Mosogatószekrény maradék anyagokból

Úgy kezdődött, hogy a nyári konyhában egyre több időt töltöttünk.

Nagyon hasznos, hogy szinte semmiért nem kell bemenni a házba, ha a kertben vagy a teraszon dolgozunk, hiszen a nyári konyhából nyílik egy kis, a hajdani spejzből kialakított zuhanyzó-wc-kézmosó, magában a nagyobb helyiségben pedig le lehet ülni, most már fel tudjuk akasztani a kabátunkat, főzhetünk a sparhelten vagy csak melengethetjük a kezünket mellette - és van mosogató, közvetlenül az ajtó mellett. Mindezek miatt lett téli, vagy inkább négyévszakos konyha belőle. Ahogyan korábban írtam már, sosem gondoltam volna, hogy ez a húsz négyzetméter lesz a ház egyik legfrekventáltabb része.

És a fenti fejlemények miatt zavarta egyre jobban a szemem a mosogató, amelyik változatlanul állt ott, roggyantan, csúnyán, amióta megvettük a házat. Tadaam:

Nem szerettem volna egy hasonló, bútorlapból készült szekrényre költeni, mert szerintem nem illik ide, akkor sem, ha nem trabant-kék.

Körülnéztem a városi lakás pincéjében, amit egyébként is ki fogunk üríteni előbb-utóbb. Nem nagyon találtam semmit, csak egy szétszedett ruhásszekrényt és néhány régi, fenyő konyhaszekrény-ajtót, azokat főleg a pántok miatt elhoztam, de sok bizodalmam nem volt az ügyben. Kicsit azt éreztem, hogy fölöslegesen túrtam fel a pincét, hiába botladoztam le-föl a szűk lépcsőkön, el az autóig, mivel nyilván ciki lesz összeeszkábálni bármit ezekből.

És akkor eszébe jutott a nálunk dolgozó embernek valami. (Az én szerepem nagyjából a fotózás és a jóváhagyás volt innentől fogva, amiért nagyon hálás vagyok.)

Az egyetlen "szép" dolog, amit az ólaknál láttunk, amikor egyszer tetőlécet kerestem, egy régi szekrény teteje volt. Az is inkább szomorúnak és nagyjából menthetetlennek tűnt: mit lehet kezdeni egy ilyen szúette, kidobott, sérült darabbal?

Mint kiderült, össze lehet házasítani az ajtókkal, a ruhásszekrény oldalával, a véletlenül megtalált ikeás lábakkal, a meglévő mosogatóval és a kis konyha maradék rozsdamentes pultjával.

Ez is történt. Szuper volt, amikor a sok szabás, mérés és csavarozás után beállítottuk a helyére - és láttam, hogy ez valami sokkal jobb lett, mint a részek összessége. Egy olyan darab, ami illik ide, mi több: egyediségében és a történetével együtt jobban illik hozzánk, mint bármi más, ami boltban kapható.

Sokkal nagyobb, szándékosan magasabb és szélesebb, mint a korábbi szekrény: szeretem, ha a pult legalább 90 cm magasan van, és nagyon praktikus is, mert a Salgó mellett áll, így a fémrészre odatehetjük a forró fazekat, ha lerakófelületre van szükség.

Lett benne egy hatalmas polc, így a tisztítószerek, törlőrongyok mellett pl. a festékek és a porszívó is elférnek benne, ami szerintem csodálatos.

Rendeltem hozzá mosogatócsapot (szándékosan modernebb vonalvezetésű darabot), a bútort pedig, ahol csak tudtam, lekentem szúölőszerrel és lazúrral.

a valóságban szebb színe lett, nem tudtam máshogyan fotózni

Később lehet, hogy megpróbálom a méhviaszolt-kopottabb stílus felé elvinni, esetleg a bútorgombokat fehérre cserélni, de egyelőre örülök, hogy védve van a víztől, teljesen le vagyok nyűgözve, és nagyon szeretjük használni.

A szekrény pedig, amelyik évtizedekig az ólban sínylődött, jó helyre került. Mondhatni, rehabilitáltuk. :-)

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban