Népművészet: Ahogy tetszik

Ahogy tényleg tetszik. De kezdjük az elején, múlt hét pénteken.

Én: Mit szólnátok, ha szombaton múzeumba mennénk?

Család: Jó. És hová?
Én: A Néprajziba. A bloghoz kell.
Család: ?!?***??!

köszönöm Sz-nek, hogy kölcsönadta a fényképezős telefonját;

köszönöm a biztonsági őrnek, hogy egyszer sem ugatott le szólt rám a telefonos fényképezésért

a verandára jöhet?

      Oké, lehet, hogy ellentmondást nem tűrő formában vetettem fel az ötletet, de mit tegyek: az Élő Népművészet című kiállítást azóta meg akartam nézni, hogy megnyílt, és most végre mindenki ráért, sőt a Magyar Kultúra Napján ingyen lehetett látogatni. És tényleg: akkor, ott maga volt a főnyeremény. 

az első nyerő falikárpit

  

      Érdekel, hogy mit lehet kezdeni a népművészet reneszánszával. Miként lehet ízlésesen alkalmazni a népi iparosok alkotásait a mai lakóterekben. Mellébeszélés nélkül: hogy én tudnám-e szeretni, egyáltalán elképzelni azt, hogy együtt éljek ezzel a karakteres stílussal.
       A Néprajzi Múzeum kiállítása adott néhány választ. Ebben a bejegyzésben csak röviden térek ki mindarra, ami tetszett és elgondolkodtatott, mert náthás vagyok és fáj a kezem a sok netezéstől később bővebben lesz róla szó. (Tanulom ezt a nagyon cool áthúzott írásmódot.)

      Az első terem még a történeti bevezetés tere - meg is ijedtem, hogy eluralkodik a poros, régimódi hangulat, és csak udvariasságból nem farolunk majd ki a kiállításról. Azután viszont a női és férfiszemek egyaránt megakadtak ezen a friss, modern együttesen:

különösen a szoknyát lehetne felvenni

      Onnantól nyert ügyünk volt. Egyre több újraértelmezett használati tárgy és ruhadarab következett. A gyerekek is tobzódhattak;

a hellokitty mintájára: hello oxen

a kilim- és textilőrült felnőttek is örülhettek, a szenzációs szőttesek láttán.

erdélyi kézi szőttes

     "A kiállítás egyik legfontosabb célja, hogy kiderüljön: a turistaközpontok, vásárok nagy részét napjainkban elöntő, többnyire igénytelen, nem kézműves munkával készült, >>népművészetként<< árult ajándéktárgyak mellett létezik hiteles, igényes és míves tárgykultúra is." - olvasható a múzeum honlapján. Ez biztos: mindegyik népi iparos láthatóan a szívét-lelkét beleadta a mestermunkákba.        

     Számos berendezett enteriőrt is megnézhettünk. Utólag, a fényképeket átnézve nem meglepő, hogy női szemmel inkább ez a világos, könnyedebb étkező tűnik telitalálatnak:

Egy sarokkal arrébb látható a maszkulin, sötétebb, markánsabb párja:

      Népi tárgyak modern lakóterekben: kemény dió. Kiemelkedő, magazinban is fotózott példát eddig szinte kizárólag Catherine Dickens jómódú külföldieknek berendezett enteriőrjeiben láthattunk (ezekben a tulipános láda + eredeti Zsolnay-kályha + IKEA-konyha + shabby chic-hálószoba  + 5 méteres belmagasság együtteséből alkot valami nagyon vonzót). 

      Bennem a kiállítás hatásra felébredt a remény. Ugyan hasonlóan koncentrált mennyiségben nem tudnám elképzelni - még parasztházban sem - ezeket a használati és dísztárgyakat, úgy érzem, hogy egy-egy jól eltalált, nívós darabbal a gyerekszobától a konyha berendezéséig kifejezhetjük a népi iparművészek iránt érzett tiszteletet és csodálatot - anélkül, hogy ez bárki számára bántó, túlzó vagy erőltetett lenne.

nem ez a nemezmedve?

(XV. Országos Népművészeti Kiállítás, 2010. október 29. - 2011. április 24.)

(A "férfi"-étkező fényképe a Néprajzi Múzeum honlapjáról származik. )