(Még) 7 dolog magamról

Van ez a régi blogos sorozat. Az ember elárul magáról néhány dolgot, ami a blogjából nem feltétlenül derül ki róla azonnal. Itt a második rész - komoly és vicces dolgok a müzlistálkától a dobogó legfelső fokáig.

1. Masszív meggyőződésem, hogy az Angol Sétány Nizzában a világ egyik legjobb helye.

2. Írószermániás vagyok. Különösen az üdvözlőlapokra és a noteszekre gerjedek.

3. Imádok kis tálkákból enni. Kanállal, villával, persze, de akkor is. Tulajdonképpen csak kis tálkákból szeretek enni. Kb. ilyenekből:

4. Legutóbb akkor sírtam művészi élmény hatása alatt, amikor ezt a dalt hallottam élőben.

5. Részben saját ötlet alapján, részben Via és az Urban:Eve hatására pár hónapja eszeveszett szortírozásba kezdtem. Amolyan durván átfogó jellegűbe: pincetakarítással, könyvtárrendezéssel, családiruhatár-átfésüléssel. Rengeteg érdekes cuccot találtam, és hetente járok a Máltai Szeretetszolgálathoz is. A rendhez vezető út felfordulással van kikövezve... Hogy mikor lesz vége? Fogalmam sincs.

6. Ennek szerves következménye, hogy néhány bútordarab is feleslegessé vált. Bár nem szoktam ilyesmire használni a blogot, most kivételt teszek: a képen saját lakásunk részlete látható! Upsz, kicsit poros a parketta, bocs... :-) A lényeg viszont jól látszik: a kárpitozásra szoruló, ellenben míves és igazi fából készült, kinyitható kanapé. Jelképes, minimális összegért elvihető. Részletek a countrykomfort@gmail.com címen.

7. Sokat gondolkodtam azon, hogy a vidéki házak iránti rajongásomat milyen formában tudnám még kifejezni a blog mellett, a blogoláson kívül. A legjobbkor jött a Vidéki Élet című online magazin pályázata, amelyre beneveztem, és "Vidéki Ház és Kert" kategóriában első helyezést értem el! A nyertes házriportom hamarosan olvashatjátok a videkielet.hu-n, és itt is beszámolok a fejleményekről.

Az első 7 dolog: itt.

(képek: nizza.hu, designboom.com, thesweetestoccasion.com)

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

További információk

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

További információk

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem. A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött. Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má

További információk

vidéki városi

Keresés ebben a blogban