Ugrás a fő tartalomra

Kisebb hekkek

Mióta tartogatok bizonyos dolgokat! Rakosgatom őket ide-oda, bosszantanak, impulzív vásárlásokra ("ezt ugyan miért vettem meg, ha nem is használom?"), határozatlan rábólintásokra, mások felesleges cuccainak elfogadására emlékeztetnek, és növelik a rendetlenséget.

A házfelújítás egyik legjobb része viszont az, amikor kreatív módon helyet találunk a korábban csak kallódó tárgyaknak. Ezekre a kis túlzással "design hack"-eknek nevezhető megoldásokra hoztam most három példát.

1. Polc vinklivas-konzolokkal

Inkább poén, sufni-hack és extrém mfkh-példa, de teljesen bevált, sőt, a fotó készítése óta aggattam rá egy kaktuszos kis fényfüzért is, nagyon bírjuk.

A polc maga a kis konyhába nem kellő, leeső pultrészből készült, és mivel éppen illett a kémény és a fal közötti falszakaszra, feltettük -- vinklivassal. 

Van még egy-két "rendes" konzolunk, de úgy éreztem, a középső szobában ez működni fog, részben a pult vastagsága, robosztussága miatt. És úgyis a poszter a lényeg (ami szintén évek óta várt arra, hogy feltegyem, szintén újrahasznosított keretben).

Itt jegyzem meg, hogy bármit el tudok viselni, csak a padlón tárolt cuccokat nem, mostanában ez az egyik fő rendrakási motivációm. Szívem szerint mindenhová polcokat tennék (éjjeliszekrények helyett is), de tudom, hogy a igazi megoldás a dolgok mennyiségének csökkentése. Mindenesetre, nagyszerű érzés, hogy ott fenn, a keskeny, maradékból mentett polcon elfér egy csomó minden.


2. Bútorgombok a falra

A nyári konyha retro csempéihez végre pont passzoltak a Zara gombok, és viccen kívül, az egyik legfunkcionálisabb akasztó lett ez a páros. Rajta tartom a vászonszatyrot, ami a boltba induláshoz kell, de konyharuhát is lehet akasztani rá. Még egy-két maradék bútorgomb van talán, azoknak is hasonló szerepet szánok, nem fogom őket tovább dobozokban őrizni.


3. Megmutathatom a bélyeggyűjteményemet, ugye?

Igazság szerint ez O.-é volt (tehát, lassan száz éves), és mindig arra emlékeztet, hogy régen az emberek azért is kézzel írott leveleket küldtek egymásnak a világ két, távoli pontjáról, hogy a bélyeget el lehessen tenni a borítékról. Maguk a postai pecsétek is olyan szépek, az egész emléktárgy olyan, mint egy miniatűr grafikai remekmű, hogy a bélyegek leáztatása (?!) helyett inkább bekereteztük a legkülönlegesebbeket.


Ti miket hekkeltetek meg az otthonotokban?





Megjegyzések

  1. Remek kompozíció mind: csupa szín, csupa geg! A humor serkenti legjobban a kreativitást.
    A kényszer szülte vagy mfkh megoldás aztán tényleg egyedi és megismételhetetlen. Pompás a sok bélyeg keretben, éljen a vinklivas, a csempematrica mint kollázs-, vagy inkább assemblage-szervező elem, kész happening! :-)
    Saját kényszer: konyha hatalmas ablakkal, szép kilátással - aminek egy részét elfoglalja egy brutális felső szekrény. Beköltözés után felső elem le. Alatta nincs burkolat, csak körülötte. Újraburkolni reménytelen. A falszakaszt képkeretként hasznosítva ott lóg a réz kuglófsütő. Meg egy mángorló. Meg ez-az. A konyha modern, kellett a rusztikus ellenpont.
    Hajrá hekkek! :-)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A réz konyhai eszközökről mindig a múlhatatlan frankomán rajongásom jut eszembe. Biztosan nagyon jó lett a furcsa rész a modern konyhátokban: tudod, én eleve szeretem ezeket a megoldásokat, és még dolgozom azon, hogy nálunk is több legyen az egyedi, bohém ötlet.

      A vidékiházas élet, a többi bejegyzésben említett talált tárgyak, tárgytorzók is erre sarkallnak - és erőteljes ihlet az is, hogy nem akarok venni lehetőleg semmit, hehe.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má