A házfelújítás Starbucks-kávéi - avagy, a Latte Faktor (II. rész)

Ennek a bejegyzésnek a létrejötte egy az egyben annak köszönhető, hogy a városban kánikula idején nem lehet aludni. Én legalábbis szinte egyáltalán nem tudok. Amíg a vidéki éjszakákhoz képest tizenöt fokkal magasabb hőmérséklethez akklimatizálódom, és amíg le nem töltődik végre az aktuális lakberendezési magazinom, megírom azt, amit régóta szeretnék már*.

reggel

(*Van egy-két témafelütés a blogon, amelynek a folytatását a pszichológiai és személyes vonatkozása miatt tologatom magam előtt, bár biztosan sok tanulsággal fog járni, ha a saját magam -- nyilvánvalóan felszínes -- kutatásai, olvasmányai alapján, a saját magam színvonalán azoknak a bejegyzéseknek a második részét is megfogalmazom egyszer. Ezek az aszimmetrikus viszonyokról és a plátói (ház)szerelmekről szóló posztok. Tartozom magamnak annyival, hogy megtegyem ezt. Pozitív felhangokkal, remélhetőleg. :-) Annál is inkább, mert akármilyen bizarrnak tűnik is első hallásra, az említett bejegyzésekben vázolt automatizmusoknak az ingatlanokhoz kapcsolódó döntésekben is komoly szerepük van. Elöljáróban annyit, hogy a közös nevező, bárcsak tudtam volna sokkal korábban, az Infatuation.)

Ami viszont színtiszta öröm, játékosság és pozitív felismerés, az a Latte Faktor-fogalom alkalmazása az építkezés alatt. Egyfajta nézőpont, amit nem kell mindenáron magunkra erőltetnünk, de sokat profitálhatunk az alkalmazásából.

A Latte Faktor, ahogyan az első bejegyzésben vázoltam, a költségvetésünknek egy olyan szegmensére irányítja a figyelmet, amelyik első pillantásra jelentéktelen összegekből áll, ám, ha szisztematikusan vizsgáljuk, kiderül, hogy a sok aprónak tűnő, hétköznapi luxus sokra megy: a rendszeresen megvásárolt (túlárazott) tejeskávé (macaron, kókuszgolyó, smoothie, ásványvíz stb.) ára összeadódik, és az évek során milliók vándorolnak ki a zsebünkből.

Mint a zseniális formulákkal általában, a Latte Faktorral is az a helyzet, hogy számos élethelyzetre alkalmazható, így a házfelújításra is.

Ha semmi másra nem jó, mint arra, hogy tudatosabb döntésekre késztessen, máris sokat spórolt nekünk ez a kis hasznos, populáris közgazdasági fogalom.

Melyek azok a kis összegek, amelyekkel nem szívesen bíbelődünk, amikor elkap a gépszíj, és beindul a felújítás?

Összegyűjtöttem a saját házunkkal kapcsolatban a Latte Faktor-gyanús helyzeteket és költségtételeket. Mivel az építőiparról beszélünk, ötszáztól többszázezer forintig terjednek a szóban forgó összegek.

Észrevétlenül növeljük a saját költségeinket:

• ha nem használjuk rendszeresen az ár-összehasonlító oldalakat, mielőtt megrendelnénk egy terméket;
• ha nem használjuk az online piactereket, mielőtt megrendelnénk egy terméket (hátha éppen ránk vár az az ablak a Jófogáson féláron);
• ha nem kérdezünk körbe a helyi ismeretségi körben, mielőtt megveszünk valamit, ami mindössze három hónapig fog kelleni;
• ha azokat az anyagokat is fuvarossal szállíttatjuk házhoz, amelyek egyébként gond nélkül beférnek az autónkba;
• ha nem hallgatjuk meg a barátaink, ismerőseink ötleteit, tippjeit, tanácsait;
• ha a segédmunkáért is szakmunka-árat fizetünk (pl. padlófelbontás esetén, illetve késő bánat: falbontás esetén);

a Gerendás szoba a padló felbontása után

• ha a falból kibontott tégla a sittbe kerül;
• ha a faanyag, a papír, a visszaváltható üveg és a PET-palack a sittbe kerül;
• ha nem fogjuk saját kezünkbe olykor a lapátot/kőműveskalapácsot/fűrészt;
• ha mi magunk nem veszünk részt a nagytakarításban, lomtalanításban;
• ha sokszor járunk "le" az építkezésre autóval mindössze egy-két napra;
• ha nem kérünk több árajánlatot egy adott munkára;
• ha nem vesszük komolyan az mfkh = mindent fel kell használni elvet (én most például a garázsban talált nádköteget fogom feltetetni a nagykapura, azér' se veszek újat);
• ha 200 km-ről hozatjuk el a saját bútorainkat (ez nehéz ügy; még nekem is szoknom kell a gondolatot);
• ha nem engedünk a negyvennyolcból (esetünkben ez a padlófűtés elsiratása és kompromisszumként a radiátoros fűtés elfogadása volt, de abban reménykedem, hogy nyertünk vele egy kis luxust, majd megírom);
• ha fél zsák anyagokat hagyunk elázni, tönkremenni, vagy kidobjuk őket;
• ha a brigádok munkája végeztével nem nézünk körül, hogy nem hagyták-e kint a székeket, nem tették-e el véletlenül a lapátunkat stb. (nem gonoszságból mondom);
• ha nem leltárazzuk rendesen, hogy milyen szerszámokat, hasznos alapanyagokat hagytak ránk a házzal együtt (hiába vettem, mert nekünk például, mint kiderült, mégis volt ásónk, és mondanom sem kell, hatszor jobb, mint az új);
• ha nem tervezzük meg előre, hogy mit fogunk enni, hanem a kisboltból veszünk butaságokat, vagy étkezdékbe járunk (benzin, idő, pénz);
• ha nem töltjük fel előre az (ásvány)vízkészleteinket;
• ha nem hasonlítjuk össze a környékbeli tüzépek árait a nagyobb anyagrendelések előtt (legutóbb 20.000.- forint volt a differencia, sosem gondoltam volna);
• ha törzsvásárlóként nem próbálunk meg kedvezményt elérni az építőanyag-lerakatokban (ha 8%, akkor annyi, de az is valami);
• ha készpénzfelvételkor nem azt a (saját bankunkhoz tartozó) bankomatot használjuk, amelyik kedvezményes tarifával számol, hanem hagyjuk, hogy megsarcoljanak minket (többször húztam fel magam ezen).

Egyelőre ennyi. Természetesen nincsen nálam a bölcsek köve, a jó pap is holtig tanul (a saját hibáiból), illetve, minden jó, ha a vége jó és egyéb, idevágó közmondások. :-)

Arra kérlek titeket, hogy egészítsétek ki a listát a tapasztalataitok alapján!

(A rajzot köszönöm A.E.D.-nek)