Ugrás a fő tartalomra

Vasárnap, macskakő

Pár órára elmentünk Szentendrére, és a bor- és jazzfesztivál miatti tömeg ellenére sikerült egy tökéletes délelőttöt kerekíteni. Fogalmam sincs, hogy van ez: most kellett a zsúfoltság meg a poharak koccanása a jó hangulathoz.


Az építkezéshez annyi köze volt csak a túránknak, hogy spontán gyűjtöttem színmintákat kapukról. Ha lesz nálunk a háznál fakó mentaszín, akkor beltérben, mivel kint nincsenek szép fafelületeink (például kapu), illetve, ami van: a tornác, az egyrészt nagyon öreg fából van, másrészt egyértelműen sima falusi zöld színű -- de óvatos vagyok a mentával kapcsolatban a divatossága miatt is. Már nem is annyira menő, mint pár éve, de azért nagyon inspirálnak ezek az árnyalatok. Hiába nem echte falusi dolog, egyszer mindenképpen lesz dézsába vagy kőedénybe ültetett növény is nálunk; mindent feldob és meseszerűvé tesz az a sok levél és inda.



Cukik voltak a macskák.

junior

senior

Tökéletes volt a vénasszonyok nyara-időjárás, és nagyon jólesett a koncert. Megérte köré szervezni a sétát; mondjuk, én már a hangpróbánál is vigyorogtam (akkor éppen a templomdombról néztük a Blagovesztenszka tornyán összezsúfolódó galambokat, és hát, ott is igen jól szólt). A többfelől felhangzó déli harangszó után élőzenét hallgatni a főtéren: ⭐️⭐️⭐️⭐️⭐️


Ahogy korábban többször írtam, bennem van fegyelmezettség a lehúzós fesztiválkajákkal kapcsolatban, anyagi és sorbanállási okokból, pedig én nagyon szeretek enni-inni (és nagyon ingerült leszek, ha éhes vagyok). Most fagyiztunk, de szerintem felejtős volt (Szamos) -- nem ettől volt szuperjó az egész. Ti hogyan szoktatok ilyen helyzetekben költeni?

Külön imádtam, hogy E. számára mekkora élmény a patak, akkor is, ha pontosan egy nappal azelőtt látott egy másikat.







Megjegyzések

  1. A költésről... Ha vennék valamit rögvest eszembe jut az a rengeteg cucc, bedobozolt porcelán, csetresz, kutyafüle, amit szortíroznom, "életre keltenem, vagy elajándékozni kellene.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Márta, ez nagyon jó módszer! Ma egy másik fesztiválon újra rajottem arra is, hogy édességet sem kéne venni a vurslikban...

      Törlés
  2. Remek feltöltődés lehetett! :-)
    A türkiz/menta/duck egg's blue levegős és vidám. Örök és klasszikus, akár a jól megválasztott cementlap, a divathullámokon túl is van érvényes helye (szerintem). A valódi anyagok felülmúlhatatlanok, akármilyen kopott, megviselt egyik-másik kapu, mesés látvány.
    Vásárlás: lehetőleg semmit! :-) De ha szükséges (pl. kétfülű leveses csésze, mert évszaktól függetlenül nagy levesfogyasztók lettünk, de gyömbérteához, tejeskávéhoz is használjuk), ÉS hatalmas szerelem első látásra, akkor minden további nélkül (ahogy William Morris bölcsen javasolta). Étkezés: piknik. Termosz, kockás pléd és terítő. Mivel általában nem finom, nem friss és szerfelett drága a vásárokon az enni- és innivaló. Tipikusan a kosárba kerül: változatosan fűszerezett falatnyi zöldség/húsgombóc, a sütőben gyorsan elkészül. Tésztasaláta dobozkákban (spenót+feta vagy brokkoli+kéksajt vagy paradicsom+mozzarella, stb.). Mindenféle, ami maszatolás nélkül fogyasztható. Jó móka, általában közönségsikert arat. :-D
    Luca

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luca, szenzációs ötletek! Meg is fogom valósítani őket a következő városnézéskor. Viselkedésmintaképpen sem utolsó - azaz, mit látnak a gyerekek a szüleiktől egy-egy programon. Ráadásul szerintem a szándékos alulfogyasztás és alulköltés egyenes következménye, hogy tényleg megnövekszik annak a tárgynak / ételnek / italnak az értéke, amit nagyritkán megveszünk, és emlékezetesebb lesz.

      Törlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má