A tanterem-szoba

Más szavakkal: általános iskolai biológiaszertár-utánérzés a középső szobában. 

Szóval, a középső szobát végre megcsináltuk, és úgy írom ezt a bejegyzést, hogy a lányom (akié a szoba) ül az ágy egyik végében, én vele szemben ugyanannak az ágynak a másik végében (bekéredzkedtem melegedni), és teljesen jól elférünk, miközben vállalhatatlan módon paprikás kukoricapufit ropogtatunk almával. 

Időközben kiderült, hogy a telefonom memóriája tovább nem bővíthető, ami nagyon rossz hír, de majd valahogyan körbefotózzuk a teret, most érjétek be a fenti, háromhetes werkfényképpel, légyszi.

Erről a szobáról azt tudhatja, aki régóta olvassa a blogot, hogy anno konyhaként működött (víz nélkül), itt volt a Salgó tűzhely is, és sokáig sehogy sem találtam hozzáillő stílust (míg egyik oldalán a Vitorlás, a másikon a Gerendás szoba a kezdetektől nevet is kapott).

Ennek vége, eldöntöttük, hogy ilyen iskolai-tanulós jellege lesz a Középsőnek: ez adódott, és nagyon beletrafáltunk, azt hiszem.

A szoba fő bútordarabja a parasztágy, amit a garázsban találtunk, és sok reményt nem fűztem hozzá. (Egyébként a tanulás is ebben fog folyni; nálunk az íróasztalok nem nagyon népszerűek.)

Nem is tudtam eldönteni, hogy tetszik-e: olyan drabális, nagyon barna, nagyon rossz állapotú fej- és lábvégnek tűnt, de gondoltam, adjunk neki egy esélyt -- mert nincsen másik ágyunk. El lehetne ugyan hozni az egyik korábban szétszerelt ágyat Pestről, de nagyon macerás, újat venni pedig nem szeretnék. Eddig minden esetben az vált be jobban, amikor helyben talált anyagokkal dolgoztunk. És mindig az vált be a legjobban, amikor a legrosszabb állapotúakkal (vö. a mosogatószekrény története). 

Megkerestem az ágy oldalait (becsúszkáltam értük a tömérdek faanyagon át a garázs legvégébe), és megpróbáltam elképzelni, hogy ez működni fog.

Szó se róla, a régiek nagyon lelkiismeretesen beeresztették a cuccal az alapanyagot. Azt azonban tudtam, hogy ebben a kis, világos szobában semmilyen nehézkes, borús hangulatot nem szeretnék, úgyhogy le kéne varázsolni róla azt a középbarna árnyalatot.

Rengeteg óra munkával: először egy évek óta meglévő festékmaró pasztával, utána kb. tizenöt-húsz flex-csiszolópapír elhasználásával elértük a natúr fát, amit szúölővel, keményviaszolajjal és rongyviasszal kezeltem.

Óriási egy ilyen ágy, megevett egy csomó anyagot, mire elkészült. Kb., mint egy kisebb mai ruhásszekrényben, annyi fa van benne, ha nem több. Picit levágtunk az aljából, ahol már nagyon elkorhadt a fa.

Összeraktuk, átszenvedtük az ajtón, beállítottuk a helyére és mondanom sem kell, imádjuk a végeredményt. 

Még fel kell szerelni a karnist, feltenni a függönyt - nemsokára, remélem, elkészülünk ezekkel az utolsó simításokkal.

A szoba további részei:

• az ágy mellett újrahasznosított lambéria (régen az előszobában volt a falon);
• a korábban emlegetett konzolasztal (H. mindig megszerzi a jó cuccokat);
• egy tizenöt éves pelenkázókomód;
• a kis, barna kályha;
• három poszter (A mező és Az erdő életközössége és egy ábécés), illetve nemsokára bekeretezek egy negyediket;
• néhány polc és akasztó.

Nagyon sok örömöt ad, amikor valamit kivakarunk a koszból, és vissza tudjuk állítani az eredeti helyére -- vagy éppen egy új helyre, ahol betöltheti a neki szánt szerepet.