Ugrás a fő tartalomra

Didergés ellen

Összegyűjtöm ide azokat a teljesen közhelyes, nekünk mégis fontos dolgokat, amelyeknek köszönhetően komfortosabban érezzük magunkat a házban a januári hidegek közben is, ezzel tudatosítva magamban, hogy nem ellentartani kell (és a nyárról álmodozni), hanem amit lehet, szeretni a téli időszakban.


A szánkózás és a hóemberépítés mellett

- a párszáz forintért vett puha nadrágok és felsők. Ez a vásárlás most kellett, minden értelemben (E. a bokája fölött lengedező melegítőnadrágokban járt sokáig), nagyon meg tudom becsülni őket.

- apróságok a takarításhoz és a szépségápoláshoz, köztük az egyik legjobb illatú és állagú arckrém hideg időre;

- még nem érkezett meg, de remélem, hozzájárul majd az átmeneti felfűtéshez, amíg a kályhákkal küzdök: a konnektorba dugható inframelegítő.

- sok kávé, minden maradék rooibos vagy zöldtea egy löttyintésnyi mentaszörppel (igen...), termoszbögréből és a poszter, amelyet a kis konyhához választottam száz éve;

- forró levesek, curry (biztosan nem így kell, de a curryt legutóbb kizárólag csípős pirosparikával és római köménnyel fűszereztem, beledobtam a maradék zöldséges kuszkuszt, frissen sült, ropogós zsömlével ettem, és majdnem sírtam, olyan finom lett);

- most már elmondhatom, hogy részt vettem egy darab online közvetítésen a jazzklubból, klassz volt;

- amikor jó passzban vagyok, még a boltból elhozott zöldséges és gyümölcsös kartondobozok grafikáinak és tipográfiáinak is tudok örülni;

- kulcstartó rózsás szalvétán -- ha giccs, legyen kövér stílusban.





Megjegyzések

  1. Egy hős vagy, hogy hidegben-télben ilyen tempóban haladtok, ahogy írod, a kályhákkal küzdve. Kívánom, hogy sok erőt tudj meríteni a képeskönyvbe illő meseházadból, mindenből, ami puha és meleg illetve forró és csípős, vagy éppen mókás és szellemes! Ó, az a poszter!
    Lelkes drukkolód:
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, kösz ismét! A nehézségeket most nem volt kedvem filterezni, és most, januárban is sok jó energiát kaptunk a háztól. A poszterek olyan filléres és klassz dolgok, most kezdem nem csak tervezgetni a helyüket, hanem öt perc alatt keretezek és már teszem is fel őket a falra.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p