Ugrás a fő tartalomra

Vetemény

Néhány héttel ezelőtt eszembe jutott, hogy amikor teljesen elbontjuk az ólakat, elhordjuk a sittet, valamilyen palánkszerű kerítést teszünk a hátsó telekhatárra, feltöltjük földdel a kb. ötven négyzetméteres területet és felszántjuk a talajt -- szóval, irdatlan mennyiségű munka után --, akkor mit szeretnék oda: kiskertet.

átültetettek a fészernél

Mondjuk, ez tök meglepő még magamnak is saját magammal kapcsolatban, de egyre jobban tetszik az ötlet, és amikor a tűző napon órákon át cserépcsúszdával csúsztatjuk le a bontott cserepet, ez a legjobb motiváció: látom magam előtt, milyen helyes, szélvédett konyhakert lesz a garázs és a sütögető között, a járda mellett.

A legjobban azok a nem teljesen katonás veteményesek tetszenek, amikben vannak virágok is, vagy például egy-egy bokor, dézsás növény, magaságyás meg ilyenek.

Ezer éve tartogatok egy virágfuttató rácsot, az lesz a futórózsa kapaszkodója, ami a konyhakert végében lesz, az ex-tyúkól oldalsó falán.

Először a kezdőknek való zöldségekkel fogok próbálkozni, és ami feltétlenül kell oda még, az a két lieblingem: a füge és a tulipánfa. Ahol viszont a régi konyhakert volt, valahol a terasz előtt, ott csak hortenziákat és sziklakertet szeretnék, sokkal logikusabb.

Eddig konkrétan egy sikerélményem van: a tök, ami mostanra átvette az uralmat a kert bizonyos részei felett, kúszik mindenfelé, de hagyom, elvtelenül elnéző vagyok vele kapcsolatban, és nagyon drukkolok, hogy legyen majd termése. 

Amikor pedig már gyakorlottabb leszek, jöhet a cékla, a spenót és a többi. Tegyük fel, hogy meg tudom majd különböztetni őket a szőrös disznóparéjtól, és csak az utóbbit (234!) húzom ki. :P

Kis növényhatározó






Megjegyzések

  1. Ha belekotyoghatok.... magaságyás! Biztos siker, pláne, ha van bontott anyag, amiből készülhet. Saját tapasztalat: tökék megrendszabályozatlan futkározása elvesz sok energiát a terméstől...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, Márta! Közben le is esett egy kisebb tök, miközben az indák mennek mindenfelé. Megjegyzem a magaságyást!

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má