Ugrás a fő tartalomra

Telitalálat (ajándék)

Még mindig annyira naiv vagyok, hogy néha nem számítok semmi érdekesre vagy meglepőre, aztán bammm. Megtörténik.


Így volt ez az idei – szerencsére, a háznál töltött – születésnapommal kapcsolatban is. 

Egyrészt tök jó volt az előkészítés, mert olyan ajándékokat kaptam, amilyeneket szerettem volna.

- telefont (a fotózás miatt, a többi része nem igazán érdekel);
- esőkabátot (ezt magamtól);
- koncertjegyet (Müpa Jazztavasz, kíváncsi vagyok);
- érkezéskor egy csomagot B-től és T-től, benne finom illatú testpermet (pedig ezt nagyon nehéz eltalálni), testápoló, lakkok, arcmaszk, virág és egy fából készült szív a nevemmel;  
- torta helyett: oreo-s csokit áfonyával;
- rajzokat a gyerekektől;
- kerámia macskaszobrot; 
- birs-zselét;
- csodálatos, tavaszi időt és kirándulásokat (utóbbiakról még írok).

Ezzel elégedett is voltam.


Másrészt, mivel az én úgynevezett ünneplésem, az "én napom" és az utána következő hétvége egybeesett a gyerekek szünidei neurózisával (elnézést kérek az éles fogalmazásért), tehát azzal az időszakkal, amikor hozzászoknak a megváltozott környezethez és napirendhez, eközben pedig nem kímélik azokat a személyeket, akik a legjobban szeretik őket, azaz, akikkel tudják, hogy majdnem bármit megtehetnek, örültem, ha öt percig éppen nem volt konfliktus, hiszti, tombolás, rombolás, engedetlenség vagy feltörölnivaló.

mindezek mellett/ellenére fantasztikus játékokat találtak ki
(és hát, nem tudom nem észrevenni a freudi jellegű <3-et) 

Úgyhogy, totálisan meglepődtem, amikor V. előhúzott egy kis zsákot.

Vagyis, kettőt.

És ezek voltak bennük:


bal oldalon, a svédkulcs fölött: Maxwell's silver hammer

Teljesen le vagyok nyűgözve, hogy mennyire praktikus, vicces és esztétikus ajándéközönt válogatott össze: hogy ezt a rengeteg dolgot mind én kaptam, a derékra csatolható szerszámtáskával együtt, ami egyszerűen csúcs.

Mondta, hogy olvasott egy bizonyos blogbejegyzést valamikor, régen.

Tessék: valaki figyel arra, amit írok!


                       patakmeder                          &                      szülinaplemente

Ui.: Kövessetek az Instagramon is; folyamatosan készülnek olyan fotók, amelyeket direkt oda szánok.




Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr...

14. blogszülinap

Ma, akárcsak 2010-ben ugyanezen a napon, két bejegyzést írok, hogy így ünnepeljem ezt a felületet és azt a sok mindent, amit attól kaptam, hogy tizennégy éve írok online naplót. :-) Utána viszont lehetséges, hogy tartok egy kis szünetet, mert van néhány időigényes dolog, amire jobban kellene koncentrálnom most, mint erre a hobbira.  Az a "probléma," hogy mivel mostanában újra szeretek blogot írni, ha van szabadidőm, automatikusan az jut eszembe, hogy befejezzem a megkezdett bejegyzés-vázlatokat, holott igazság szerint okosabb lenne most mást gyakorolni. Addig is, amíg visszatérek, néha benézek majd: írjatok kommentet akár ide, akár más posztok alá, válaszolni fogok rájuk! Akkor jöjjön néhány narancsos árnyalatú fotó és a rövid beszámoló arról, milyen az őszi szünet a háznál. H. szalagavatója után jó beteg lettem -- nem lepett meg, a sorozatos nem alvás nyilván megtette a hatását --, úgyhogy az egész hét torokfájással és náthásan telt. Egyedül azért tudtam dolgozni, mert H.  h...

Nyerj BeCake' tortatartót! - interjú és játék a TeaRoom gasztrobloggereivel

November 2-án lesz a Country Komfort második születésnapja! A tavalyi torta és a hozzá kapcsolódó játék annyira jó emlék maradt, hogy biztos voltam benne: idén is megünnepeljük a blogszülinapot. Bemutatom a TeaRoom gasztroblogot: három tehetséges lány, Edi, Vera és Eszti írja, akik receptjeiket igényes grafikákkal, gyönyörű fotókkal, egyéni ötletekkel fűszerezik. Ráadásul a bloghoz kapcsolódva egy önálló, hiánypótló brand is létrejött: a BeCake' tortatartó-manufaktúra. Végre nálunk is hozzá lehet jutni ilyen szépséges tortatálakhoz - olvasd el az interjút, és ha szeretnél nyerni egyet, játssz velünk! (A blog születésnapján bemutatom azt a szuper tortát, amit a lányoktól kaptam. Mert torta nélkül nincs szülinap. :-)) Miért a (Green) TeaRoom nevet választottátok a blogotoknak? Amikor megalapítottuk a blogot, akkor mindhárman a Greenroom-nál, egy kreatív ügynökségnél dolgoztunk. Napról-napra egyre többet esett szó a mi kis hobbinkról, melyet végül egy blog for...