vidéki városi

Hú, vaskos közhellyel élve: röpülnek a napok! Hiányzik a blog, de egy nagy leadandó munkát próbálok fegyelmezetten csinálni, miközben a bloggal kapcsolatos dolgokkal is töltöm az időt, például a héten Sz. hathatós segítségével hazacipeltünk néhány nulla forintos öreg bútort, amit fel fogok újítani - most annyi festenivaló van itthon, hogy én magam mondom azt, egy időre stop... -, és inspirációs képeket is folyamatosan gyűjtök. Voltunk a Projekt Showroomban is, ahol ismét feltámadt a méhviaszolt bútorok iránt érzett szerelmem. A naturillo.hu jóvoltából természetes anyagú festékmaró pasztát, olajat és viaszt is fogok tesztelni a napokban. Most már csak azt kellene elérnem, hogy ne szeressek bele mindegyik szedett-vedett, jobb napokat látott bútorszerzeményembe, mert alig férünk el, és a mi lakásunkra is igaz, hogy nem kéne ennyire ragaszkodni a tárgyakhoz, hogy a kevesebb több... Ennek az önismereti folyamatnak a stációit ti is láthatjátok majd a blogon. Nagy színvál...

Hét darab fotó, ami innen-onnan származik, megmaradt a gépemen, és nem került a törlendők közé, mert kellemes rájuk nézni, eszembe juttatnak valami jót: ez a HÉTvége rovat. Hogy vagytok, mi történt a héten?  Én három napig a beteg gyereket ápoltam itthon, és többnyire nagyon élveztem, ahogy játszik-dalolászik (egyik zsenge: "ha szereted a gyereked / takaróba betekered" :-)), közben pedig a felszabadult oviba utazási időt a lakás bizonyos pontjainak lomtalanítására fordítottam: megtisztítottam a konyhapultot és a konyhai zsúrkocsit a kacatoktól, és az éjjeliszekrényemre is tettem egy kis kosarat a kézkrémeknek és a többi kozmetikumnak. Időközben én is jól lebetegedtem, de azért próbáltam nem egész nap az ágyban fetrengeni és azon aggódni, hogy most már két másfél hetet fogok csúszni egy határidős munkával. Azért ma reggel visszahőköltem a havazástól, és bár elindultam a villamos felé, végül áttettünk jövő hétre egy találkozót, mert nagyon hisztis lettem volna...

A zebramintás ottománra egy nagy NEMet mondanék... Egyébként viszont a kívülről nem is olyan bájos New York állambeli házból szerintem fantasztikus otthont teremtett a tulajdonos, Kathryn Windley és Gary DiMauro - utóbbi "először felújítani jött, majd be is költözött." Mai kérdésem éppen a felújításokkal és azzal kapcsolatos, hogy nálatok ki mekkora részt vállal belőlük. Nálunk egyértelműen én vagyok a lakásmániás, ami egyrészt jó, mert nagyon sok ötletemet szabadon megvalósíthatom, és leggyakrabban helyeslő hümmögést kapok, ha jól sikerül a kivitelezés, másrészt rossz, mert a lakásfelújítás (majdnem) összes nyűgét is nekem kellett és kell vállalni. Igen, többnyire a fizikaiakat is. Könyvespolc-lepakolás és -tologatás. Kanapé-áthúzás. Bútorcsiszolás. Stb. Azt hiszem, ha valaki együtt él egy hobbi-lakberendezővel, egy idő után kénytelen párbeszédbe bocsátkozni még az olyan témákkal kapcsolatban is, amelyek tök hidegen hagyják. Így tett a férjem is, aki legutóbb belemen...

Nálunk mindig kupleráj van. Amikor rend van, egy kicsit akkor is. Mondhatnám, hogy "de ez nekünk így jó", csak nem lenne igaz. Persze, olvastam már ezer jó tanácsot arról, hogy a túl sok tárgy nem hasznos, és ha már sok van valamiből - mármint funkciótlanul sok -, akkor rendezzük el őket kollekcióként, mégsem birkózunk meg az összehordott cuccainkkal, ez az igazság. Mindig nagyon irigylem azokat, akiknél rend, átláthatóság és tisztaság van. Mi valahogy nehezen válunk meg a dolgainktól, és bár tudatosan szelektálunk időnként, amikor valami eltűnik a lakásból, a helyére furakszik valami más. Csak egy konkrét példa: több szekérderéknyi telepakolt személyautónyi könyvtől és folyóirattól szabadultunk meg az elmúlt öt évben, és még így is nagyon durván sok könyvespolcunk van rogyásig pakolva. És a legrosszabb: ágy alá betuszkolt könyvesdobozokból is maradt jópár. Leírom, mi az, amit akarva-akaratlanul én hozok be/tartok meg - azaz, amit imádok gyűjteni: - házas ma...

Sziasztok, Judit vagyok és country-függő... Bár a vidékies stílushoz fűződő viszonyom sokat változott, amióta írom a blogot (vannak naaagy kedvenceim - a skandináv vagy a nem elvetemült ipari vonal - és vannak ágai - pl. azok a fényes rönkházak -, amik már jóval kevésbé tetszenek), még mindig a legjobb kikapcsolódás számomra, ha country jellegű házakat nézegethetek. Néha elég egy-egy hangulat, benyomás, és máris elkap az otthonosság-érzet. Ezért új rovatot indítok a blogon, amelyben az adott hét során talált fotók közül az igazán emlékezeteseket, konkrétan hét darabot mutatok be. Várom a véleményeket: kinek melyik a kedvence, esetleg melyik nem tetszik? A hétvége arra is jó alkalom, hogy megkérdezzem: hogy vagytok? Mik a terveitek mostanában az otthonotokban? Fogtok valamilyen vidékies tárgyat venni/készíteni? Nekem ma kellene csiszolólapot vennem, mert várnak a régi bútorok... ezzel kapcsolatban jut eszembe: továbbra is él a felhívásom! Ha megunt, kidobásra ítélt kisebb b...

avagy: "Az élet apró örömei" című sorozatunk nem áll meg!* 1. A konyhánkban is működik a wi-fi (ez eddig nem így volt, vagy csak én nem tudtam róla, vagy nem is a mi wi-fink?!), így rendes háttámlás széknél is tudok dolgozni, váltogatva például az íróasztalnál gépeléssel és az ágyban írással. Szuperjó. 2. Sherlock BBC One. Annyira magas színvonalú, hogy még a félést kibírom a kedvéért. És visszaemlékszem a kamaszkoromra, amikor faltam a Sherlock Holmes-könyveket. Bónusz kényeztetés, sorozatfüggők álma: egyhuzamban nézni több részt. 3. Kinyílt a nárcisz a konyhai zsúrkocsin. Jókedvre derít. (Sz. olvasói megjegyzésben írta, hogy nála van, rögtön másnap vettem is.) 4. Voltam úszni. Isteni. 5. Megvan az új F&B-festékem, és hamarosan fel is fogom bontani. 6. Ehhez kapcsolódva: nekiálltam a szép, régi bútoraink régóta halogatott csiszolásának. 7. Tegnap csak mi voltunk a közeli parkban, fantasztikus hóesésben. 8. Sütöttem végre k...