... amit csak egy Frances Mayes-könyvvel lehet kibírni.
A Mindennapok Toszkánában című legújabb regényét előítéletekkel kezdtem el olvasni, és azt gondoltam, felejthető lesz.
Á, biztosan a legkézenfekvőbb közhelyekkel operál, gondoltam.
Lankás toszkán táj, hangos olasz barátok, nagy lakomák, virágok buja özöne, hamisítatlan mediterrán piazza sok-sok csacsogó-hahotázó emberrel, espresso, romos épület felújítása, soha véget nem érő szerelem, utazás kis, rozoga autóval, levendula, rozmaring és zsálya....
Igen is meg nem is.
Mi tagadás, a hely lélegzetelállító.
A regényes útirajz pedig professzionális.
Atmoszférateremtésből és a környék turizmusának fellendítését eredményező marketingből jeles.
Ugyanakkor a rajongás és a romantikázás nem hazugság.
Az van, hogy Frances tényleg így él. Télen felolvasókörutakat tesz Amerikában sok-sok múzeum és kiállítás útbaejtésével, tavasztól őszig viszont belemerül a Bramasole nevű toszkánai villájukat körülvevő világba.
Persze, túlmisztifikálja az olasz emberekre jellemző életvidámságot, egyszerűséget, őszinteséget, a rusztikusságot - ahogy mi, vidékistílus-rajongók általában... csak éppen a Frances Mayesék által látogattott kerti partik vendégei nem csak az Albertók és Francescók. Hanem a háj szoszájeti.
Meglepő az a döbbenetes mennyiségű művészettörténeti adalék, amellyel az írónő telepakolta a könyvet. Az Olaszországban szerteszét található remekművek felfedezése Frances és férje, Ed közös hobbija, és, hogy is mondjam, nem teszi könnyen fogyaszthatóvá a regényt, amely azonban az efféle emelkedettség nélkül nagyjából csak evésből, ivásból, főzésből és kertészkedésből állna.
Nagyon tetszik, ahogy Mayes íróként is reagál arra a divathullámra, amelyet ő maga keltett: mit mondanak és milyen képtelenségeket találnak ki a Bramasole-rajongók a villa kapuja előtt állva....
A könyv egyik nagy előnye, hogy zseniálisak a receptjei. A múlt héten a crostatát sütöttem meg. Tényleg olyan, hogy ihaj! Maga a rusztikus mennyország.
Olvastad-e?
(a képek Frances Mayes blogjából származnak)
