Ugrás a fő tartalomra

Offline hosszú hétvége

Számtalan blog-klisé van, amelybe a neten bóklászva - a kedvenceimnél is - belefutok, magamban kritizálom, hogy "juj, ez megint cukormázas," azután vagy sikerül nem ugyanúgy fogalmazni a saját blogomon, vagy nem. Az az érzésem, hogy a blogírás általam is művelt válfajából következik a paradoxon: magadról írsz mindenféle komoly dolgot, miközben titkolod, hogy ki is vagy. A saját életedet viszed a vásárra, és vonzónak feltüntetni - sőt: felstilizálni - jobban esik; ilyen egyszerű. Szóval: én sem vagyok különb a deákné vásznánál. De azért figyelek.


Az egyik blogírói klisé, amelyiktől mindig felszalad a szemöldököm, a "hej, de szuper kis életem van, nagyon elégedett vagyok vele" hurráoptimista nóta. Ilyenkor mindig bekapcsol a gúnyos belső hang és komoly kompenzációt gyanítok. Ha van a szövegben kellő mennyiségű önreflexió és humor, akkor elnézőbb vagyok. ;-) 

Persze, nem tartozik feltétlenül mindenkire a sok nehézség, nyafogás, meg jó is lenne a ránk, magyarokra jellemző panaszkodási kényszert leküzdeni, de nagyon könnyű átcsusszanni a megjósolhatóan kedves-modoros-semmitmondó-ismétlődő "mit főztem, mit vettem, kivel kávéztam" szövegtípusba.

...és hány kövirózsát láttam

Szerintem a komolyan vehető írás ott kezdődik, ahol bevallod - magadnak is -, hogy a mindennapjaid minimum vegyesek, szülőnek lenni a legtöbbször irtózatosan nehéz, ha valami magával rántott, a kiszerető fázis nem két nap, a munka pedig nem csupa flow. Aztán, hogy ezekből a történésekből pontosan mire fókuszálsz, az már tényleg a te dolgod, és ez a fantasztikus a blogírásban: szabadon szerkeszted a saját szövegeidet. Nincs határidő. Nincs főnök. Nincs fizetés. :-)


Na, akkor a bölcsész-bevezető után egy light verzió a hétvégénkről, némi ház-fókusszal.

Először is: még Pesten történt, hogy spontán beugrottunk megnézni a közelben a jazztanszak vizsgakoncertjeit és, ahogy ezt mostanában a hirtelen ötlettől vezérelt élményeknél már megszokhattam volna, egyszerűen s z e n z á c i ó s volt. Tökéletes hangosítás, nem túl lila darabok, elképesztően tehetséges fiatalok. Nem is tudtam, hogy szeretem a szaxofonkvintetteket, de most már ezt is tudom. Az, hogy a négy és féléves koncertjáró társam gond nélkül végighallgatta a másfél órát, bónusz.

az élet értelme vol. 2

Szombattól a Dunakanyarban voltunk, csodálatos volt az idő.

Meglepetésünkre az odaúton egy előrehozott gyereknapba futottunk bele, kipróbálható rendőrségi helikopterrel, emelőkosaras (??!) tűzoltóautóval és pónilovakkal. Tudjátok, ilyen ellenállhatatlanul vonzó dolgokkal.

az élet értelme vol. 3

Voltak veszekedések, viták, nyűglődések - kezdem megszokni, most már nem ér teljesen felkészületlenül, hogy minden. egyes. hosszú hétvége első és második napja az Új Helyen (akkor is, ha nem új a hely, értitek) akklimatizációval, a.k.a. szülőnyaggatással telik. A harmadik nap mindig nagyon szuper - na, akkor szoktunk hazaindulni.

Jók voltak a séták. A nem túl előnyös adottságú kertekből is nagyon sokat tanultunk, pl. azt, hogy a bármilyen pergola-rózsafuttató mennyire szép - el is döntöttük, hogy nekünk is kell. Rózsánk van, még valamilyen gyorsan felfutó növény kellene a kert másik pontjára. Imádom nézni, ahogy az emberek lelazulnak a kertjeikben.

a fűszernövényeket a Ház kertjébe kapom Anyukámtól

Jó volt a hideg Dunába térdig bemenni, és jó volt kavicson járkálni.

Jó volt finomakat enni és olvasni. Kaptam karácsonyra egy Annie Sloan-könyvet a stílus- és színválasztásról, és bár elsőre megúszósnak tűnt, az alaposabb tanulmányozás után rehabilitálnom kell: állati jó. Nagyon-nagyon inspiráló. Ismeritek?




Az első két feladat, amit a könyvtől kaptam, a szobánkénti fókuszpontok kijelölése a Házban, illetve a Vitorlás szoba stílusának alapos meghatározása. Ezekkel a témákkal készülök a blogra.




Nektek hogy telt az elmúlt három nap?







Megjegyzések

  1. Hogy telt? Elgondolkodtam, hogy is? komoly küzdelemben az egészségemmel. Ez hozott mélypontot, s még mélyebbet. Azért közben találtam filmeket, akadt könyv is, hogy valamivel a hangulatot javítsam. Nem valami szívderítő, ez volt. S én is készülők lócát festeni, de ahhoz egészség kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Holdgyöngy, gondolok rád! Okosan terelted el a figyelmed; nálam az elmúlt hónapokban a filmnézés nullára csökkent, pedig milyen jó is az. Legyél jobban hamarosan.

      Törlés
  2. Barátokkal és rokonokkal, spontán tollas-bajnoksággal, szalonnasütésssel, vadpörkölttel... tökéletes volt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Zsuzsi, nagyon örülök, hogy ilyen fantasztikusan telt!

      Törlés
  3. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  4. Volt:
    1. Nekem - négy nap geoládázás egy jóbaráttal a Szigetközben és Sopronban. Isteni helyeken jártunk, Bábolna útban oda, aztán a Szigetköz fantasztikus kis öblei, csatornái stb. Radnóti emlékmű Abdán, Mosonmagyaróvár etc. Aztán az utolsó nap Sopronban, az is csodás volt.
    2. Roy-nak meg sok internetezés, vásárlás, borbély, kocsmázás, aluszkálás. Azt mondja, hogy ő is jól érezte magát, mert Pesten mindig nyugi van, megpihenhet a sok béri kerti munka után.

    Igazán sajnáltam őt egyedül hagyni, de hát ő nem szereti a geoládázást és boldogan megvan magában is. Persze eredetileg hárman mentünk volna a Szigetközbe, de a barátnőm leesett egy székről és jól összetörte magát. Addigra már nem lehetett a panziókat lemondani, így elmentünk. Pedig ha csak a Gyuri meg én lettünk volna, mehettünk volna hétközben is mert mi már nyugdíjasok vagyunk. Közben én is betegeskedem, de ez hosszú, nem akarok senkit sem untatni.
    Puszi mindenkinek!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. emiGrants, szuper vagy a következetesen művelt hobbiddal, nagyon bírom! Elmesélés alapján is irtó vonzóak ezek a helyek, ahol jártatok. Majd írok itt arról, hogy milyen helyet szemeltem ki a házunk közelében, viszonylag primitív módszerrel = Pesten, a konyhaasztal mellett ülve, az egér online térképen való mozgatásával. :D Azt kívánom neked is újra, hogy minél hamarabb legyél jól!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…