hogy még ebben is a jót találjátok meg! Azért mihamarabb épüljön fel, és óvatos legyen a munka újrakezdéssel... Milyen ügyesen fejlődsz mint karbantartó és kertész!

      Végleges belső fotók: huhh, hát döcög anyagilag is, időben is sok minden. Ez az a tempó, amit tudunk vállalni, a gatyánkat is a házra költöttük idén is, természetesen. :D

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má