Miért gondolom úgy, hogy túl nagy a ház?
Ugye, az nem eléggé erős érv, hogy az első két itt töltött hétben mind a Gerendás szobában aludtunk, és szuper volt? (Biztosan ebből lesznek egyszer a szép emlékek.) Persze, időnként borzasztó nagy szükségem lett volna a háborítatlan személyes teremre, az viszont nem adatott meg.
Úgyhogy, mondok egy földhözragadtabb indokot:
ha például télen az egész házat ki akartam volna fűteni, öt kályhát kellett volna folyamatosan rakni fával. Aki követi a történetet, tudja, hogy a gázfűtés még a kanyarban sincs, illetve talán éppen ott tart. Mivel
nem vagyok én fűtő,
végül nem így csináltam, de azért döbbenetes. Eközben pedig eléggé megnyugtató érzés, hogy meg lehetett volna valósítani, mert ott van a
- a Gerendásban a barna fix cserépkályha,
- a Vitorlásban a zöld hordozható*,
- H. szobájában a nagyszüleim házából 350 km-t utaztatott kis barna,
- a fürdőben a világosbarna hordozható,
- a nyári konyhában pedig a Salgó tűzhely.
*Hordozható cserépkályha: klasszikus oximoron. Több életerős férfit láttam már (és segítettem föl a földről) kigúvadó szemekkel és komoly sérvgyanúval, aki megpróbálta megmozdítani, hogy majd ő egyedül.
Azt tesszük, amit régen is tettek a családok: bizonyos szobákban nem lakunk.
Szóval, még most, áprilisban is van ún. lezárt (=nem fűtött) helyiségünk, mégpedig a Vitorlás (25 m2) és a nyári konyha-ex-spejz (20 m2). És nem is nagyon hiányoznak per pillanat. Tehát, lazán elvagyunk ötven négyzetméteren. Ehem.
A napokban, mondjuk, amikor végignéztem a nyugágyból az L alakú épületen, lelki szemeim előtt ismét megjelent, hogy hová fog eljutni talán nem is olyan sokára, elöntött a büszkeség, hogy "de szép arányú és hatalmas ez a ház, és milyen baromi ügyes voltál, hogy megtaláltad, Judit."
Velem az egyik baj, mint tudjuk, az extrém belelátás képessége - hogy az indokolatlan optimizmust ne is említsük -, úgyhogy, dicsérjük csak nyugtával a napot (meg a házat, meg magunkat), mondja a józanabbik felem egy lassan egyéves, azért igencsak sok szívással tarkított felújítás végefelé tartva.
Apropó, felújítási munkálatok és méret: ez a második érvem.
Kb. bele lehet rokkanni egy száznégyzetméteres ház villany-újraszerelésébe, kifestetésébe, aljzatbetonozásába. Nálunk lehetne egy normális fürdő, esetleg néhány teljesen ugyanolyanra utángyártott, új faablak, ha nem zabálta volna fel az összes pénzt a sok, időközben felmerülő munka és alapvetően az, hogy a háznak nagyon nagy felületei vannak, és a padlókezelő szertől kezdve a glettanyagig mindenből irtó sokat kellett és kell vásárolni.
A harmadik érvem ebből kifolyólag az, hogy a ház nagy is, régi is, és ez a kettő együtt elég sok érdekes meglepetést tartogat, általában a viccestől a sokkolóig terjedő skálán. :)
Ezek a mindenféle szekrényekből kidőlő csontvázak mindenhol jelen vannak.
Kinyitsz egy ajtót, és ott.
Felfedezel egy titkos padlásfeljárót, és ott.
Megkapirgálod a terasz faléceit, és ott.
Amikor pedig a csontvázak nem metaforák, akkor kellemetlen, elkerülhetetlen, a legrosszabbkor kellő százezrek.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése