Állvány, párkány

Meghagyom a munkacímet, olyan szépen rímel.

Tegnap délután kipakoltunk majdnem mindent a nyári konyhából, mármint azok után, hogy egyszer, néhány héttel ezelőtt egy vagon cuccot kivittem onnan. Mostanra maradt a neheze: a fa munkapult, a sütő stb. Sajog mindenem, de persze, sikerélmény is. Még ma és holnap sütök ott egy hadseregre való krumplis-cukkinis-hagymás gratint, aztán kiviszem a főzőeszközöket is, és megpróbáljuk leszedni a mennyezetet takaró farostot.

Napok óta egy 2-4 méter magasság között állítható állványról festem a terasz fölötti lambériát. Nem akarok azon rugózni, hogy a kapkodós, csak a saját előnyüket szem előtt tartó munkások miért is hagyták ezt megtörténni (azaz, miért nem várták meg annak idején, amíg lent lekenjük), illetve visszafogom magam a tekintetben is, hogy ez milyen mértékű inkompetenciának a szimptómája, de az biztos, hogy igazán szenvedős, csigalassú munka, a tetejébe pedig (freudi elszólás) iszonyú veszélyes is. Ráadásul minden látogató megjegyzi, hogy "látom, festettél!", mire én már veszem a levegőt és lesütöm a szemem, hogy hát, igen, de kiderül, hogy csak a karomon és a könyökömön látható zöld festékfoltokra gondolnak.

chill

A festékszóróval lefestettük a széteső pinceajtót, miután megitattam a fát Xylamonnal, és így adtunk neki még egy kis időt, mielőtt végképp leválna a zsanérról. Tök jó élmény volt (egyik fele = 3 perc, másik fele = 3 perc), csak sajnos, úgy tűnik, hogy tönkrement a gép (igen, átfújattam elég sok hígítóval rögtön használat után). A szerszámos ajtajával viszont majdnem két napot szórakoztam; közelről mindig rájön az ember, mennyire elképesztően nagy és részletgazdag egy ilyen nyílászáró (csiszolás, szú elleni szer, tapaszolás, csiszolás, festés). Erről jut eszembe: lehet, hogy mégis tömködöm kicsit a lyukakat a zöld asztalon; majd jelentkezem, amikor látszik az eredmény.

Végre rendbehozták a terasz eddigi szégyenét, a négy méter magasan és tíz méter hosszan futó, szanaszét töredezett párkányt. Sem sablon, sem ún. "kocsizás", sem egy hét nem kellett hozzá, csak néhány óra és szakértelem. Nagyon szeretem a háznak ezeket a míves részleteit: a homlokzati díszeket, a kváderköveket, a padlás szellőzőit.

Volt árvizet okozó eső a környékünkön; nagyon nem hiányzott.

Kalandos úton eljutottak hozzám M. írisz- és sásliliomtövei, és el is ültettem őket, remélem, jól. Itt is kösz!

tüzép indusztriál