Bútorátalakítás, éneklés, rendszerezési típusok meghatározása: egyik sem az én asztalom, mégis mindhárom témához hozzászólok egy kicsit.
1. Meg kéne vizsgálni a nagypapa-fotelt, hogy le lehet-e csavarozni vagy -feszíteni azokat a szép, oroszlánkarmos lábait anélkül, hogy megsértenénk a fát, mert maga a fotel -- R. közreműködése nyomán -- kb. használhatatlanná vált. Ha fel lehet használni még a lábakat, akkor még több értelme lenne annak, hogy elkezdjünk gyűjteni egy
a) másik kaparófára
b) másik füles fotelre,
kihangsúlyozva, hogy a) nem egyenlő b)-vel. És nagyon remélem, hogy idén is lesz lomtalanítás, mert nem akarom lecipelni a pincébe ezt a hatalmas bútort azokon a szűk lépcsőkön.
Update: R. azóta kapott kaparófa-házat, ilyet, és nagyon édesen el is foglalta. A lakásban lévő kárpitos bútorokat azért ugyanúgy megkaparja, ha arra jár...
2. Mivel bármennyire szeretnék, sem énekelni, sem hangszeren játszani nem tudok, csak műkedvelőként írom: ha egy énekes rendesen meg tudja támasztani a hangokat, nálam szinte biztosan nyert ügye van. Van, aki szépséggel, kedvességgel és más hókuszpókusszal igyekszik ellensúlyozni ennek a hiányát -- én, mindenesetre, hallgatóként egyre érzékenyebb vagyok rá, és nagyon díjazom, amikor valaki jól csinálja.
3. Hiába néztem eléggé sok rendrakós videót korábban is, mostanra értettem meg, hogy az én esetemben mi volt a hiba: az ún. scarcity mindset, azaz, hogy a lelkem mélyén mindig azt hittem, hogy ha megszabadulok egy tárgytól, nem biztos, hogy később meg fogom tudni vásárolni, ha újra szükség lesz rá. Valamennyire hasonlít ez a tudatalatti késztetés a háborús időket átélt emberek bespejzolási szokásaihoz: mindig kell, hogy legyen otthon tíz kg cukor, tíz kg liszt... mert, ki tudja, milyen váratlan esemény csap le ránk. Ez nálam inkább úgy festett, hogy rengeteg örökölt-lepasszolt holmit fogadtam el, és mindig rakosgattam őket abban az illúzióban, hogy milyen jó lesz, ha egyszer majd -- szükség esetén -- előveszem őket, és nem kell rájuk pénzt költeni. Köze van ennek a tárgyak tiszteletéhez is, de bármilyen kényelmetlen szembesülni vele, jó tisztán látni, hogy mikor fordul(t) ez át önkárosító, időrabló halmozásba. A felismerés után pedig sokkal könnyebb megszabadulni attól, ami nem szolgálja a kényelmünket.
Nekünk is volt anno ilyen kaparó dobozunk és nagyon szerette a cicánk, bár az örök kedvencet, a kartondobozt nem múlhatta felül semmi...:) Ja, és a Zooplus-ról szoktam én is rendelni;)
VálaszTörlésIldikó, ma a mi macskánk is hatalmasat játszott egy kartondobozzal, ki sem lehetett csalogatni belőle.. :-) A Zooplusnak egyébként az Ügyfélszolgálata is egészen kivételesen jó, most tapasztaltam egy reklamáció kapcsán.
TörlésHa lehet én még fotóztam a doboz nagyszerűségét több atjarható dobozzal, nyílásokkal, ki-, be-, fel és lejárassal. Imádják.
VálaszTörlés