Nem tudom, hogy szeretem-e ezt az időszakot. Van a színekben és a fényekben valami gyönyörű, ami tényleg olyan, mint egy sanzon (sőt: chanson). Ugyanakkor az ősz az, ami elveszi a ráérő időt, ez az az évszak, amikor már sakkozni kell, hogyan haladjunk a dolgokkal a ház körül.
 |
| fall in love |
Az biztos, hogy a nyáron elfelejtettem gépelni. Elvileg a fél életem azzal töltöm, hogy szövegeket javítok, de a saját hiba faramuci dolog: az ugye, azért van ott, mert nem vettem észre -- in the first place.
Az is látszik, hogy az elmúlt hónapokban nem sokat heverésztem, mert csak a papocsum papucsom hagyta két fehér csík mutatja a lábamon, hogy nyár volt.
Jó dolog a városban rollerezni, szép épületek mellett suhanni, nem jó dolog feltúrt járdák mellett az utcákon lavírozni, mások cigifüstjét szívni.
Erre a hétre mégis kiszedem a "nyári ruhák" feliratú dobozból az összegyűjtött cuccokat, és a reggeli, ballonkabátos idő után úgy tűnik, délutánra fel kell vennünk őket.
Röhejes, hogy még az én gyerekeim is úgy nőnek fel, hogy menthetetlenül a keleti blokk egyik országa maradtunk, ahol egy átlagos iskolakezdés földhöz vág egy átlagos családot, de legalábbis azt az érzetet kelti, mintha felelőtlenül költekeznénk. Olyan... bűnös dolognak tűnik.
(Lásd még: házépítés.)
Arra, mondjuk, jó az ősz, hogy szépen, lassan rekonstruáljam, mi történt a ház körül.
Nagyon örülök annak, hogy mostanra megalapoztuk azt, amit a múltkor pedzegettem: lett egy palánkkerítés hátul, az árok felől, miután a disznóólakat teljes egészében lebontottuk.
Olyan vicces, hogy az ember még egy hasznavehetetlen disznóólhoz is képes kötődni: húszféleképpen próbáltam ezt vagy azt a részt megmenteni belőle, de végül be kellett látnom, hogy nem megy. Továbbra is úgy gondolom, ez volt az igazi népi építészet; tök szépen ácsolták meg anno, élmény volt látni, milyen komoly munka volt ebben az épületben - és a bontás alatt csak egyetlenegyszer léptem bele majdnem egy ácskapocsba.
Feltöltettük (azt a területet földdel, így nem állhat a veteményes útjába semmi, maximum az időhiány. Azt nem is írtam, hogy szándékosan szimbolikus ez az elbontás is:
növények kerülnek a haszonállatok helyére,
mert az a helyzet, hogy akár tetszik nekünk, akár nem, ez a jövő. Kicsiben is -- meg nagyban is.
Sikerült még a tereprendezést elérni. Fú, hát nem hiába vártunk rá négy évig. Irtózatosan drága, de elkerülhetetlen volt. Enélkül értelmetlen lenne bármit ültetni; így ugyan nem maradt arra, hogy ültessünk, egy árva fitying sem, de a terep szép egyenletesen virít, kacag a szél rajt' -- és majd csak lesz valahogyan. #keletiblokk
ide írok most, csodálkoztam a csirkeól falán, úgy tudom, hogy a parasztember az állatok lakhelyére nagyon odafigyelt, értsd pl. vályogháznál téglából készült az istálló,a nedvesség miatt (nekem legalábbis így mondták). A régi házaknál mindig a mívességet csodálom, megadták a módját, még a szegénységben is. Szépen haladtok, gratulálok.Az a kis fülke gyönyörű a díszével együtt, az ilyen apró szépségek, apró örömök annyira kellenek az embernek.
VálaszTörlésHoldgyöngy, ebbe a falba valami dirib-darab maradékok jutottak, úgy látszik. Egyébként a pajta például nagyon szép munka. Majd megmutatom, hogyan rejtettük el a tyúkól egyetlen megmaradt falát! Köszönjük az elismerő szavakat.
Törlés