Tipikus augusztusi este

Nyolc körül kezd hűvös lenni: sportzokniban, melegítőfelsőben és -- azért mégis -- rövidnadrágban írom ezt a bejegyzést. 

Sosem gondoltam volna, hogy örülni fogok az esőnek, mára viszont tök fontos tényező lett, hogy, ha lehet, ennél azért többször essen. Bár, amikor éjszaka érkezik, továbbra is idegesítően kopog a Vitorlás szoba ablakának bádogján, legalább megtelik az esővízgyűjtő hordó, és nem sárgul tovább a fű. Kutunk van, búvárszivattyúnk egyelőre nincsen.

A hűvösnek is örülök, mert a hőségben nagyon nehezen tudtam haladni a munkákkal. Reggel azzal foglalkoztam, amihez koncentráció kellett, ezért mindig a szerszámos kamrában való rendrakás maradt el, és a délutáni, brutálisan meleg órákban egyre ingerültebben kerülgettem a lomokat. Most sem 100%-os még, de sokat segített a rendszerezés, amiről majd a második Karbantartó posztban mesélek.

Bent, a házban főleg a szintfenntartás a cél. Továbbra is fárasztó ekkora tereket takarítani, nagyon szeretjük viszont az alaprajzot, a beosztást. Szerintem hibátlan, nagyon kényelmes a főépület a három külön nyíló szobával: emiatt végül is, megéri a sok pakolást. Majd fotózok, ha szép rend lesz.

Vissza a kerthez: irtó jó érzés saját termésből főtt kukoricát enni, ráadásul tényleg csodásan zsenge és édes. Vicces, hogy egy középosztálybeli (hahaha) család tagjaként olyan gondolatok foglalkoztatnak, mint pl. "sokkal több répát és kukoricát kellett volna ültetnem".

Ha mondjuk, kapok ajándékba egy doboz krumplis tésztát (s.k. gyúrt tésztából, természetesen), leszedek egy közepes cukkinit, és azt viszem cserébe*, mielőtt pedig nekikezdenék enni, hozok egy kígyóuborkát a saját kertünkből, és összedobok egy uborkasalátát (megtörtént eset alapján).

*Veteményes körökben úgyis tudjuk egymásról, kinek mi nem jött össze ezen az éven, és segítünk a bajba jutott pajtásunkon. 

Át is ültettem ezt-azt; senki sem mondta, megfelelő nyomatékkal legalábbis biztosan nem, hogy a paradicsom ennyire el tud nyomni minden mást. Kb. nem tudok eléggé távol ültetni tőle semmit -- majd jövőre okosabb leszek. 

Néztem az előbb egy idetévedt macskát a kertünkben. Fogadni mernék, hogy még most is azt csinálja, amit nagyjából minden macska tenne ilyenkor, és amit archetipikus vadászatnak szoktam hívni = ül a fűben, egy lyuk mellett, egy pontra nézve koncentrál, miközben ő is tudja, hogy ebből ma már nem lesz zsákmány -- "nem áll, nem megy, és nincs is idő" (E.rulez!).