Ugrás a fő tartalomra

Nyolc nap alatt VII.

Két frissítés, mielőtt megpróbálom rekonstruálni, hogy mi történt a hetedik napon, amikor is nem pihentünk meg.

próbafotó tisztítás és festés előtt

Az egyik: lett meleg víz a kis konyhában. Fogalmam sincs, hogyan, mert még csak bojlerről működik a rendszer, mindenesetre úgy örültem, mint egy gyerek. Ilyen dolgok kellenek ahhoz, hogy az ember dalolva mosogasson el. Nagyon funkcionális lett az egész helyiség; büszke vagyok arra, hogy anno, egy kétségbeesett pillanatban kitaláltam. 

A másik: kénytelen voltam használatba venni a körfűrészt, mert kifogyott a gyújtósnak használt száraz fa. Szükség törvényt bont. Ritkán írok arról, mit utálok igazán a házas életben, de biztosan az lenne az egyik, amikor megérkezünk, és a jéghidegben, fáradtan és éhesen ki kell pakolni és valahogyan meleget varázsolni. 

Mivel kisebb hiszti ("nem hiszem el, hogy soha nincsen elég abból a rohadt aprófából") után meg kellett állapítanom, hogy fejszével egyáltalán nem fog menni, megpróbáltam Fehér Cápával, és egészen jól sikerült. Az ólak padlásán annyira sok száraz lécet gyűjtöttek össze az elmúlt száz évben, hogy szinte kötelességemnek érzem a lomtalanítást. Tiszta néprajzi múzeum egyébként: félig elborzasztó, félig lenyűgöző, ami ott fent van. Lesznek kiállított tárgyaink.

A másik túlélőtrükköm az, hogy a városból egy előre megsütött quiche-sel érkezem, így van ebéd még másnapra is. Legutóbb hoztunk készre főzött jázminrizst és céklát, nagyon jólesett -- és most jutott eszembe, hogy a befőttesüvegben ideszállított fahéjas-szegfűszeges almaleves is milyen isteni ilyenkor. (Nagyon sokáig tudnék kajákról áradozni.)

***

Visszatérve a munkákra: a drótos szekrény kapott két polcot, így minden, amit faliszekrénybe tennék (csésze, bögre, fűszer, kávé) elfér benne.

Ja, a macskánk azóta leborított két zöld üveget a szekrény tetejéről, ahogy előre sejtettem is. Egyszerűen imádja a konyhaablakot, és hát, onnét már csak egy ugrás volt a palackdominó.

A Gerendás szoba régi fakarnisait is megcsiszolták, le is alapoztam őket azóta.

Ezen a napon megkezdődött a kis fürdő (= majdani zuhanyzó, egykori spejz) szerelvényezése a wc beállításával. 





Megjegyzések

  1. Válaszok
    1. Kedves Márta, köszönöm, hogy olvas! Ha nem is irigylésre méltó a helyzetünk, azért mindig figyelek arra, hogy a jó dolgokat ne felejtsem el.

      Törlés
  2. Legalább annyira imádom a bejegyzéseidet, mint R. a konyhaablakot. :-)
    A padlástéri különös tárgyak kiállítása micsoda ötlet! A szinte nyeletlen ágseprűt beazonosítottam, talán egy székláb látható lejjebb, de mi a harmadik? :-)
    Közben a sorok közt kiolvasható, hogy mit vállaltatok ezért a varázslatos átalakulásért, hogy a csapból meleg víz folyjon, hogy átmelegedjék az épület, hogy legyen kéznél harapnivaló. Nem lemondásnak vagy áldozatnak írnám. Inkább komoly és eltökélt munkának. A pontos leírás: hűha!
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, nem tudom, mi a harmadik tárgy, de nem lucaszéke. :) Talán rokka része?

      Azért is rögzítem, hogyan haladunk, hogy egyre rutinosabb legyek, egyre kényelmesebben érezhessük magunkat.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má