Ugrás a fő tartalomra

Március 15. (2./5.)

Szerző:

Ti szoktatok nemzeti ünnepen múzeumba járni? 

    Nem mindig jut eszembe, hogy menjünk, pedig a kimozdulás jó keretet ad a napnak, és ilyenkor az állami fenntartású helyeken az állandó kiállításokat ingyen lehet megtekinteni, sőt, vannak intézmények, amelyek kifejezetten a jeles napokra programokkal is készülnek. 

    Idén éreztem, hogy túl sok lesz a háznál a "hordjunk fát és kapirgáljunk a kertben a napsütésben" program négy napon keresztül, így direkt március 15-re terveztem a skanzen- és az emlékházlátogatást. Egyébként az idő is elromlott addigra, úgyhogy nagyon jó volt így, még ha a két időigényes program egy napon belül némi attitűdöt váltott is ki, magyarul: nem végig kísérte egyöntetű lelkesedés a terveimet.

    Az első hely a szabadtéri néprajzi múzeum volt, ahol a gyerekek zsinórkokárdát készítettek -- nagyon klassz, hogy ehhez a zsinórokat, zsinórpödrő gépet és a szakszerű útmutatást mind készen kapják, nem nekem kell szöszmötölnöm ilyesmivel, amihez nem is értek, 

hanem nyugodtan fotózhatok dühös ludakat

    A második hely régi álmom, a kaposvári Rippl-Rónai-(Róma-)villa volt, ami -- annak ellenére, hogy a kert nyilvánvalóan halvány árnyéka csak a hajdaninak, valamint nem pontosan ezt a sárga külső falszínt választottam volna -- annyira tökéletes, hogy majdnem elsírtam magam a gyönyörűségtől. A látogatás óta a maestro mellett több festő van, akinek az életművét szeretném tanulmányozni, ezt is nagyon szeretem az ilyen kalandozásokban.







Megjegyzések

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Szerző:
Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr
30 megjegyzés
További információk

Hovatovább*

Szerző:
Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez
4 megjegyzés
További információk

Lomtalanítás '23

Szerző:
Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má
3 megjegyzés
További információk