Ugrás a fő tartalomra

Esős nyár

Szerintem végig az lesz, de próbálom elfogadni.


Ma reggel kapros-túrós minipalacsintákat reggeliztünk. Lehet, hogy ez már blini; a név nem is olyan fontos, inkább az, amekkora biztonságot ad és élményt jelent, hogy most már teljesen olajmentesen készülnek, és így mindig tudunk itthon finomat alkotni pár perc alatt. Az év elején ki akartam dobni az eléggé leharcolt delimano-sütőmet - hát, óriási hiba lett volna. Addig fogom nyúzni, amíg lehet, mert egy félkész házban nagy kincs a hordozható kerámialapos eszköz.

Ma át is rendeztük a nyári konyhát, ami még egyáltalán nincs kész, viszont most egy helyen van a mikró, az indukciós főzőlap és a delimano. Zuhogó esőben is a tornácon eszünk.

Ahelyett, hogy mint eddig, fonalra és spárgára fűzném a kulcsokat, és így folyton elkallódnának, vettem egy kulcstartót a Pepco-ban, amire viszont vigyázni fogok, olyan cuki.


Nagyon szeretem a virágainkat továbbra is. Biztosan butaság, de amikor hazaérkezünk, mindig az nyugtat meg, hogy milyen szépen keretezik a növények a házat és a járdát.




Furcsa módon élvezem a bevásárlásokat: egy bizonyos rendszer szerint megyünk ennivalóért, mindig reggel és mindig listával, utána gyakran a festékbolt és a szerszámbolt következik, és a legjobb értelemben vett kisvárosi hangulata van az egésznek. A tüzép kevésbé villanyoz fel. :D

Borzasztóan kellene baráti találkozó és program; tervben van mindkettő. Éppen ezért kinéztem egy tanösvényt vagy lombkoronasétát (vagy mit) is.

Őszintén szólva, én csúcsra járatom az introvertáltságomat, és még lenne pár ötletem, hogy mi mindent olvasnék / tanulmányoznék / terveznék meg / festenék le a nem nagyon létező saját időmben, de a többiek jobban vágynak a társaságra. Kéne tartani egy házavató bulit is a nyár végefelé: komplett tervem van nagyon látványos, ugyanakkor kifejezetten alacsony költségvetésű kerti partira befőttesüvegekkel, fényfüzérrel, fűszernövény-dekorral, büféasztallal, gyümölcsös minipitékkel, bográcsos lecsóval.

A legjobb program azért nem más, mint:







Megjegyzések

  1. Hű, mi nagyon be vagyunk burkolózva, de ha lesz nálatok házavató buli, és még meg is hívsz, arra talán kimozdulnánk! :) <3

    VálaszTörlés
  2. Gyönyörűek a virágaitok! A Balaton, ó! :-)
    "Csúcsra járatott introvertáltság" - remek kifejezés. :-) Néhány előírás maradhatna igazán a karantén időszakán túl, a normális élet egyáltalán nem volt normális a szó valódi értelmében...
    Ahogy felújítás alatt álló házban munkálkodtok, azzal áthuzalozódik az agy: egész más főzési stílus, alapanyagok, módszerek. Orvos papám mondogatta, érdemes dolgoztatni az agyat, mert egyre barázdáltabb, egyre kifinomultabb a működése. Az a mennyiségű kreativitás, tervezés, amit véghez visztek, valódi agytorna.
    Drukkolok! Egy kis napsütésért is. :-)
    Luca

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má