Ugrás a fő tartalomra

Rendszerető rendszerező I.

Teljesen prózai oka van annak, hogy ma a rendrakásról lesz szó: Vízkereszt lévén, el kellett pakolni a karácsonyfadíszeket. Nem beszélve a karácsonyi étkészletről!

Ti túl vagytok már a projekten? És hol tartjátok a díszeket meg az eszcájgot egész évben?

Nálam még az utolsó, "kamrapolcra fel"-fázis hiányzik, de a dobozolás megtörtént. Érdekes, hogy mennyi butaságot: összekuszálódott, soha ki nem bogozható "szőrös" aranyfüzért, nem működő égősort, letört karú, emléknek nem számító manócskát rakosgattam el - egészen 2012-ig! Most viszont megpróbálok szelektálni és okosan elpakolni, hogy ne a bosszúság, hanem az öröm várjon jövőre idén. És remélem, majdnem olyan ügyes leszek egyszer, mint az amerikai mintaháziasszony, Martha Stewart... az ő tárolásra vonatkozó ötleteit láthatjátok az új sorozatban; ma a garázsra, kamrára, pincére, kerti tárolóra fókuszálunk.

nem bántani a kis kopasz fát! :)



szalag- vagy madzagtárolási ötlet




a befőttesüvegben vetőmagok vannak
tavasz! siess :)





Megjegyzések

  1. Én is nagy selejtező vagyok, a családban időnként "könyertelen" a becenevem. :-/
    A karácsonyi dobozzal én is így jártam decemberben, tele szőrös, sosem-használt, ízléstelen füzérekkel, innen-onnan kapott, egymáshoz- és semmihez sem illő gyertyatartókkal, egyéb szobai dekorációs csetreszekkel. Ezeket mind még a díszítéskor kidobáltam, így most egyel könnyebb volt a visszacsomagolás is. Jövőre tiszta dobozokkal indulunk. :-)

    VálaszTörlés
  2. Nóra: könyörtelen :))
    Teljesen igazad van, csak hát a karácsony annyira szentimentális, hogy az ember nehezen dobja ki azt is, ami giccses. Pedig megéri!
    Nálam a fő motiváció az volt, hogy elférjen a cucc. És ne boruljon a nyakamba. :-)

    VálaszTörlés
  3. Monika: remélem, nem volt semmi töréskár, mint nálunk tavaly: a csúcsdísz...

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Regénybe illő - vidéki házriport

Learning to let go ... (zene bekapcs.) Nagyon régóta várok arra, hogy bemutathassam ezt a házat. Gyerekkoromban egyszer jártam benne (akkoriban lakatlan volt), és máig emlékszem a színes üveggel kirakott padlásablakra. Már akkor, öt-hatévesen arról álmodoztam, hogy hasonló otthonom lesz egyszer. A ház másé lett, a lehető legértőbb kezekbe került, én felnőttem, az álmaim egy részét feladtam, és visszatértem. A visszatérés azért nem ment egykönnyen. A tulajdonosok ugyanis először vonakodtak - nem beengedni , kiváló vendéglátók és nagyszerű emberek, hanem: megjelenni . A házat megjeleníteni. A magazinoknak eddig sikerrel ellenálltak, Kos-természetemmel mégis rávettem őket, hogy a publikum elé tárják az otthonukat. Egy blogon. A látogatás után több hónapig a gépemben pihentek a fotók - féltve őriztem őket, és próbáltam más fórumra ajánlani a képriportot. A körülmények nem engedték, hogy máshol jelenjen meg. Nagyon boldog vagyok, hogy végül a saját blogomon lett a helye. Fr

Hovatovább*

Nagyon régóta írom ezt a blogot -- és nagyon régóta nem. :) Írhatnám vicceskedve, hogy alkotói válságban vagyok, de az a helyzet, hogy tényleg abban érzem magam, és nem olyan vicces benne lenni. Jó volna folytatni az írást, de mindig elakadok, holott az évek során a részemmé vált ez a felület; úgy érzem, hogy a vidéki városi érdekes színfolt lett a hazai blogszférában, nekem kiváló kreatív csatorna, grafomán énem legjobb terepe, nektek pedig rendszeres olvasnivaló (volt). Bocsánat, hogy bevonlak benneteket a dilemmáimba, de úgy gondoltam, mégis jobb, ha írok valamiről (bármiről), mintha semmiről sem, ugye. Ugyanakkor a meta-diskurzust kifejezetten nem bírom, mert vagy van mondanivalója az embernek, és akkor írjon, vagy nincs, és akkor ne. (!) Most mégis a köztes állapotról öntenék ide néhány gondolatot, hátha nekem is tisztább lesz a kép: 1. A blog fő szerepe az, hogy a hobbimról, a lakberendezésről szóljon, másodlagosan pedig az, hogy ha valami történik a Háznál, azt megörökítse (ez

Lomtalanítás '23

Annak ellenére, hogy idén márciusban mindössze másfél óránk volt arra, hogy belevessük magunkat hű társammal, E.-vel a lomizás szenvedélyébe, eléggé eredményesen zártuk, azt hiszem.      A macska és a kertészkedéshez való összes szerszám, vödör stb. mind az autóban volt, mert éppen útra keltünk otthonról, hogy a hétvégét a háznál töltsük, és tudtam, hogy nem akarom és nem merem sokáig így hagyni őket, úgyhogy minden újabb, tíz-tizenötperces kör után ellenőriztük, hogy minden rendben van-e, ami erősen korlátozta a lehetőségeinket. (R. minden alkalommal jelezte, hogy ez neki egyáltalán nem tetszik, és menjünk már.) A felszabadult, egész délutános, kissé mániákus portya ennek következtében elmaradt, de nem baj: az adrenalin így is dolgozott bennünk, és örültünk mindennek, ami szembejött.      Az egész úgy indult, hogy befordultunk az egyik kedvenc utcánkba, és egy pillanat alatt kihalásztam a szemétkupacból ezt a képet: Innentől már nyert ügyünk volt, mert annyira tetszett, hogy minden má