Ugrás a fő tartalomra

Rendhagyó bejegyzés (#a szeretet ünnepe)

Örülök, hogy a házunk szerintetek is szép - a folyamatos figyelem és drukk nagyon motiváló. Ezért is megérte megvenni és érdemes küzdeni a felújítással. Ami miatt valóban, most már legbelül is úgy érzem, hogy csakis ez a ház lehetett a miénk, az az, hogy ezen a nyáron a sors különféle húzásainak furcsa összjátékából adódóan lett egy macskánk. Ott, a háznál. Azt kell, hogy mondjam, mesébe illő módon.

design: aspatterns
Emlékszem, ültem a kertben, nagyon kellemes hangulatban, és egy pillanatra eszembe jutott a tavaly áprilisi házvásárlási fiaskó: ahogyan akkor hetekig az járt a fejemben: "miért történt ez velünk?" - és lenéztem, és végre megvolt a válasz. Ezért.
Gondolom, így születnek a fatalisták. ;)

Lett egy állatunk. Egy édes, huncut, jóindulatú, ragaszkodó, nagyon okos, arisztokratikusan szép, csodálatos macskánk.

(Totálisan elfogult vagyok, bocsánat.)

Milyen újdonsült macskagazdának lenni?

Még mindig abban a fázisban vagyunk, olyan friss az érzés, hogy amikor egy kis idő után, mondjuk, a reggeli óvoda-bolt kör után újra látom, minden egyes alkalommal meglepődöm ("helló! hát, te, itt?"), és semmivel össze nem hasonlítható melegség önt el. Olyankor "ohh, persze, mit is vártunk? ember..." tekintettel szokott rám hunyorogni.

Jobb hazajönni attól, hogy ő itt van.

A macska nem olvas könyveket, nem tanulja, mi az otthon melege; azt, kérem, ő magától tudja. Egy macska: maga a hygge. Az ösztönös öblítőreklám.


Egy doromboló macska melletted és egy bögre forró csokoládé a kezedben: a fokozhatatlanul tökéletes karácsonyi hangulat.

Somogyi Ági barátnőm designja: Hygge Christmas Chill

Azért írok róla és az örökbefogadásról most az egyszer, tőlem szokatlan privát fotómennyiséggel ennyi intim részletet, mert bátorítani akarok mindenkit, aki állatot szeretne, hogy ha - bocs a nyílt szentimentalizmusért, de így pontos - a szívében érzi, hogy kell neki, komolyan fogja venni minden egyes nap, és menni fog a kitartó és megfelelő gondoskodás, akkor kezdje el.

Alapos megfontolás után vágjon bele, és fogadjon örökbe. 

Ajándékozza meg magát ezzel a fantasztikus élménnyel.

Akár most, karácsonyra. (Erről még lásd a a disclaimert a kommentek között.)

***

Térjünk vissza a mi történetünkre.

Augusztusra már sejtettük, hogy ez a macska, bizony, adoptált bennünket. Egyszerűen nem tágított mellőlünk, mi pedig két-három ügyetlen próbálkozás után nem kergettük el többé. Új volt az érzés, de egyre inkább el tudtuk képzelni, hogy ez így is maradjon. És egyre kevésbé tudtuk elképzelni, hogy ősztől ne legyünk együtt vele. H. ráadásul folyamatosan ezért nyüstölt; hónapok óta macskát szeretett volna a szülinapjára. De hát, mondtam neki, hogy szerintem ez most nem lehetséges, vagy csak ideiglenesen az.

Szétizgultuk magunkat, mert macskát nem lehet csak úgy eltulajdonítani, ez kimeríti a bűncselekmény fogalmát - amíg vélhetően van gazdája. És esetünkben volt. Értitek: ez a szemlátomást éhező, kóbor macska nem volt gazdátlan.

Néhány falubéli nagyon jólértesülten mondta is, hogy jönnek vissza érte, vélhetően "valamikor ősszel," addig pedig "valahogy meglesz."

Én nagyon (nagyon) korrekt vagyok ilyen tekintetben, ebben az esetben viszont majdnem megszakadt a szívem amiatt, hogy ő másé. 

(Ha még egyszer leírom a szív szót ebben a bejegyzésben, fizetek.)

Lehet sírás közben vezetni hosszú kilométereken át; közben a hangod rendben van, beszélgetsz a gyerekekkel mindenféléről, és suttyomban törlöd az arcod a pólód ujjába. Gondolatban ismételgetve, ami racionális.

"Le kell mondani róla. Nem lehet a miénk. Nem szabad megszeretni."

De addigra már megtörtént. Az elnevezés, a megszeretés, minden.

Radír lett a neve, mert E. szerint ott, ahol ő krétával rajzolt a járdára, a macska végigment, és a puha orrával kiradírozta a képeket.  

Ő lett a napjainkban az édes kis izgalom. A plusz, amitől minden jobb: a kertben munkázni, a nyugágyban pihenni, az úszásból hazaérni. Akiről jó gondoskodni, mert mindenért hálás, és minket akar szeretni. Persze: mert mi adjuk az ennivalót, tudom. De engem ez az életösztön önmagában is meghatott. Nem bírtam nézni, hogy nincsen jól.

Először a néhai szomszédunktól megmaradt egyetlen emléktárgy: a fából készült, zöld virágláda volt a bizalmi helye, abban ücsörgött a veranda egyik magaslati pontján, öt méterre tőlünk. Nagyon félt, de velünk akart lenni. Mi voltunk az esélye, és ő tudta ezt.

Azután egyik este felugrott a sakktáblára, úgy, hogy nem döntött le egyetlen bábut sem <3, és megkockáztatott egy dorombolást. Onnantól kezdve néha meg lehetett simogatni, és az ételt is nyugodtabban fogadta el.

Elkezdett összefonódni az életünk. A házipatikánkra hagyatkozva meggyógyítottuk az arcán lévő sebet. Elolvastuk a megyei könyvtár összes vonatkozó macska-szakirodalmát (illetve, a James Herriotok is ezért jöttek be a képbe), hogy mégis, legyen fogalmunk arról, hogyan kell etetni, ápolni.

Tudtátok, hogy az, hogy egy macska fogad örökbe valakit, egyébként is jellemző erre az állatfajra?

"She adopted you. Cats do that. And it was a lucky day for you."
/Emily and the Gentleman of the Road/
Emlékszem, amikor a közelgő viharban értünk haza éjjel, a macska várt, a kinti asztalon rettegett. Nem mertem beengedni (mi történik, ha túl ideges lesz a szobában? vagy megszokja, pedig nagyon valószínű, hogy el kell köszönnünk egymástól - és akkor az egy újabb elhagyás lesz az életében), ezért egy papírdobozra vágtam ajtót, és akkor valamennyire megnyugodott. Az lett az imádott lakása egy darabig.


És jó macska módjára szépen, lassan elkezdte megmutatni nekünk, hogy mi is a több helyszínen történő, napban fürdőző, szétfolyós, profi lazulás definíciója.

Egyébként a mi vidéki//városi életünkbe sem illett, természetesen. Nem így terveztük.

Ja, és én "kutyás" vagyok eredetileg.

Kész helyzet elé állított a sors, és cselekedni kellett. És ebben az esetben nem akartam elengedni, amit adott.

Nem akartam magára hagyni.

a kutyás pizsamanadrágért én kérek elnézést

Rituálék

Szinte azonnal lettek a közös életünkben.

"Radír! Asztal: nem." (Tipikus macska: századszor is felmegy.)

"Radír! Fülhallgatóm: nem!!" (Tipikus macska: századszor is megrágja.)

Nyári reggeleken, amikor kislisszoltam a verandára kávét inni, azzal a feltett szándékkal, hogy pár percig csak a madarak csicsergését hallgatom és átgondolom a napot, kihasználva a csendet és azt, hogy még mindenki alszik, ő ott várt, becsusszant a két bejárati ajtó közé, és jó hangosan vernyogva - ahogyan csak egy sziámi tud "beszélni" - üdvözölt, és lehetőleg azonnal kérte a reggelit, számtalanszor ébresztve fel a gyerekeket.

Ők ezt nem bánták, sőt.



A nap zárásaképpen az este nyolc órai harangot szertartásosan, mindig együtt várjuk a verandán. Bim-bam.

és minden fotóba belemászik

***

Köszönöm L-nek, hogy kikövetkeztette a külföldi előhívószámot, és nyár végén beszélt telefonon az ex-tulajdonosokkal. Ők napokig nem találták a macskát, amikor korábban visszautaztak, és nem is reménykedtek abban, hogy még megvan. Hálásak voltak, hogy a gondjainkba vettük; nekünk adták. Többen mondták az ismerőseink közül, hogy "ó, persze! nyilván nem törődtek vele," nem érdekelte őket ennek az állatnak a sorsa. Én nem ítélkezem felettük; nem ismerem a pontos körülményeket. Az biztos, hogy akaratlanul is nagyon boldoggá tettek bennünket. A 2018. évünk egyik legnagyobb szerencséjét köszönhetjük nekik. NB. a telefonban azt is mondták, hogy egyáltalán nem jönnek vissza ősszel, de még télen sem (ad falusi jólértesültség, a.k.a. pletyka, basszus).

🐃🐂🐄🐎🐖🐏🐑⁉️🐈

Van ez a parasztromantika, ahogyan a gyerekkönyvekben elképzeltetik a falusi létet: hogy a betlehem-sztájl, huzatmentes istállóban békésen mosolyogva melengetik egymást a szép szőrű, jó szagú, egymással kedélyesen társalgó állatok a szénán - de, hogy a valóságban van-e ilyen, és ha igen, mennyire megfelelő egy macska számára, nem tudom, és nem is akartam kísérletezni vele. Úgyhogy,

RadírkaFirka

Radírpók

Radissimo

Radiátor

velünk jött, és vidéki//városi macska lett.


mindkét utasítás 100%-osan teljesítve                                   csúnya nézés esőben

Aki megszokta az autózást is. (Viszont! Annak, akinek az állata szenved az autóúton, felelős gazdaként érdemes utánanéznie a hivatalosan elérhető, biztonságos, lazító-nyugtató hatású gyógyszereknek, mert vannak ilyenek.) 

Aki - biztos, ami biztos - extrapuha "prémium prémet" (H.) növeszt a hasára, mert jön a Tél. 

"Jaaj, nem láttad! Ilyen... tűzhányó szemekkel nézett rám a dobozából. Olyan édes!" (E.)


Imádom ezeket a gyerekszáj-mondatokat. 

Mit mondhatnék még? 

Pörr...

"Radír" by aspatterns :)




Megjegyzések

  1. Sírtam a meghatottságtól. Én is imádom a macskákat, pláne egy ilyen karakán, titeket adoptáló egyedet. Meg aztán az elhagyatottságát és aztán az új gazdit, sniff, sniff!! És ha valakinek bármi kételye lenne, hogy jó helyre radírozta be magát a macsek, én még nem olvastam ennél meghatóbb, lelkesebb, komolyabb és hosszabb posztot ezen a blogon, mint ezt. Ez tanuskodik a kapcsolat tartósságáról is.

    Tényleg sziáminak látszik, bár valahogy sikerült fotóznod őt annyi pózban meg fényben, hogy nem mindig látszik sziáminak. Az egyik képen én esküdni mertem volna, hogy British Blue, de hát aztán mégis, tényleg úgy látszik, hogy sziámi. Persze amióta igazán jó dolga van nálatok, azóta a szilfid sziámi formáját kezdi elveszíteni. Vigyázat, nehogy elhízzon!! Adjatok neki nevemben egy nagy simit, imádni való és nagyon örülök, hogy megmacskásodtatok!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon jólesett, amit írtál, jókat mosolyogtam rajta - és köszönjük a jókívánságokat! Bár számunkra nem fontos a fajtája, Siamese Applehead a pontos leírása, ezért sem tipikusan beesett háromszög alakú az arca, eltekintve azoktól a képektől, amelyek még az éhezés idején készültek. A teste, szerencsére, most is csinos - ahol a fotón puffancs, ott felfújta a szőrzetét két és félszeresére (tegnap is megfigyeltem; irtó meggyőzően alakítja a "Jön a dér, és mind megfagyunk" című orosz balett címszerepét plusz nyolc-tíz fokban). Tőlem távol áll a túlkompenzálás és a túletetés, de azért köszönöm, hogy felhívtad erre a figyelmet, mert nagyon fontos. Jah, de, mégis: túlkompenzálom becézgetés-simogatás formájában. Always.

      Törlés
    2. Természetesen minden macska gyönyörű tud lenni: a nem almafejű sziámik is, a vegyes származásúak is, az ilyen-olyan súlyúak is - nekünk a sajátunk a legszebb.

      Törlés
  2. Mi mindig hordozóban utaztattuk a szobamacskát, de a falusiakat is. Netalántán bármi történne, egy esély, hogy megmaradjon, ne legyen baleset az autóban, stb.Így is lehet vele beszélgetni, simogatni, stb. Sétáltatjátok otthon az utcán? Miska macskaurammal 13 és félévig tettem ezt, de ő póráz nélkül sem ment el, bár parkos részen éltünk, viszonylagos biztonságban. Úgy látom, a macskák nagyon jól felmérik, s tesznek is érte melyik helyen a legjobb nekik, tapasztalat. Ő, biztosan nektek született, olyan, mint az örökbefogadott gyerekek,egy kis kanyar után került az igazi családjához.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudtam (=reméltem), hogy megírjátok majd a hasonló történeteiteket! Látom magam előtt a Miska + te sétálós jelenetet, nagyon helyes lehetett. Ahogy írtad, az autóban Radír egy lezárt, műanyag állathordozóban utazik, így szabályos. Kb. olyan, mint egy jól szellőző szennyestartó. :D Ez volt az első dolog, amit vettünk neki, és olyan, mintha értené a szimbolikus jelentőségét: utazáson kívül is imádja, sokszor alszik benne. Ez az ő kis panellakása. Mindennek tud örülni, még egy banános doboznak is. Köszönöm, amit az örökbefogadásról írtál. Megható, hogy mennyi örömöt adott nekünk már akkor is ez a kis állat, amikor a jövőt tekintve még teljes bizonytalanságban vegetált. A macskánk két éves, és arra törekszünk, hogy most már fix nyugalom vegye körül. Jár neki.

      Törlés
  3. Elolvastam és azt mondtam,ááá,ilyen nincs ! :) Elvileg "kutyás" vagyok, macskát eddig csak messziről...
    Aztán 2 hónapja ránktalált egy kb.4-5 hetes cica kinn a Ház közelében.Éhes,koszos kis jószág volt,gyakorlatilag beszédült a pálinkafőzőbe,ahol épp tartózkodtunk.Nem szaporítom a szót,de a fél napos ott tartózkodásunk után belopta magát a szívünkbe és vittük.Hétközben panel,hétvégén utazás
    és két nap Ház.Megszoktuk egymást és most már nem tudom elképzelni a macsek nélkül.Ja, Pálesz a neve,fehér, vörös és szürke foltokkal tarkítva.Amikor hazaérek a munkából,felugrik az ölembe és orromhoz dörgöli az orrát.

    Ha belegondolok,az évek folyamán sok minden más is hozzánkcsapódott a Ház kapcsán.

    A "csúnya nézés esőben" fotón gingko biloba alatt álltok?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Gyöngyös, akkor most küldök neked egy virtuális pacsit, Pálesznek pedig simogatást!

      Mert ilyen nincs - és mégis van....!

      Biztosan nagyon kis egyedi fizimiskával rendelkezik a macskátok. Mindig küldhetsz fotókat róla a countrykomfort@gmail.comra, amikor úgy érzed, fokozhatatlanul cuki... :) Ügyesek vagytok, hogy kialakítottátok az élet ritmusát. Nem egyszerű - de megéri.

      Igen, Gingko Biloba, köztéren van, de majd megpróbálom lefotózni az egész fát is, ha megint arra járunk.

      Törlés
  4. DISCLAIMER: A lehető legtávolabb áll tőlem az "igazi nyuszit húsvétra"-elv, az aktuális blogbejegyzésben mégis igen, éppen a karácsonyi érzelemdömping közepette írok az állat-örökbefogadásról. Abszolút nem arra biztatok senkit, hogy egy kósza ötlet, "elgyengülés" hatására adoptáljon egy sokat szenvedett élőlényt, és azután, a szürke hétköznapokban jól megbánja majd az egészet. Ha figyelmesen olvastátok a posztot, láthattátok, hogy nálunk is nagyon jellemző volt a felelősség súlyának megértése, a fokozatos felkészülés és a megfontolás. Ugyanakkor nem fogom elhallgatni, hogy repes a <3-ünk az örömtől. :) Ha egy szóban kellene összefoglalnom, hogy miről szól ez a személyes írás, akkor azt mondanám, a BARÁTSÁG-ról. Az újdonsült macska-barátunkról és a hosszú barátságról, amely @aspatterns - hez köt. Fogadjátok szeretettel azt a képet, amit Ági a gyerekeknek, Radírnak és Radírról készített - többezer km távolságból! #friendshipwithoutborders #catadoption #aspatterns #videkivarosiblog

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Selyemfényű zöld

Egy hónapig voltunk egyhuzamban a háznál, tegnap jöttünk haza. Most szinte folyamatosan jár a mosógép - az eszem pedig azon, hogy vissza akarok menni, hahaha.

Eléggé szuper volt, pedig nincsen különösebb infrastruktúra azóta sem. A kertben kicsit vitatkozunk az egy darab csíkos függőszéken, a házban ez idő alatt minimális fejlesztés történt, mert még mindig nem biztos, hogy felszabadulnak azok a súlyos összegek, amelyek nélkül nem képzelhető el komoly felújítás. De nem érdekel.
Azt az utat követem, hogy a saját erőmből dolgozom, amennyit tudok. Ez nem kerül semmibe, és nem kell folyton egyeztetni mással. Viszont jó kemény vagyok magammal. Három évet adtam arra, hogy eltüntessem a lomokat (ezt vic-nek írtam is már): mivel a ház 90+ éves, ez évente harminc év felhalmozott cuccától való megszabadulást jelent. Pretty good.
Negatívumok:
- (még júliusban) sok szúnyog: csak úgy lehetett meginni a reggeli kávét a verandán, ha égett a citronella gyertya és be is fújtam magam szúnyogspray-vel;
-…

Venni vagy bérelni? - avagy: kell-e saját nyaraló? (2. rész)

Legutóbb jeleztem már, hogy ez hitvita-jellegű kérdés; olyan, amelyről egyesek kommentháborúkat szoktak vívni, míg mások egy vödör pattogatott kukoricával az ölükben nézik a meccset...


A különböző befektetési tanácsadó oldalak nagyrészt egyetértenek abban, hogy a víkendház, akármilyen alapos anyagi megfontolás eredményeképpen vesszük is: luxuscikk. Mindig drágább lesz, mint időszakosan bérelni egy házat: magas az alapára, és miután megvettük, szépen, sorban jelentkeznek a  rejtett költségei, amelyekkel vagy kalkuláltunk előre vagy nem (viharkár, tyúkól-bontás, Józsi bácsi gondnoki díja, Gizi néni fizetsége a kertészmunkákért, konyhafelújítás, lötyögő konnektor cseréje, nélkülözhetetlen kerti eszközök garmadája, anyámkínja).

A kérdés az, hogy az imént említett komoly anyagi áldozatokat és a többi - ha úgy tetszik, érzelmi - tényezőt összegezve megéri-e nekünk birtokolni az adott ingatlant.

Most arról írok, szándékosan kendőzetlenül sorolva az összes szempontot, hogy mi milyen célból vá…

Plátói szerelem I. (#házak)

Ha van valami, aminek feketeöves nagymestere, örökös világbajnoka vagyok, akkor ez az. Irtó jó szemem van ahhoz, hogy tizenkétezer-kilencszáznyolcvan ingatlanhirdetésből kiszúrjam azt az egy különleges házat, amelyikbe majd nagyon bele tudok szeretni. És amelynek a nem-birtoklása nagyon fog majd fájni. Lamentáló-retrospektív poszt, a végén pozitív perspektívával.

Soha nem gondoltam volna, hogy ilyen szenvedésteli periódusaim lesznek, furcsa is átélni őket nekem, aki életem összes traumája után egyféle nem voltam sosem: depressziós. Ez nem az, de hullámokban hasonló - és nagyon nem jó.
Ijesztő ennyire fixálódni valamire. 
És, basszus, az ember évekig tudja csinálni (per definitionem). 
Racionálisan tudja, hogy már nem kell neki és nem is lesz az övé, emocionálisan azonban még nem tudja lezárni.
Az összes platonikus érzelemmel kapcsolatban a leszokás rögös útján haladok; sokat segítenek a kávézáskor olvasott velős mondatok.
"Az idő értékes. Okosan pazarold."
Vegyük például azt a…