vidéki városi

Az egyiket elvitték, a másikra lecsaptunk. Az egyik Ha három hónappal ezelőtt megkérdezi valaki, hogy keresünk-e eladó házat, őszintén válaszoltam volna, hogy nem. Aztán egy pár napos, vendégházban töltött pihenés alatt bekattant valami, és az egyik délutáni szieszta után már hét lehetséges házjelöltet mutattam be a családnak. Egy, azaz egy jelölt ment át a rostán. Még a gyerekek is azt mondták, hogy tegyünk egy próbát vele, nem baj, hogy két és fél órás az autóút oda - jó kaland lesz. A tulajdonost csak félve mertük felhívni (vasárnap este volt), de felvette a telefont, készségesen megadta a címet - hozzátéve, hogy éppen takarítani fognak másnap, menjünk. Húsvét hétfőn fogadott is bennünket. Azzal, hogy fél órája aláírták a szerződést a foglalóról, így aztán, ha akarjuk, megnézhetjük belülről is a házat, de már eladta. Csak kapkodtuk a levegőt, hogy hogyan került oda más vevőjelölt. A házat pedig, mondanom sem kell, mint vérbeli mazochisták, megnéztük. És beleszere...

Pontosabban: régi ház, új élet... Több mint két évvel ezelőtt írtam utoljára, mert a blogírás mellett/helyett annyi örömöt találtam a családi életben és mindenféle másban, hogy úgy éreztem, nehezen fogom csak tudni folytatni - ráadásul, ha az írás nem munka, hanem kedvenc időtöltés, akkor érezzem is úgy, gondoltam. Tudtam, hogy bezárni viszont nem fogom a videkistilus.blogspot.hu-t. Éreztem, hogy a folytatásához kell az újabb muníció. És meg is találtam. Új házunk van. Egy nagyon régi, összetetten problémás, és máris eléggé szeretni való darab. Sok munka jár vele, és még nem vagyunk biztosak abban, hogy bírni is fogjuk. Lesz miről írni - gépelem, és közben újra érzem az izgatottságot, a motivációt meg a várakozást. Természetesen nem azért vesszük meg a házat, hogy legyen tárgyam a blogra, ha-ha, de már a megvételéről is van mit mesélnem...  Mit szóltok hozzá?

Komolyan: ahhoz képest, hogy törekszem a felesleg eltüntetésére, csak halmozódnak a mindenfélék. És ajándékozódnak (nekem). Úgyhogy, a kedvenc filozófiám ("használjuk, amink van") jegyében egy darabig tiltólistásak a következők: fémdoboz mécsestartó (akkor sem, ha lámpás és nagyon jól néz ki) bögre, csésze befőttesüveg (akkor sem, ha vintage) (nem, akkor sem, ha mason jar és akciós) képkeret csomagolópapír üdvözlőkártya kaspó díszpárna ágytakaró dohányzóasztal szakácskönyv barkácsgép (mindenféle) irattartó Az a jó, hogy ezek lesznek egyúttal az előttünk álló időszak projektjeinek alapanyagai. Ezért nem szabad kidobni őket, a meglévőket!!! :D Ti mit húztatok le az (impulzus)vásárlási listáról? (képek innen )

Régóta tudom, hogy a burkolatokon sok múlik. Nagyon sok (lásd azt a bizonyos korábbi bejegyzés t)... Legutóbb egy fantasztikus helyszínen megrendezett pop-up store és kiállítás közben erősödött meg bennem az elhatározás, hogy valamikor, valahol kell nekem cementlap. Ha egy darab, és edényalátétnek fogom használni, akkor is. Persze, kiérleltebb a terv: legelőször valószínűleg maradék mezei padlólapok között, *egyszer, majd az álomházban* egy szoba közepén lesz dekorációs elem pár darab cementlap, a marrakeshcementlap.hu -ról. Hiába iszonyú menő a patchwork-lerakás, legjobban az eredeti mintázatokat szeretem, például ezt nagyon . A Marrakesh Cementlap manufaktúra-jellegével mi, vásárlók csak jól járhatunk: a tulajdonos időről időre maga ellenőrzi a gyártás folyamatát Marokkóban. A minőséget, a színeket, mindent. (Azután persze nem robogón, hanem hatalmas konténerekben utaznak az igencsak súlyos darabok.) Anno, amikor még csak néhány mintát gyártottak, egzotikus tárgyakka...

Az oldschool jellegű, ma már nem forgalmazott ikeás fa etetőszékből három darabunk van. Egy ideig azzal áltattam magam, hogy azért vettem meg őket - használtan -, mert legalább az egyiket el fogom passzolni, de aztán be kellett látnom: annyira szeretem őket, hogy képtelen vagyok megválni tőlük. Villámposzt. Két darab továbbra is eredeti, "antikra pácolt" színű, egynek viszont nekiestem Emile és Original színű ASCP-festékek 1:1 arányú keverékével. Ilyen volt: Ilyen lett: Felületkezelést, párnát, esetleg némi koptatást még fog kapni (bocs a koszos padló miatt, épp mosogatót is szereltünk; bejegyzés készülőben), de mindezt már tényleg nem várhatom meg, mielőtt közzéteszem.

Többször írtam már arról, hogy sokféle szép formájú, de erősen felújítást igénylő bútordarab között élünk. Az Annie Sloan festék hazai - és otthonunkbéli - megjelenésével egy fontos aspektus megváltozott: már nem töprengek annyit, hogy hogyan kéne átfesteni, csak egyszerűen átfestem. Akad azért pár kétes eset így is. 1. A Nagypapa-fotel. Megunhatatlan, elnyűhetetlen, hatalmas - de egy kis szerkezeti instabilitás kialakult az évtizedek során, és a kárpit kopott, néhol feslett. Olyan nagy, hogy nem tudom, fessem-e... Nagyon örülnék, ha hamarosan szürke lenne, de semmiképpen sem grafit-, inkább egér-. Vagy hogy hívják. Ha mégis festés lesz, akkor az anyag mintái szépen látszanak majd, és ez nem baj. 2. Az oroszlánkörmös lábú komód. Több sebből vérzik: a fiókgombjai letörve, a fiókok szorulnak, a teteje felázott. Mégis, ha másként nem, konzolasztal szerepben használni, látni akarom. Belőle valami hasonlót szeretnék: 3....