Ugrás a fő tartalomra

Mit jelent számodra a country stílus? - VII. rész: Dekorella válasza

Rövid lesz a bevezető, de csak azért, mert a mindig nívós képeket és DIY-ötleteket felsorakoztató Dekorella blog írójának, Emesének szinte az összes mondata kapcsán úgy érzem: ezt én is mondhattam volna/hú, de jól mondja!/miért nem én mondtam ezt...? :-) Lássuk Dekorella válaszait és az általa választott képet!

Számomra a vidékies stílus otthonosságot sugall, természetközeli, időtlen, praktikus, megbecsüli a múlt megmaradt emlékeit, melyet sok kézzel készített tárggyal, dekorációval egészít ki.

Elgondolkodtató, hogy miért válik napjainkban a vidéki stílus egyre népszerűbbé az emberek körében. Talán a vitathatatlan kényelme okán, vagy azért, mert a mai nehezebb gazdasági helyzetben az újrahasznosításra kiemelt hangsúlyt helyez, és örömmel üdvözli a DIY (csináld magad) ötleteket? Esetleg azért, mert a városi ember minél jobban távolodik a természettől, a természetességtől, annál jobban vágyik oda vissza? A tárgyak kettős funkciója okán nevezetesen nemcsak az öncélú látvány, de a funkció is kiemelt szerepet kap? (Gondoljunk csak egy szárított levendulacsokorra, mely nem csak szép, de távol tartja a molyokat is, illatával pedig szaglószervünket kényezteti.) Az időben kereshetjük az okot, mert míg egy modern enteriőr pár év alatt elavulttá válik, a country, a  shabby chic-vonal az idővel nem porosodik, csak érik?


Az, hogy a stílus 2012-ben is aktuális, sőt népszerűbb mint valaha, számomra nem meglepő. Remek megvalósítható képeket láthatunk nap mint nap, a blogok előretörésével pedig rengeteg ötlettel és részletes megvalósítási útmutatóval gazdagodhatunk, melyeknek nagy része költséghatékony, látványos és az elkészítése is örömet okoz. A múlt rusztikus, kiszolgált tárgyai felújításra, újragondolásra ösztönöznek, előnyük a tartósságuk, egyediségük pedig az, hogy patinájuk, saját történetük van.

A magyar countryra elenyészően kevés jó és követendő példát találunk - sajnos, többnyire giccsbe fúlnak a hazai magyarkodó próbálkozások, ezért nyúlunk gyakran ötletért a népszerű skandináv, olasz, francia példákhoz. Megfelelően alkalmazva azonban ezek nagyon szépek lehetnek nálunk is. Ugye, azért, mert magyar vagyok, Magyarországon élek, ehetek pizzát is, nem csak gulyáslevest?!

Ennél a stílusnál is érvényes azonban az örökérvényű igazság; a TE otthonodban TE érzed jól magad, és ha ez megvalósul, semmi más nem számít!




Előző részek: klikkelj a bejegyzés alatt a "blogger" szóra, és elolvashatod őket!
(a fotó forrása)




Megjegyzések

  1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  2. "Az örökérvényű igazság: a TE otthonodban TE érzed jól magad, és ha ez megvalósul, semmi más nem számít!" Amen! Ez szentigaz! Sajnos sokan nem ertik ezt es hajszoljak a divatot vagy azt ami trendy, holott mindenkinek mas az ami jol esik. A multkor korulneztem nalunk, hogy mennyire igazan rusztikus az en hazam es rajottem, hogy nem a dekorban van a jellege, hanem az egesz lenyeben. Probaltuk megmenteni ezeket a paraszthazakat, de nem voltam hajlando feladni a modern kenyelmet sem. Nalunk az a lenyeg, hogy szerintem otvoztuk a kettot. Es bar eddig mindenkinek tetszett, lehet, hogy vannak akinek nem tetszene. Az a lenyeg hogy MI jol erezzuk magunkat benne!

    VálaszTörlés
  3. Szívem szerint szólsz, az előttem szólóhoz szólva: mi is parasztházban lakunk, keverjük a modernet és a régit, így érezzük jól magunkat. Akkor is hangulata van a háznak, szívünk szerint lakunk benne. Jövök busszal hazafelé, nézem az előző falvak mediterrán, oszlopos, timpanonos házait, nem cserélnék velük. Az is igaz, láttam felújított parasztházakat szörnyen giccsesen berendezve. Lakáskultúrás kéthavi lap is mutatott be ilyent, szerencsére a céljainak megfelelően a visszafogott részeket, csak megnéztük a honlapot, na ott már mást is láttunk. A lap célja éppen a parasztházak bemutatása IS lenne.

    VálaszTörlés

Megjegyzés küldése

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Konkrétumok a kiskonyháról III.: a furcsa tárgy

Mint arról már többször írtam, a ház előterében lesz egy apró konyhasarok – és meggyőződésem, hogy bármilyen minimális a hely, el kell helyeznünk benne egy-két olyan tárgyat, amelyik nem kimondottan a funkcionalitása miatt van ott, hanem azért, hogy feldobja a látványt. Egy pár olyan elemet, amitől érdekes lesz – de nem túlzsúfolt.

Mostanában nagy felismerésekre jutottam a rendrakás kapcsán.
Ismerős az érzés? Amikor egy ősi igazságra, ha úgy tetszik, közhelyre jössz rá azért, mert végre nemcsak olvasol róla, hanem a saját bőrödön érzed, hogy ez, bizony, így van. Hogy a dolog nem úszható meg.
(Oké, ez a megállapítás maga is közhely.)
Pontosan ilyen közhely az, hogy a kupi a lelki káosz lenyomata. Méghozzá, nagyon cikis – és igencsak szembeszökő – lenyomata.
Csodálatosan mutatja, hogy nem vagy ura a helyzetnek.
Viszont, ha sikerül úrrá lenni a kaotikus állapotokon, megérkezik – lépésről lépésre – a nagyobb nyugalom is.

Élénken emlékszem azokra az esetekre (hát, persze: mivel most is van…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

A gazdagságról (még egyszer)

Ma reggel olvastam egy banálisnak tűnő kérdést az üzenőfalamon: melyik az a hely, amelyik igazán boldoggá tesz? Banalitás ide vagy oda, én azért megválaszoltam magamban. Nincs kétség: ha becsukom a szemem, és elképzelem ezt a helyet, egy konkrét földrajzi pont ugrik be. A ház.


My happy place.

Nem a lakásunk, nem a kedvenc nyaralóhelyeim, nem a legszebb városok, ahol jártam, hanem egy kis faluban egy lassan kilencvenkét éves ház, amely ún. "duplatelken" helyezkedik el, a kert aljában egy kis erdővel és szántófölddel.

Ilyen értelemben igazán jómódúak vagyunk; hiába lepukkant és hozzá sem tudtunk nyúlni lassan két éven át, ott van nekünk. Tudunk róla álmodozni, idén pedig a húrok közé csapunk; megérte kivárni.

Készülnek az újabb építkezős bejegyzések, csak kicsit elfáradtam a családtagok egymás utáni betegségei és hiányzásai, illetve a temérdek intéznivaló miatt; mindjárt újra felveszem a fonalat. Haladok a renddel is, de az is újabb feladat; ha magamnak adtam, akkor is.

Így té…