Ugrás a fő tartalomra

(Nem) Felhőtlen

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ide általában a valóság szebb részleteit válogatom össze, ezért egy kicsit meseszerű lehet néha, amit írok. A mobiltelefon filtereit ugyan szinte sohasem használom, viszont azt hiszem, sokat elárul az, hogy H. egyszer úgy dicsérte a fotóimat: "aesthetic" stílusuk van. 

Imádok fényképezni, és a házban, illetve körülötte nekem minden egyformán... fotótéma.

zsálya

De, hogy dokumentaristább hangra váltsak: úgy kezdődött a nyári konyha rendbe rakása, hogy a pesti pincéből felszenvedtünk egy ősrégi, laminált és fenyő kombinációjú konyhaszekrényt az autóba, amiről az első pillanatban láttam, hogy egy kicsit túlságosan ütött-kopott és cikis az elképzeléseimhez képest, de azt is tudtam, hogy most nem tudunk másikat venni, meg hát, már ott sem hagyhatjuk az utcán. A segítőm a kapuban jelezte, hogy szerinte biztosan nem fog beférni, mire én mondtam, hogy nyugodjon meg: ezzel az autóval egy elefántot is el tudnék szállítani, és különben is: lemértem a helyet. Mondjuk, tényleg eléggé csodálatos módon, de befért. Az úton többször kegyetlenül megsértette az ujjam, amikor ötösbe akartam váltani, és ehhez minden egyes alkalommal meg kellett emelnem az egész drabális szekrényt. Ráadásul, hiába segített J. bevinni, a helyére beállítva sem nézett ki jól, de egyáltalán nem, úgyhogy kezdtem nagyon elkenődni. Aztán mégis alkalmaztam a szokott módszert: lehiggadtam és alázatosabbra vettem a hangot. Arra gondoltam, hogy a lényeg: ide tényleg majdnem minden be fog férni, és nem került semmibe. Ezután szinte kedvem lett kisuvickolni a szekrényt, utána pedig minden edényt elmosogatni, eltörölni és a helyére pakolni. És berendezve nem is annyira rossz, mint amilyennek elsőre tűnt. Majd egyszer találok egy tökéletes kredencet ide, addig megfelel.

Az külön klassz, hogy kivétel nélkül, minden rendrakáskor felbukkan valami, amire jó rácsodálkozni: most ilyenek voltak a K.-tól kapott régi fűszertartók.

Meséltem a múltkor, hogy a gyerekek milyen ügyesen készítették elő a székeket -- emiatt most mindössze negyed órát vett igénybe, hogy egy kis tégely dekorfesték megmaradt felével lekenjem a Bonanza-széket a teraszon. Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy néha minden stimmeljen, de ez pontosan olyan country blue lett, amilyet szerettem volna, és tökéletesen illik. H. szobájába.





Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p