Ugrás a fő tartalomra

Az ősz színei

Hajnal van. Minden ébredéskor fáj a könyököm. Extra zsúfolt lesz a nap, és ezt egy ideje egyáltalán nem menő dolognak, sokkal inkább szervezési hibának tekintem. Meggyőződésem ugyanakkor, hogy a blogírás alapvetően szórakoztató tevékenység, más szóval: megértjük, de nem szeretjük mások nyafogását olvasni. Úgyhogy feltettem a fülhallgatót, és próbálok arra koncentrálni, ami örömteli vagy éppen szenzációs.

#1 Az óvodában készült festmény. Beragyog mindent.

#2 Mások hangszeres és énektudásában gyönyörködni. Megspórolom most nektek azt az ódát, amelyet monomániás zenehallgatási szokásaim idoljához, S.W.-hez írtam legutóbb. 

#3 Rendrakás közben megtaláltam a régóta keresett mikrofont és egy egész jó hangszórót is.

#4 Bár a faragás maga Instagram vs. valóság stílusban zajlott, ahol erősen az utóbbi állt nyerésre, végül vállalható lett a tök, főleg sötétben, meggyújtott mécsessel.

#5 Otthon norvégmintás kezeslábast hordok, amikor csak lehet, a maximális komfortérzet megteremtése érdekében. (Mondatelemzés: kinek a komfortérzete [megteremtése érdekében]?)

#6 Termett az egy éves almafánk (kettőt is).

#7 A rutinos mozdulat, ahogyan E. a szemétkupacból kiemeli egy lomtalanítás során a Tiszavidéki keresztszemes hímzésminták című könyvet, amelyiknek a kieső lapjaiból keretezett képeket fogunk készíteni.


Most ennyi jutott eszembe.





Megjegyzések

  1. A ti tökötók, a tieteké. Készítés öröme is. Nem mindenki művész. Nálunk is ilyen a termés, 1,4,12 darabos fáink vannak. Elfagytak. Jó az a macska a háznál, minden macska jó a háznál.Rengeteget haladtatok idén, gratulálok hozzá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Holdgyongy, nagy kedvenc volt esténként a töklámpás, igazad van. Jó érzés a haladás, főképp az, hogy lassan az évek óta tartogatott tárgyak bekerulnek a helyükre.

      Törlés
  2. A zsúfolt menetrend: indokolt, hiszen rengeteg feladatot pipálhattok ki idén a listátokról. Sok saját kezűleg végzett, sok aprólékos, sok nehéz feladatot. A téli leállásig érthető, ha minél többet akartok végezni. :-)
    R. cica komfortérzete is pipa. :-D
    A Tiszavidéki keresztszemes nemcsak mintagyűjteménynek remek (magam is tulajdonos vagyok), hanem a szerkesztése is az. Méltó a keretezésre: látványos, jó ritmusú, áttekinthető. Éppúgy kincs, mint a kvéker vagy a francia mintakendők.
    Kíváncsian várom a fotókat. :-)
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, nem is tudtam, hogy ilyen profi kezimunkazo vagy! Kicsit bánom, hogy a szép időben nem festettem többet kültéren, de sosem lustalkodtam, pedig szerettem volna. 🙂 Nem akarom prolongalni a felújítást, még akkor sem, ha túl nagy falat ez a ház. Rendben van, hogy mindig van dolog, de legfeljebb pár órás munka legyen, ez a cél.

      Törlés
  3. Azt "álmodtam", hogy találtam egy patakparti parasztházat...
    Lehet, hogy nekem is fájna a könyököm, míg életre kelteném. Káposztalevél rá, vagy mesterbalzsam. Ez a keresztszemes ötlet remek!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm a tippet, M. Zs., ki fogom próbálni. Nem tudom, miért hajlamos az ember ezeket az alattomos fájdalmakat elhanyagolni. Jó lesz végre képekkel díszíteni a falat!

      Törlés
  4. Ó, #keressztszeGes működésem alapja ez a könyv ❤ Családi örökség nálunk :) A "kék oldal" alján lévő mintát használtam fel pont a komódomhoz. ;) a kezeslábas honnan? Nagyon tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Moba, ez milyen jó! Egyszer én is kihimezek egy éjjeliszekrényt, most már szakirodalom is van hozzá. 🙂 Az overál H&M gyerekcucc, 170-es, kétéves és hiába nem szívesen reklamozom őket, ezt tényleg folyton hordom, a lányom pedig a 164-es méretet fogja min. 3-4 évig használni.

      Törlés
    2. MoNa - bocs, a telefonos gépelés...

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má