Ugrás a fő tartalomra

Mielőtt fagy

Ma délelőtt közel három órán át konyhabútort takarítottunk (és még nincsen kész), délután hat km-t sétáltam, és most maximum arra lennék képes, hogy befessem a hajam, de jó lesz az holnap reggel is, úgyhogy írok inkább.

Tegnap bringáztam és pingpongoztunk. Itt szeretném megköszönni H-nak, hogy mielőtt egészen kivételesen bravúros játékkal megnyertem az utolsó két meccset, csak négyszer győzött le zsinórban, illetve, hogy fotózta azokat a dolgokat, amiket kértem, amikor megint nem volt tárhelyem.

...mint például ezt az ajándékba kapott, nagyon-nagyon finom hokkaido tököt

A helyére került a madáritató. Már akkor is láttam, hogy nagyon jó lesz, amikor még csak a darabjait hoztuk el, de minden várakozásomat felülmúlta, annyira szép lett. Az a terv, hogy téglából rakott járda vezet majd be odáig, ahol áll. Amikor a ködös november olyan deprimáló lesz, mint a Hungária körút egy átlagos hétköznap reggel, nagyon sok erőt fog adni, hogy ilyen csodás dolgok várnak a háznál.

A korral egy csomó érdekes jelenség jár együtt: nem lehet lustálkodni, hanem tudatosan kell sportolni/mozogni, vége annak, hogy büntetlenül lehessen enni mindenfélét -- ez nekem nagyon furcsa, mert sosem tartoztam a salátacsipegető/kalóriaszámláló nők közé (no offense). Az is bekövetkezett, hogy sokkal jobban szeretem az őszt, mint fiatalabb koromban, és fontos lett az a környék, ahol felnőttem. A ház pedig... de azt úgyis tudjátok.





Megjegyzések

  1. Egy HÁZ maga csoda. S tényleg erőt, örömöt és boldogságot ad.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Így van, köszönöm a megfogalmazást, Holdgyöngy!

      Törlés
  2. ... mindent leírtál röviden arról, ahogy változunk az idő múltával, mi nőőők... :) én is kb. így élem meg. Furcsa "tudatosnak" lenni, nehéz is... és kicsit más ad örömöt, igen. A hokkaido tök meg egy csoda, mi nagyon szeretjük, idén egészen sok termett.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Krikszi, örülök, hogy te is így gondolkodsz ezekről a témákról. :)

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Teázós

Totálisan összefüggéstelen lesz, amit ma írok; vegyük úgy, hogy az esőt nézve virtuálisan együtt iszunk valamilyen finom teát ( te-ázás, hahaha ), és van nálam tíz noteszlap mindenféle témában. Tegnap elkezdett poszt. 1. Aki szokott a Rossmann-tól rendelni, és szereti a szakácskönyveket, annak szerintem érdemes most élnie azzal az akcióval, amelyikben bio élelmiszerek mellé Stahl Judit-szakácskönyvet adnak ajándékba. Nem tudom, miért van így, mert a stílusa néhol elképesztően modoros, mégis ő tudja azt, amitől kb. önálló olvasmány lesz a receptgyűjtemény, de mint receptgyűjtemény önmagában is vérprofi. Továbbajándékozni szintén jó. 2. Azt hiszem, el kell fogadnom, hogy az érvényesülés és kapcsolatépítés címén végzett tevékenységek 9/10-e nekem nem megy -- és nem is tartom őket ízlésesnek (biztosan azért, mert kompenzálok). Magamat pedig gyakran tartom bénának, amiért nem építek és nem érvényesülök. Ami még rettenetesen irritál, az a  "ki kinek a kije"  nevű társadalmi társ

Lomtalanítás 2020

Megint visszafelé haladok az időben: ez a szuper gyűjtésünk még akkor történt, amikor nem világméretű járványról volt szó. Az egyik utolsó gondtalan esténk volt, mondhatni. A kerületünkben minden évben figyelem az évente egyszer legálisan utcára hordott tárgyakat (bútormániásként nem bírok nem odanézni), de egyrészt nekem is volt egy minimalista fordulatom, és óvatosabb lettem az esztelen halmozással kapcsolatban, másrészt emlékeim szerint az elmúlt pár évben az egyre erősödő tendencia az volt, hogy napokkal előbb megjelentek a lomisok, krétával felrajzolták a felségterületüket, a lomtalanítás napján pedig kiváló érzékkel, hangos perpatvarok közepette lefoglalták a legmenőbb cuccokat, majd azokat tőlük lehetett megvásárolni .    A gyerekeknek gyártottam is elméleteket arról, hogy végtére is társadalmilag - vagy mit tudom én, milyen szempontból - jól van ez így, hadd éljenek meg belőle, ez nekik így is egy _megalázó, durva_, sokat utazós, hosszú, munkás nap, a mi lakásunk p