Ugrás a fő tartalomra

Idősávok

Többször akartam írni arról a kormányrendeletről trükkről, idő-hekkelő módszerről, amelyik leginkább segít abban, hogy belesűrítsem egy napba a fontos dolgokat és az összes munkát. 

bicikli koptatta, ill. kutyánk, R. rágta csizmában

Ez nem más, mint az önmagát produktivitás-nindzsaként aposztrofáló Jordan Page rendszere, a block schedule system, azaz a sávos időbeosztás, amikor nem egyszerűen azt írjuk fel, hogy mi vár ránk az adott napon, hanem pontosan hozzárendelünk egy-egy logikus időszakaszt minden egyes tevékenységhez, és előre úgy csoportosítjuk őket, hogy értelmesen kitöltsék a rendelkezésre álló két-három órát. Ha netalántán közbejön valami, akkor az egész blokkot tologatjuk arrébb, de tényleg csak akkor, ha muszáj.

Konkrét példával élve: ma reggel, a blogíró- :), levelező- és zuhanyzó-/reggelizősáv után rögtön lesz egy bevásárlás-blokkom, amikor élelmiszert, gyógyszert és barkácsbolti terméket veszek (illetve pénzt is, a bankomatból le-) egy kb. 20 méter sugarú körben, utána reményeim szerint fát hordunk a kertből a fészerbe, illetve ebéd előtt még van egy szellemimunka-blokk is.

Persze, aki eléggé intelligens és szervezőképes, magától is rájön a fentiekre, hiszen nem nagy etwas, mégis az az igazság, hogy ha nevük van, akkor jobban, következetesebben lehet alkalmazni a józan ésszel is belátható elveket és kereteket. Senki sem tökéletes, én sem, Jordan pedig "kicsit sokat promózik" (H.), mégis, ez az a rendszer, amelyik a leginkább segít nekem - például abban, hogy ma reggel kilencre, amikorra kell, készen legyek a bevásárlással.

Szeretnék egyszer menő naplót is használni a tervezéshez, de árukapcsolás nélkül, mezei papírra írva is működik, sokkal tudatosabbá tesz - és amikor jól csinálom, akkor nem összevissza intézem a telefonálást, az időpont-foglalást, a körfűrész-árösszehasonlítást és a hasonló ínyencségeket.

Ti hogyan tervezitek meg a napotokat?





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má