vidéki városi

 A múlt héten végre újra voltak LFZE-vizsgakoncertek a jazzklubban, örült az én szívem. a Covid miatt több kieső és beugró is volt; az egyik legjobb "ad hoc" csapat Sokáig hangoztattam, hogy maszkban biztosan nem fogok koncertre járni, mégis az a helyzet, hogy olyan iszonyatosan sokáig tart a járvány, hogy már én sem bírom, és néha megingok. Az elmúlt években egyébként eléggé sok ilyen vizsgát láttam, és mindben megvoltak a kedvenceim. Az idei szerencsére kifejezetten jól sikerült -- biztosan azért is, mert érezhető volt az előadások nagy részében az előző évek kihagyásai miatti színpad-kiéhezettség és lelkesedés. Vicces, hogy mindhárom napon ismét a csúcson állt az egy főre eső LFZE-oktatók és -hallgatók száma, de valahogy itt sosem zavar a belterjesség. Ülök, és élvezem a zene mellett azt is, hogy senkinek nem vagyok senkije, ráadásul osztályoznom sem kell, hála az égnek... Engem ez valóban érdek nélkül érdekel. Külön örültem annak, hogy E. kétszer is eljött egy kis időre,

Egyrészt már többször akartam írni, hogy tagja lettem egy kerületi Zero Waste csoportnak, ahol ez alatt a pár hét alatt is nagyon jó dolgokat kaptam és passzoltam el. Tulajdonképpen ez a tagság ugyanúgy merészebb lomtalanításra sarkall, mint a YouTube-videók, mert kidobni még mindig nem nagyon tudok semmi használhatót.  Másrészt, vannak kis gyűjtéseim itthon: ilyen volt a régóta rakosgatott kilimtakaró, amelyiken több volt a foszlott rész, mint az ép, de Anyukám most hősiesen megvarrt belőle néhány párnahuzatot, úgyhogy megmentettük végül. Pars pro toto. A garázsban talált, majd a Gerendás szobába került ágy fölé tettem a madaras képeket. Majd egyszer -- határozóval a kezemben -- írok arról, milyen kismadarakkal szoktunk kokettálni a háznál. A kis konyha karácsonyi ajándéka a két vágódeszka, és valószínűleg ott fogjuk használni a cuki csészéket is, amiket még korábban kaptam. Idei terv, hogy a kis konyhában gyakrabban fordulunk meg: tiszta vicc, hogy eddig szinte csak tárolóként működö

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy ide általában a valóság szebb részleteit válogatom össze, ezért egy kicsit meseszerű lehet néha, amit írok. A mobiltelefon filtereit ugyan szinte sohasem használom, viszont azt hiszem, sokat elárul az, hogy H. egyszer úgy dicsérte a fotóimat: "aesthetic" stílusuk van.  Imádok fényképezni, és a házban, illetve körülötte nekem minden egyformán... fotótéma. zsálya De, hogy dokumentaristább hangra váltsak: úgy kezdődött a nyári konyha rendbe rakása, hogy a pesti pincéből felszenvedtünk egy ősrégi, laminált és fenyő kombinációjú konyhaszekrényt az autóba, amiről az első pillanatban láttam, hogy egy kicsit túlságosan ütött-kopott és cikis az elképzeléseimhez képest, de azt is tudtam, hogy most nem tudunk másikat venni, meg hát, már ott sem hagyhatjuk az utcán. A segítőm a kapuban jelezte, hogy szerinte biztosan nem fog beférni, mire én mondtam, hogy nyugodjon meg: ezzel az autóval egy elefántot is el tudnék szállítani, és különben is: lemértem a

Bútorátalakítás, éneklés, rendszerezési típusok meghatározása: egyik sem az én asztalom, mégis mindhárom témához hozzászólok egy kicsit. 1. Meg kéne vizsgálni a nagypapa-fotelt, hogy le lehet-e csavarozni vagy -feszíteni azokat a szép, oroszlánkarmos lábait anélkül, hogy megsértenénk a fát, mert maga a fotel -- R. közreműködése nyomán -- kb. használhatatlanná vált. Ha fel lehet használni még a lábakat, akkor még több értelme lenne annak, hogy elkezdjünk gyűjteni egy a) másik kaparófára b) másik füles fotelre,  kihangsúlyozva, hogy a) nem egyenlő b)-vel. És nagyon remélem, hogy idén is lesz lomtalanítás, mert nem akarom lecipelni a pincébe ezt a hatalmas bútort azokon a szűk lépcsőkön. Update: R. azóta kapott kaparófa-házat, ilyet , és nagyon édesen el is foglalta. A lakásban lévő kárpitos bútorokat azért ugyanúgy megkaparja, ha arra jár... 2. Mivel bármennyire szeretnék, sem énekelni, sem hangszeren játszani nem tudok, csak műkedvelőként írom: ha egy énekes rendesen meg tudja támaszt

Ebbe a bejegyzésbe teszek mindent, ami karácsony előtt és után jó volt még. E. a városi lakásban új ágyat kapott, méghozzá egy heverőt, aminek az oldala is kárpitozott, mint egy kanapénak. Először egyébként H. kapott egyet, mert az ő szobájában csak az 1.90 m hosszú bútor fér el, és egy ideje már csak matracon aludt; innen jött az ötlet. Nem különösebben nagy szám, de az ágyneműtartó nagyon hasznos, és szolid, nem feltűnő bútordarab. Mivel H. szobája ízlése szerint eléggé minimalista, inkább E. ágya körül tudtam díszíteni a falat, az ágynak így, plusz sötétzöld lepedővel, meggypiros kockás ágyneművel teljesen téli hangulata lett (lehet, hogy megmutatom majd itt is). Kaptam bontott anyagok újrahasznosításáról szóló, szuper könyvet, Borágótól füzetet és fülhallgatót, a Jézuskától pedig fejhallgatót. A gyerekek megcsiszoltak egy-egy széket (sokkal türelmesebben és alaposabban, mint ahogyan én csináltam volna), így már csak festeni kell, és mehetnek a nyári konyhába. A szilveszter előtti n