A terasz újjászületése I.

A ház megvételében több mint öt évvel ezelőtt döntő szerepet játszott a fából készült, különleges tornác, amely az L alakú épület két szárát fogta egybe -- még úgy is, hogy láthatóan menthetetlen volt.

Nem nagyon hittem abban, hogy a tornác, amely az első pillantásra is rettenetes állapotúnak tűnt, pótolható lesz. Pontosabban, először még -- kis optimista -- azt hittem, hogy lehetséges restaurálni. Később azonban, közelről megvizsgálva, együtt élve vele, világossá vált, hogy ide egy végtelenül precíz, hozzáértő, invenciózus, hagyományismerettel rendelkező, vérprofi asztalos-restaurátor kellene, aki például a kulcsfontosságú tartóoszlopok húsz cm-es sávban elkorhadt aljának pótlására kitalál valami zseniálisat. Természetesen úgy, hogy minden elem, ami csapolással volt bekötve, úgy is maradjon, miközben azoknak az elemeknek az alját is visszafordíthatatlanul kikezdte az idő. Elképzelhető, hogy él ilyen ember az országban, elérhető, és megfizethető a munkája. Ja, nem... Vagy, ha igen, nem maradt a felkutatására elég szufla -- és zsé.

Mindenesetre, mire a falak vízszigetelését követő, elképesztő mennyiségű utómunkálattal, a villanyszereléssel, festéssel, hajópadlózással nagyjából végeztünk, betömtük a tátongó pénzügyi lyukakat, és hosszas vívódás után páros lábbal kirúgtam a kontár asztalost, aki a terasszal kapcsolatban egy teljesen hagymázas tervvel állt elő, amit hezitálva ugyan, de még jóvá is hagytunk, majd azt is megengedtük neki, hogy elkezdje kivitelezni az őrületet, nagyon elfáradtam. Nem mertem mást tenni, mint az ácsoknak, akik a terasz fölé az előtetőt készítették, hagyni, hogy letegyenek néhány új oszlopot, és beleegyezni abba, hogy a régi tornácot elbontsuk, majd esetleg néhány elemét újrahasználjuk, ha úgy adódik.

Tényleg, egyébként hagyjuk inkább az ácsokat is, mert teljesen a saját fejük után mentek, holott tudták, hogy legalább részben vissza akarom állítani az eredeti állapotot, és marhára nem olyan lett a munkájuk, amire nagyot csettintve azt mondanám, hogy ejha, ez aztán a mesterségbeli tudás kivételesen szép manifesztációja. Elég, ha felelevenítjük azt a csodás pár hetet, amikor levonulásuk után öt méter magasban kellett a lambériát lekezelnünk mintegy harminc nm-en. Durva volt.

Szóval, 2020. tavaszán itt álltunk egy teljesen új, idegen terasz-szerkezettel, a régi tornác elbontott romjaival és nagyjából a teljes reménytelenséggel.

Innen folytatom.

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban