Már május elseje előtt olyan orgonaillatban úszott a kert, hogy muszáj volt ajándéknak venni.
A házhoz érkezést megelőző napon a Parlament környékén jártam, és odafelé még nem mertem, hazafelé viszont már összeszedtem a bátorságom, és elkértem egy fácskát a kertészektől, akiknek az volt a feladatuk, hogy a Földművelésügyi Minisztérium és a Néprajzi Múzeum körül, a kordon mögött található összes kisebb növényt kiirtsák (sic). Azt hiszem, szimpatikusnak találták az ötletem, mert adtak egy gyöngyvessző-bokrot is, illetve mondták, hogy menjek vissza később, akkor az új szakaszon bármilyen fát óvatosan kiszednek, amire csak rámutatok. A földlabdával együtt dögnehéz fácskát és bokrocskát elcipeltem az autóhoz, de délután már sajnos, más programunk volt (azért sokszor eszembe jutott, hogy vissza kellett volna menni). Most nagyon izgulok, hogy életben marad-e a Kossuth téri fácska kétszáz km-rel arrébb, a Kossuth utcában.
Mivel még mindig vajmi keveset tudok a virágokról, nekem tök nagy flash az is, hogy az árvácska magától kikelt a zöld virágládában újra.
Rengeteg dolgom volt, ezek közül a gyomlálás a legfárasztóbb, de hát, a május már csak ilyen. Rendbe tettem a sziklakertet és kicsit a veteményest, ültettem még tököt, cukkinit, snidlinget, bazsalikomot, karókat kerestem a paradicsompalánták mellé. Kaptam málnát és sövényt (köszönöm, S.!), hátha megerednek azok is a hátsó, hosszú kerítés mellett.
A rezgő levendulát a madáritatóhoz tettem, a kalapos ember szobrához még ki kell találnom valamilyen futóvirágot.
A nap végén pedig kivonultam az árokpartra a csákánnyal a híd maradékához, és egy-két ágyásnövényt oda is ültettem, mert az egyik utamon láttam egy árokmenti téglafalat leomló pici virágokkal, és nagyon tetszett.
Meglátjuk, miből mi lesz.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése