Február/március

Az egyik neuralgikus pont a ház körül mindig is az ólak és a fészer környéke volt. Úgy gondoltam, hogy az idei nyár biztosan rá fog menni arra, hogy nagyjából készen legyünk annak a területnek a lomtalanításával. Erre február utolsó hetében E. szinte teljesen egyedül rendet vágott a padlásukon.

Ne szépítsük: ez kincskereséssel egybekötött klasszikus ganézás, sok emelgetéssel, porral, mocsokkal. (Amikor besegítettem, többször kiakadtam az állapotokon, a több évtizedes falusi hoarding eredményein, egyszer egy óriásit estem is -- habár, E. cuki, megdöbbent-együttérző-sajnálkozó arckifejezéseinek változása, ahogyan végignézte, bármit megért.) 

Ennyit arról az elhatározásomról, hogy "lazábban, élményszerűbben" legyünk együtt. Mondjuk, ez is az volt: abból tudom, hogy reggel szinte azonnal, magától öltözött föl és ment folytatni a munkát. Esténként pedig olvastuk a gyerekkoromból származó Pom-Pom-os szakácskönyvet (jó kis rakott gombás ételek a nyolcvanas évekből).

Ha már a gyerekkoromról esett szó: elugrottunk egy rövid sétára oda, ahová alsó tagozatban jártam iskolába, tét nélkül házakat nézegetni és a Duna-parton köveken egyensúlyozni.

H. szerint, mivel nagyon jó voltam matematikából és a logikai képességeim is kiemelkedőek (?!!?!!), nehéz lesz velem sakkozni: jólesik, hogy így gondolja, de szinte biztos, hogy túlbecsül, és elfelejti, hogy mennyire türelmetlen vagyok (mindig nyerni akarok, és gyorsan). Érzéseim szerint ronggyá fog verni.