Ugrás a fő tartalomra

Régi-új tárgyak

A rendrakásban rejlő járulékos jutalom: mindig találunk valamit, ami eljöhet a lakásból a házba.

Még mielőtt elkezdem, leírom, hogy E. tök fáradtan mit mondott, amikor elhaladtunk az általában csak Csoda és Kósza néven emlegetett, kedvenc lovaink mellett: milyen jó, hogy nekik mindig itt van egy ilyen kényelmes

ló-istollá. 

Eléggé nyerítettünk, őt magát is beleértve.

az összes virágtartónk fellelt darab

A múltkori bejegyzés óta nagyon komoly mennyiségű szeméttől szabadultunk meg a lakásban, a lifttel is több kör volt minden nap. Igen, ezt a lomtalanításkor kellett volna inkább, de most értünk rá, és elragadott a hév. Iszonyú jó érzés mindenből a kevesebb, miközben nagy önismereti utazás meg effélék.

Ma töltöttem ki egy tesztet arra vonatkozóan, hogy milyen típusú rendszerező vagyok: az jött ki, hogy "pillangó", azaz 

You’re A Butterfly! 

Love visual abundance and organizational simplicity. You are a really visual person and for you, it’s out-of-sight, out-of-mind. You need visual, but fast and easy systems, like clear or wire bins and baskets and lots of hooks.

Nagyon igaz, hiszen odavagyok az akasztókért, kampókért, minden vágyam egy lyukacsos szerszámtartó "fal", és őszintén meg tudok lepődni azon, hogy mit rejt egy-egy -- néhány hónapja általam berendezett -- fiók.

Jó ideje borzasztóan figyelek arra, hogy ne vegyek semmi fölöslegeset. A saját kis minimalizmus-utamon ott tartok, hogy mindenről az jut eszembe: vigyázat, ha megvásárolod, ezt is tárolni kell, el fogja nyelni egy fiók, és úgyis tőled fogják kérdezni, hogy hol van. :P

Ennek értelmében kb. a legjobb gyerekjáték a szólánc és a barkochba (de tényleg), és ugyan most még megkegyelmeztem a nyári ruháknak, de a szezon végén csak a legjobbakat tartjuk meg, a többi jó lesz rongynak, tényleg széthordtuk a legtöbbet mostanra. Mert nem shoppingolunk évek óta.

Ettől még mindig túlságosan sok tárgy vesz körül, de időnként megvilágosodom, és képes vagyok kiemelni egyet-kettőt, hogy végre funkciót kapjanak a házban.

Az ilyen fiókból, dobozokból, padlásról előkerült dolgokból szemezgettem most. 

Találtam például egy csíkos vászonból készült strandtörölközőt, amit valószínűleg inkább ágytakarónak vagy függönynek, árnyékolónak fogok használni. Hozzá nagyon jó lesz a hűvös szobában a régi ikeás, zöld-fehér csíkos ágyneműben aludni. A fellépő a világ egyik legjobb designja, folyton használatban van, olyannyira, hogy ebből még elképzelhető, hogy veszek majd. A strandra tervezett hátizsák és a faautó is ide, a házhoz való.

A teljesen új teáskanna is ilyen apró jutalom, a sárga fajanszpolcot pedig a lomtalanításkor találtuk, utóbbi a zuhanyzóba fog kerülni.

A Vitorlás szobába nagyon kerestem valamilyen nem műmájer dekorációt, és megint az történt, hogy csak alaposabban körül kellett nézni: a padláson volt egy kopott ablaktábla, ami tökéletes lesz, szerintem nem is kell hozzányúlni, sem kiegészíteni, sem feljavítani.







Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má