Ugrás a fő tartalomra

Egy kis analízis

Szerző:

Gyerekkoromban volt egy fix kör, amelyiken rendszeresen végigbicikliztünk, és ennek volt egy állomása, egy telepített fenyőerdő, amelyikről éveken át az a hír járta, hogy ki fogják vágni. A rettegés, hogy eltűnik a legkedvesebb játszóterem és az éppen tetőfokára hágó indiánregény-rajongásom eredményeképpen kb. naponta éltem át azt, hogy az egyik utolsó mohikán vagyok, és elveszik a földemet a fehérek.

Idén szinte biztos, hogy megint nem lesz tengerpartozás, ezért figyelni akarok arra, hogy rendszeresen járjunk a környékbeli erdőkbe kirándulni. A sajátunkat, ami nagyon kicsi, persze, rendszeresen megnézzük és meghallgatjuk*, de fel is kéne kerekedni. 

*Esténként kb. a legjobb élmény az, amikor a madarak dalolásznak, főleg eső után, amikor végre csend van. A rengeteg emberi zaj megtanított még jobban értékelni mindezt.

poszter a középső szobában

Gyerekkoromban úgy legóztam, hogy közben szólt valamelyik lemez vagy később kazetta. Nyilván innen eredeztethető a zenerajongásom is. (Nahát, hogy az LGT néhol mennyire emlékeztet a Chicago-ra... 🤭🤓) Az LP-k borítóiból készíteni fogok egy installációt valahová a házba. (A Vuk és a Bambi szerintem teljesen félresikerült, sokféle szorongást keltő mese, bár egy célt biztosan elért: a simabőrűek indokolatlan erdőirtásait és a vadászatot azóta is gyűlölöm, és remélem, ezt a gyerekekbe is sikerült beleplántálni.)

Nagyon szeretjük nézni a YouTube-on is megtalálható netflixes Attenborough-kat; igazi "quality content" nem elhanyagolható edukációs eredménnyel. Minden alkalommal megértek valami újat én is.

A halványkék és sárga íriszek óráról órára nyílnak ki, ezek még a néni ültetései, mellettük pedig azok is kibújtak, amiket Borágó adott nekem (újra köszi).





Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk