Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: 2019

Gyűrött, kisimult

5. nap (kedd)
A munkások a Vitorlás szoba ajtaját leemelve akaratlanul letörik a kilincset, így a szoba lezáratlan marad. Tudjátok, az a szoba, amelyikben, ha felnézel, a födém uszkve nyolc négyzetméteres részén ez a struktúra látszik.

A többi ajtót is elfelejtik visszatenni, én pedig elfelejtek szólni emiatt, így a nap végén egyedül küzdöm vissza őket a zsanérokra - és egyedül a Gerendásét ejtem a lábamra.
Elvánszorgok az ágyig; csak az érdekel, hogy pihenhessek.
Éjjel furcsa csapkodásra ébredek; egy van a szobában. (Vajon honnan repült be...?) Éppen úgy, mint két évvel ezelőtt, amikor szintén egy 🦇 volt ugyanebben a szobában, és én határozottan úgy éreztem, hogy a kalandnak és a... rusztikusságnak ez a foka nekem már nem fér bele.
Nyitva hagyom az ablakot és vigyázva arra, hogy ne érjen le az irdatlan téglaporos koszba, átvonszolom a paplant-párnát a teljességgel lakhatatlan középső szobába. Tulajdonképpen a denevérnek köszönhető, hogy észreveszem: a macskánk nincs a házban. Kővé d…

Két nap alatt negyven év

Nem, nem ennyit öregedtem. :) Hanem nagyjából ennyit fiatalodott a Ház azáltal, hogy (rá kellett keresnem a megfelelő szóra) kiganajoztuk. Folytatom a naplót.
Korábban is említettem, hogy a házvásárlás időpontjától kezdve három évet adok arra, hogy kitakarítsuk az egész épületet, az összes melléképülettel, pincével-padlással együtt. 
Utána nem kívánnék szívni ezzel kapcsolatban soha többé.
Annyira, de annyira durva felhalmozás történt itt közel száz év alatt, hogy többször vertem már a fejem a falba: 2017-ben ugyan miért kellett nekem eljátszani a megértő vevőt, aki legyint a kuplerájra, és nem áll a sarkára, hogy márpedig csak akkor lesz üzlet, ha az eladó rendbe teszi az egész kócerájt?!
Egyébként tudom az okát: türelmetlen voltam, és akkoriban még valamelyest hittem abban, hogy kincsekre lelhet az ember az ilyen elhagyatott padlásokon, hahahaha.
Azóta, többszáz munkaóra beleölése után úgy gondolom, ez csodálatos lecke volt saját magamnak is: nem kell jófejkedni, Judit.

Plusz: ne ha…

Megfeszített munka (végre!)

Hosszú ideig nem jelentkeztem, most speciel azért, mert annyi minden történt, hogy esténként, ha arra gondoltam: jah, rögzíteni kéne az eseményeket írásban, kis vihogások közepette végignéztem magamon, a szakadt, koszos ruhámon, a szétdolgozott kezemen, az agyoncsípkedett lábamon, és a nap fénypontja, a mosakodás (zöldcitromos-mentás tusfürdővel!) után inkább olvastam egy jó blogbejegyzést másoktól vagy hallgattam valamit, aztán a szúnyogok kedélyes zümmögése mellett mély álomba zuhantam. Hogy másnap reggel hét órakor minden kezdődjön elölről. 

Az összes szenvedéssel együtt szuper időszak volt, és sokat haladtunk.
Ma van egy kis időm rekonstruálni a történéseket, úgyhogy naplószerűen bele is kezdek.
1. nap (péntek)
Egyedül indultam a házhoz, és egy kis hezitálás után nem mentem el úszni az útba eső, kedvenc helyünkön, mert én, kis balga azt hittem, lesz még rá alkalom bőven. 
Megérkezve konstatáltam, hogy odavagyok ezért az épületért, az ódon, a "falu tanítójának háza" hangula…

Idill (pásztori téma)

Tapasztalatom szerint az idillt nem elég csak várni. Keményen meg kell dolgozni érte, és nagyvonalúság, bizonyos, magunkban olykor nehezen fellelhető lazaság, sőt: elvonatkoztatás nélkül egyszerűen nem jön létre.

Itt van például a kiskapun látható bukolikus koszorú fonása, ami most szép emlék, pedig a készítés közben adódott mindenféle nehézség, figyelemelterelő butaság, és így nem volt igazán élvezetes (mondjuk, én csak fotóztam, anyukámé az érdem).
Számomra szülőként az az egyik legnehezebb dolog, hogy nagyon ritkán vagyok nem szolgálatban. Szolgálat alatt értem a "hol van a...?" kérdésekre adandó válaszokat, amik nem várhatnak, a zsebkendőfelelős és ruhafelszedegető pozíciót meg még sok mindent.
Azt, hogy nem lehet csak úgy sétálni egyet, mert állandóan megoldandó problémák jönnek sorozatban. 
Tudom, hogy nem nekem kell mindent kontrollálni. Tisztában vagyok azzal, hogy önbizalmat ad a gyerekeknek, ha hagyjuk őket, hogy szépen menedzseljék a saját ügyeiket. Mindez azonban…

Telitalálat (ajándék)

Még mindig annyira naiv vagyok, hogy néha nem számítok semmi érdekesre vagy meglepőre, aztán bammm. Megtörténik.

Így volt ez az idei – szerencsére, a háznál töltött – születésnapommal kapcsolatban is. 
Egyrészt tök jó volt az előkészítés, mert olyan ajándékokat kaptam, amilyeneket szerettem volna.
- telefont (a fotózás miatt, a többi része nem igazán érdekel); - esőkabátot (ezt magamtól); - koncertjegyet (Müpa Jazztavasz, kíváncsi vagyok); - érkezéskor egy csomagot B-től és T-től, benne finom illatú testpermet (pedig ezt nagyon nehéz eltalálni), testápoló, lakkok, arcmaszk, virág és egy fából készült szív a nevemmel;   - torta helyett: oreo-s csokit áfonyával; - rajzokat a gyerekektől; - kerámia macskaszobrot;  - birs-zselét; - csodálatos, tavaszi időt és kirándulásokat (utóbbiakról még írok).
Ezzel elégedett is voltam.

Másrészt, mivel az én úgynevezett ünneplésem, az "én napom" és az utána következő hétvége egybeesett a gyerekek szünidei neurózisával (elnézést kérek az éles…

Viszlát, veranda!

Bocs a hatásvadász címért: akármilyen vénséges, nem fogjuk lebontani, csak...

...mostantól hallgatok rátok és a józan eszemre, és 
tornác
néven fog szerepelni a blogon. Nem tudom, hogy mikor lesz új faanyagra keretünk, és mikor leszek olyan izmos, hogy lefessem az egészet, de rajta van a listán. Nagyon régi, nagyon szétesőben van, és csak a pontos mását tudom majd elképzelni egyszer, ha le kell bontani, annyira szeretem.
A veranda amolyan vágyvezérelt elnevezése volt annak, amit a házunkat lerajzoló építész nemes egyszerűséggel "terasz"-nak hívott a rajzán  na, egyvalamiben biztos vagyok: azt, hogy terasz, sosem mondták rá azok, akik anno a házban laktak. 
Az nagyon urbánus szó.

A veranda szót szerintem használta az eladó, amikor két éve először beszéltünk telefonon, szóval, nem én találtam ki.
Verandát borzasztóan akartam, úgyhogy, kapóra jött az elnevezés, és egészen mostanáig rá is ragadt.
Amúgy, azt hiszem, tőlem távol áll a paraszti élet attribútumainak a felstilizálás…

Fogadalmak 2019-re: hogy állunk?

Most ugrik a 🐵a vízbe... Az év eleji bejegyzés revíziója következik, mert szerintem szükség van arra, hogy időnként megnézzük, hol tartunk. Azért, elárulom, nem leszek nagyon szigorú; így is pontosan látszik, hol kellene belehúzni.

1.A Ház felújítása kapcsán... írhatnám, hogy milyen szupertudatos és tervszerű módon folynak a munkálatok a háttérben, az igazság ezzel szemben az, hogy számos téren várakozó állásponton vagyunk, ami önmagában is stresszes. Írom, amint van valami pozitív fejlemény, de most éppen már megint, még mindig válaszokra várunk.

2.Megtalálom az álommunkát. Még nem jött össze, de folyamatosan dolgozom azért, hogy sikerüljön. Vicces és kevésbé vicces események tarkítják az utat. Nem könnyű, ha az ember nem kimondottan kapcsolatépítő guru. Mondjuk, én ezután sem fogom erőszakolni ezt a témát, de keresem a lehetőségeket.

Továbbra is érvényes, hogy ha tudsz valamilyen érdekes álláslehetőségről, írd meg a countrykomfort@gmail.com címre, kérlek!
3. Sok időt, türelmet, odafig…